A film alapjául szolgáló regénysorozat 1996-ban jelent meg . King a Rémület a sivatagban írása közben kezdett el dolgozgatni John Coffey szomorú történetén, és bár haladnia kellett volna a másik regénnyel, annyira izgatta, hogy inkább azt írta helyette.  A folytatásos kiadás ötletét King ügynöke vetette fel, mert épp akkoriban beszélgetett egyik barátjával Charles Dickensről, és a 19. század végi kiadási szokásokról. Akkoriban teljesen bevett dolog volt, hogy egy regényt először lapokban, apránként közöltek, és csak később gyűjtötték kötetbe - például Jókai Az arany embere először a Hon című napilapban jelent meg 121 részben.

Az apránkénti kiadás az olvasási szokásokat is jócskán meghatározta: bizonyos esetekben ugyanolyan hisztéria, hájp volt egy-egy történet körül, mint ma, és ugyanúgy gyártották az elméleteket, kibeszéltek minden apróságot, ahogy napjainkban a tévésorozatoknál szokás. Ezt a felfokozott izgalmat mi sem példázza jobban, mint amikor Dickens Ódon ritkaságok boltja című regényének legfrissebb folytatását  is szállító hajó befutott New Yorkba, a türelmetlen olvasók szabályosan megrohamozták a rakpartot, és felkiabáltak a matrózoknak, hogy él-e még a regény kislány főszereplője, kicsi Nell, mert a legutóbbi részben elég rossz bőrben volt szegény.

King és ügynöke kihasználták az izgatottságot és a szóbeszédet, és a hat részre darabolt regény havi bontásban jelent meg. Persze óriási sikert aratott, és megesett, hogy a Halálsoron több kötete is előkelő helyen állt a New York Times bestseller-listáján.

Frank Darabont pedig A remény rabjai után ismét egy kiváló, nagy hatású filmdrámát forgatott az alapanyagból, és nagyjából hűen követi a regényt- ezért is a 3 órás játékidő.

• A jószívű behemótot alakító Michael Clarke Duncan Bruce Willis baráti segítségével kapta meg a szerepet. Amikor Willis hírét hallotta a készülő filmnek, minden befolyását latba vetve beajánlotta barátját Frank Darabontnak. Duncan pedig fantasztikusan játszott, többek közt Golden Globe- és Oscar-díjra is jelölték érte, de sajnos egyiket sem kapta meg.
• A 2012-ben elhunyt Duncan ugyan termetes ember volt, csaknem két méter magas, de valójában az igazgatót játszó James Cromwellnél egy picit alacsonyabb. A filmben mégis valóságos óriás - ezt olyan egyszerű, ám hatásos kameratrükkökkel oldották meg, illetve zsugorított méretű díszleteket építettek köré, hogy azokban jóval nagyobbnak tűnjön.
• Egy Rodney Barnes nevű író-producernek King volt a kedvenc írója, és feltétlenül találkozni akart vele. Ezért fogta magát, elbújt az egyik, a forgatáshoz használt régi teherautóban, és ez annyira lenyűgözte Darabontot, hogy nem zavarta el, hanem munkát adott neki. Ő lett Duncan technikai dublőre, azaz a jelenetbe állítva rajta állították be a fényt, a képet, és minden egyebet, amit olyankor szokás.
• A színészek a film kedvéért kicsit elhagyták magukat, hogy a kor életstílusának és a szereplők körülményeinek megfelelően hitelesebben nézzenek ki. : Hanks is hízott valamicskét, Duncan pedig átmenetileg abbahagyta a súlyzózást.

• Amikor Stephen King kilátogatott a forgatásra, kérte, hadd üljön bele a villamosszékbe, az Öreg Füstösbe. Tom Hanks azonban nem zökkent ki filmbéli szerepéből, és közölte az íróval, hogy  itt ő a börtönblokk parancsnoka, és szó sem lehet róla.
• Darabont annyira feszült volt már a forgatási határidő vége felé, hogy állítólag egyszer dühében felrúgott egy díszletnek használt kutyaólat. Ezt később cáfolta.
• Az őrök uniformisa sokat dob a korhű hangulaton, ám abban az időben egyáltalán nem viseltek egyenruhát.
• Csengettyű urat több egér is "alakította", mindegyiket más és más feladatra tanították be. Természetesen egyikük sem sérült meg a forgatáson.
• A Redditen (is) megindultak a spekulációk, hogy vajon meddig élhet még a film végén 108 éves Paul Edgecomb. Csengettyű úr korából és az egerek általános élettartamából kiindulva hajmeresztően magas számok születtek, a háromezertől a tíz sokadik hatványáig.

Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.