Pontosítok gyorsan: ha csak egy valós események alapján készült, Oscar-díjas túszmentő filmet nézel meg a héten, amit Ben Affleck rendezett és aminek ő a főszereplője is, az legyen Az Argo-akció!
Ilyen az, ha a valós történelmi események és a fikció találkozik, és ezt most vegyük szó szerint, mert a fikció is a valós történelmi események része, avagy az egyébként óriási kudarcnak minősíthető iráni túszdrámának volt egy meglepő epizódja, ami több szempontból is a filmvászonra kívánkozott. Már csak azért is, mert nem csak olyan volt, mintha egy hollywoodi forgatókönyv alapján készült volna, hanem valóban köze volt egy hollywoodi forgatókönyvhöz, még úgy is, ha ez a forgatókönyv egy soha el nem készült filmhez íródott.
1978-ban az iráni forradalom elűzte a nyugatbarát uralkodót, majd az eredetileg sokszínű és demokratikus mozgalomban a szélsőséges klerikálisok kerültek többségbe, és kikiáltották a radikálisan nyugatellenes iszlám köztársaságot. Egy évre rá a korábbi sah Amerikába utazott gyógykezelésre, a hírre november 4-én a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget, túszul ejtette az ott dolgozó 52 diplomatát, kirobbantva a 444 napos túszdrámát. Az akció idején azonban hat embernek sikerült megszöknie és elrejtőznie. Mindenki tudta, csak idő kérdése, hogy rájuk akadjanak. A CIA kimentési szakértője, Tony Mendez előállt egy mentőakció tervével. A túszmentést a CIA – a valóságban a semleges kanadai kormány némi brit segítséggel – egy filmforgatás előkészületének álcázta, és némi feszültségkeltés után sikerrel is jártak, nem úgy, mint a követségen őrzött társak megmentésére indított katonai akció. Arról is lehetne egy filmet forgatni, de ott nem lenne happy end.
A 2012-es Az Argo-akció nem egy akciófilm, ne ezt várjuk tőle, bár vannak rendkívül izgalmas részei, inkább olyan, mint egy kirakós – ami azért is találó hasonlat, mert az iráni titkosszolgálat emberei is pont így akadnak a hat amerikai nyomára. Mármint konkrétan, a követségen megsemmisített iratok összerakásával. A másik oldalon a hihető álca aprólékos összerakása legalább olyan fontos elem, mint maga a túszmentés, és ezt igazi élvezet nézni. A film nagy meglepetése valójában a rendező/főszereplő Ben Affleck, aki ugyan lazán bánt a történelmi tényekkel, az általa játszott Mendez például félig mexikói, de immár harmadik rendezését tökéletesen oldotta meg – jutalma három Oscar-díj lett, a legjobb filmnek, a legjobb adaptált forgatókönyvnek és a legjobb vágásnak járó szobrok. Azt már előző két filmjénél tudni lehetett, hogy Affleck biztos kezű rendező, de ezekkel még nem tett le igazán fontos munkát az asztalra – erre a 2012-es Argóig kellett várni. Ami lehet, hogy rendezői pályájának csúcsa is egyben, mert a következő munkája, Az éjszaka törvénye (2016) sajnos már nem ütötte meg ezt a szintet.
