Következzék néhány emlékezetes reklám a 90-esekből, mely hűen bizonyítja: marketingfronton Németországban sem volt sokkal jobb a helyzet, mint nálunk.
A magyar reklámipart gyakran éri az a vád, hogy 34 év sem volt elegendő neki, hogy megszabaduljon Sas István agyhúgykő-generáló örökségétől.
És bár Németországban hírből sem ismerték Skála Kópét, Helló Leót vagy a kaszkót követelő félkegyelmű sorfőrt, beláthatjuk, hogy a kinti és a hazai reklámok színvonala között korántsem volt fényévnyi különbség a 90-es években. Ezt pedig néhány olyan példával próbáljuk alátámasztani, mely a Sat1-Pro7-RTL csatornák jóvoltából anno egy életre tudatunkba égett.
Müller Buttermilch
Régi törvényszerűség, hogy légzsákokkal és tájszólással beszélő bajor házmesternőkkel mindent el lehet adni – és hatványozottan igaz ez abban az országban, mely az Üdvözlet a bőrnadrágból sorozattal több férfiúi generációnak okozott teniszkönyököt. A Müller ezúttal mindkét halálos marketingfegyvert bevetette, és még ezek után is biztosra ment: bele sem merünk gondolni, hogy az „Alles Müller oder was?” szlogen kiötlése hány álmatlan éjszakájába került a marketingszakembereknek. (De még így is hálásabb feladat elé néztek, mint a kortárs zeneszerző, aki a tubás rajzfilmfigura által játszott szignált komponálta.)
Haribo Schnecken
A gulyáskommunizmus háziasszony-populációja vélhetőleg egy kreditet felhasznált volna a csodatévő aranyhalnál arra, hogy bajusz nélkül láthassa Soltész Rezsőt. Ez végül nem a holmi ezoterikus kopoltyús lény vagy villanyborotva, hanem a leomló vasfüggöny és a kábéltévék jóvoltából valósult meg, mégpedig Thomas Gottschalk révén. Igaz, ő elsősorban nem énekesként, hanem színészként szórakoztatta a közönséget (hacsak nem számítjuk David Hasselhoff-fal közös, traumatikus performanszát), és vált az infantilizmus kék madarává a Haribo-reklámoknak köszönhetően. A „Haribo macht Kinder froh und Erwachsene ebenso” dalocskát pedig önfeledten lehetett énekelgetni az élelmiszerboltokban, valahányszor egy sivalkodó gyermekterrorista hisztérikusan földre vetette magát gumicukrot követelve.
Katjes Yoghurt-Gums
A legendás Jóska-Gyurka-véreshurka-reklám a 80-asokból kétségtelenül precedenst teremtett, lévén gyomorba vezetett endoszkóp készített már gusztusosabb felvételeket, mint akkor Sas István a kamerájával. Degusztáció terén azonban tőlünk nyugatabbra sem feltétlenül mentek a szomszédba egy jó évtized elteltével: bár tinédzseréveink hajnalán mi sem voltunk a higiénia főpapjai, – a Katjes-reklám hősnőjével ellentétben – tudat alatt éreztük, hogy nem lenne helyes lábujjainkat gumicukorral elszeparálni, majd elfogyasztani azt. (Abba már bele sem mertünk gondolni, hogy az ominózus reklámnak létezhetett bolgár mutációja is, melyben egy böllérarcú kohász művelte ugyanezt.)
Milka Nussini
És újfent hatalmába kerít minket a gyötrő gondolat: vajon hogyan vélekedett volna Freud a tejtartalmú édességek tévéhirdetéseiben kényszeresen felbukkanó szexualitásról? (Ami azt illeti, mi csupán ízléstelen analógiákkal tudnánk dobálózni.) A Nussini-reklámban három degenerált zöldmoszat ostyával, mogyoróval és Milka-csokival próbálja magára gerjeszteni az aktuális schnuckiputzit, ám az a „három az egyben” opciót választja. Értjük, hogyne értenénk!
Super Dickmanns
Szemernyi kétségünk sem volt afelől, hogy a hanyatló Németország egyszer visszavág a legvidámabb barakknak, amiért az Modern Hungária néven hulladék-újrahasznosítást végzett a Modern Talkingon. És lőn, Super Dickmann’s elnevezéssel piacra dobták szeretett Négercsókunkat. És bár ez utóbbi hirdetése anno kétségtelenül piedesztálra emelte a tébolyt a 80-asokban, az alkotók – szeges ellentétben a német kollégákkal – legalább az énekbetétektől megkíméltek minket.
