A Mennyei királyságtól azt várták, hogy olyan legyen, mint a Gladiátor volt, Ridley Scott azonban a kalandok mellett belement a korabeli Szentföld kényes politikai játszmáiba, a stúdió pedig kukázta a kész film jelentős részét.
A Gladiátor (2000) elképesztő sikere után mindenki egy újabb látványos, de érzelemgazdag történelmi eposzt várt Ridley Scott-tól, aki ezt le is szállította – közben azért elkészült a Hannibal, egy újabb háborús film, A Sólyom végveszélyben, a Trükkös fiúk - Mennyei Királyság (2005) -, és aki az ókori Róma után a középkori Szentföldet választotta a keresztes hadjáratok idejéből. A Mennyei Királyság (2005) nem lett az új Gladiátor – aminek több oka is van -, sőt, némi csalódást is okozott, pedig, ha önmagában nézzük, tényleg azt hozta, amit vártak tőle: rengeteg kalandot és hőstettet, egy letűnt korszak megidézését, érzelmeket és mindent, amit egy történelmi filmtől elvárhatunk. Mi szeretjük.
Hősünk az egyszerű vidéki kovács, Balian (Orlando Bloom), a fegyverek igazi szakértője, akivel egyszerre hirtelen nagyon sok dolog történik. Gyermekük elvesztése miatt felesége öngyilkos lesz, ő pedig végez azzal a pappal, aki az asszonyt a kétségbeesésbe hajszolta, majd megtagadta a tisztességes temetést, miközben felbukkan sosem látott édesapja, akiről kiderül, hogy főnemes (Liam Neeson). Vele indul viszontagságos útra a Szentföldre, Jeruzsálembe, ahol bűnbocsánatot remélhet és új célt találhat életének. Felesküdik a haldokló király védelmére, aki mellett rengeteg a hatalom és háborúra szomjazó nemes, akik csak a pillanatot várják, hogy kirobbanthassák a háborút a muszlimokkal, még több kincset és hatalmat remélve. Csakhogy Szaladin (Ghassan Massoud) hatalmas seregének érkeztével megfordulnak az erőviszonyok, és Baliannak kell szembeszállnia vele, noha mindig is a békés együttélés híve volt.
És igen, lehet, hogy nem Orlando Bloom volt a legjobb választás az amúgy valóban élt Balian de Ibelin eljátszására, egyszerűen azért, mert túl cingár ahhoz, hogy elhiggyük neki, hogy könnyedén bánik egy hatalmas kétkezes pallóssal és vígan szaladgál a nehéz páncélban. Ebbe sokan belekötöttek, talán joggal, szerintünk Bloom felnőtt a feladathoz, ahogy azt is kifogásolták, hogy az alkotók, elsősorban William Monahan forgatókönyvíró jókora alkotói szabadsággal éltek. Persze nem minden néző amatőr történész, és igen, ez egy kalandfilm, belefér az ilyesmi, a nagy gond nem ez volt. Az történt ugyanis, hogy a stúdió Scott készre összerakott, összesen háromórás, egész pontosan 194 perces filmjét megvágta a fogyaszthatóbb két és fél órára, 145 percre, így rengeteg minden kimaradt. Ezek egy része nem hiányzik, más viszont fontos részlet volt, számos karakter így csak félig van kidolgozva, néhány jelenet nehezen értelmezhető.
Pedig pont a karakterek a legizgalmasabbak, hiszen ők képviselik ennek a zavaros, de végtelenül izgalmas korszaknak és történelmi „epizódnak” a megannyi végpontját, a vallási fanatikusokat, az opportunistákat, az idealistákat, az igazi vezéreket, azokat, akik kiálltak azért, amiben hittek, és azokat, akiket elvakított a vérontás és a kapzsiság. Ridley Scott most is zseniális gonoszokat teremtett, mint Brendan Gleeson Reynaldja és Csókás Márton Guy de Lusignanja, és zseniális ellenfeleket, mint Szaladin alakját. És érdekes módon a Marokkóban forgatott film hatalmas siker lett a Közel-Keleten, például Egyiptomban, mert tisztességes ellenfelekként ábrázolja a muszlimokat, akik ekkor sok szempontból tényleg egy magasabb kultúrát képviseltek. Scott valóban törekedett arra, hogy árnyalt képet mutasson a korról, de figyelt a kalandra, és kapunk egy szerelmi szálat is a gyönyörű Eva Greennel, aki ennek a szerepnek köszönhetően lett világsztár.
