A címmel nem akarunk semmiféle poént lelőni, mert aki eddig nem látta David Fincher örökbecsű klasszikusát, az inkább nyomjon le 500 fekvőtámaszt és zárja magára a fridzsidert vezeklésként!
1995-öt írunk, a világ filmtörténeti pillanatot élhet át: elkészült minden idők egyik legjobb pszichothrillere, a tehetséges kliprendező David Fincherből pedig egy csapásra Hollywood egyik legkeresettebb rendezője lett. Igaz, Finchernek már volt egy korábbi esélye, amivel nem tudott élni: az által rendezett, de a stúdió által sokban megmásított A végső megoldás: Halált mindenki utálta, őt magát menet közben háromszor rúgták ki, és akivel csak lehetett, összeveszett, de nyilván sokat tanult a dologból. Például azt, hogy akkor lesz jó a film, ha nem enged a producereknek, akik mindig a legbiztonságosabb megoldásokra hajtanak. Egy producernek például nem szokott tetszeni, ha egy csinos, kedves nő fejét teszik egy dobozba.
Merthogy Gwyneth Paltrow helyes levágott fejecskéje kerül a dobozba, a tettes pedig a hátborzongató Kevin Spacey, aki a hét halálos bűnt akarja megidézni az emberiség számára, és ehhez két rendőrt használ fel. Egyikük tapasztalt, fáradt és fekete, a másik jóképű, fehér, lelkes és heves, és nagyon sokáig nem is sejtik, hogy felhasználják őket. Fincher filmje annyira sötét, annyira gonosz és annyira csavaros, hogy a mai napig kevesen voltak képesek legalább megközelíteni a sikerét, pedig akadtak próbálkozók bőven. A trükk az, hogy a szinte elviselhetetlen lelki és fizikai nyomort, amit sorozatgyilkosunk konkrétan a hetedik perctől fogva a nyomozókra és ránk, nézőkre kényszerít, a film tempója, fordulatai és hangvétele nemcsak elviselhetővé, hanem izgalmassá és egyedi teszi.
Ez egy szenvedéspornó, amiben az a legfurcsább, hogy egyetlen gyilkosságot sem látunk azok közül, amiket Spacey karaktere elkövetett, mindig csak az eredményt mutatják, ami még sokkolóbb. Az pedig kisebb csoda, hogy mindez a mozikba kerülhetett, a rendkívül ütős, de iszonyatosan deprimáló befejezésért például külön háború folyt, és a gyártó stúdió végül csak azért ment bele a híres-hírhedt levágott fejes lezárásba, mert az egyébként pontosan hétmillió dollár honoráriumot kapó Brad Pitt a rendező mellé állt, és felmondással fenyegetőzött. Az már viszont az én privát véleményem, hogy a Hetedik valójában az Umberto Eco-féle A Rózsa neve koppintása, hiszen a nyomozás a hét halálos bűnt megidéző gyilkos után gyakorlatilag ugyanaz, csak a kor és a helyszín más, de ez mit sem von le a film és Fincher érdemeiből.
