Brendan Fraser azok közé a színészek közé tartozik, akiket divatos utálni, mint Adam Sandler vagy éppen Ben Stiller, azzal a különbséggel, hogy ő nem annyira ismert. A 90-es évek közepétől kezdve Fraser neve a bizonyíték arra, hogy valami igazán felejthető filmmel fogunk eltölteni az életünkből másfél órát.
Az idén 49 éves Brendan Fraser az 1992-es Kőbunkó című vígjátékban tűnt fel Pauly Shore oldalán, amiben egy jégtömbből kiolvasztott és így a 90-es évek Amerikájába csöppenő ősembert alakított.
Aztán nagyjából így maradt, a karrierje bő 40 filmje hasonló vonalon mozog: bugyuta, de általában szerethető vígjáték, esetleg felejthető kalandfilm.
Gyors egymásutánban gyártotta az ilyen filmeket, mire 1997-ben, öt évvel később szintén eljutott egy igen ismert filmjéhez, Az őserdő hőséhez, addigra már 13 film volt mögötte. Öt év alatt ez több mint rengeteg. AZ Őserdő hőse majdnem ugyanazt a tematikát követi, mint a Kőbunkó, csak itt nem egy ősember társadalmi beilleszkedésének nehézségeit követhetjük nyomon, hanem egy olyan emberét, aki a dzsungelben nőtt fel. Igen, a film egyfajta fura Tarzan és Dzsungel könyve paródia.
Nagyjából annyiban különbözik a Kőbunkótól, hogy Fraser ehhez a filmhez elég rendesen kigyúrta magát. Ez az egyik Fraser-film, amit a hétvégén láthatunk.
Szintén látható a két évvel későbbi, Csapás a múltból című film. Azt gondolhatnánk a címe alapján, hogy Fraser itt valami thrillerben, de legalábbis akciófilmben vállalt szerepet, de erről nyilván nincs szó.
A film arról szól, hogy egy társadalomtól sokáig elzárt személy próbál beilleszkedni a számára idegen környezetbe. Igen, pontosan erről szólt Fraser két korábbi nagy sikere is. Szeret biztosra menni, na. Ezúttal a környezet egy atombunker, a főszereplő pedig egy srác, akit paranoiás apja a bunkerben nevel fel, ezért elég sajátságos világképe alakul ki.
A három hasonló tematikájú film közül ez a legérettebb darab, és ez öregedett talán a legkevésbé kellemetlenül mind közül. De ez nem annyira Frasernek, mint inkább az apját alakító, mint ahogy általában, úgy most is zseniális Christopher Walkennek köszönhető. A női főszereplő, merthogy nyilván ez is egy romantikus vígjáték, Alicia Silverstone, aki ekkoriban volt a gyorsan felívelő, majd még gyorsabban bezuhanó pályája csúcsán.
Végül megismerhetjük Fraser másik karakterét - nem egy kifejezetten sokoldalú színész -, ez pedig a felejthető kalandfilmek világában a kedves, de kicsit béna főhős, aki a végére azért csak elnyeri a lányt. A Múmiában is ő van, de nem az lesz most a tévében, hanem a nem véletlenül jóval kevésbé ismert Utazás a Föld középpontja felé.
Ez az a film, amiben Hollywood, de konkréten Eric Brevig rendező fogta Verne klasszikusát és megszégyenítette, hogy valami olyan nézhetetlen valamit csináljon belőle, ami fizikai fájdalmat is képes okozni.
Azért az emlékért érdemes megnézni, hogy mi történik akkor, ha Indiana Jones találkozik a Jurassic Parkkal, és senkinek sem tűnik fel, hogy így ennek az egésznek konkrétan semmi értelme.
A filmet egyébként valamiért megnézték az emberek, sőt még egy folytatást is kapott, de Fraser szerencsére ezt már nem vállaltba be, helyette Dwayne Johnson lett a főszereplő.
