Ezeket a filmeket ajánljuk vasárnapra

Ha nem tudod, mit nézz a tévében, segítünk választani!

Rómának szeretettel - Paramount Network, március 10. vasárnap, 10.10h

Róma egyes látogatóinak és lakóinak élete, valamint azok a románcok, kalandok és nehézségek, amelyekbe belekerülnek.

 

Space Jam – Zűr az űrben - RTL, március 10. vasárnap, 11.25h

Bugs Bunny és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Bugs Bunny kíséretének tagjait. Bugs nem tétovázik, azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal, hogyha vereséget szenvednek, mindannyian ott maradnak a Földön, ám az űrlények győzelme esetén mindannyian Swackhammer kezébe adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Bunny ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt képesek új képességeket magukévá tenni. Amikor Bugs felfedezi, mi készül, tudja, azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja. Ám szerencsére van egy olyan ismerőse, akire mindig számíthat. Ő a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan.

 

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága - Mozi+, március 10. vasárnap, 11.50h

Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, így a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones azonban találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász ezért Peruba utazik, ám kiderül, hogy az oroszok személyében vetélytársuk is akad. Ők ugyanis azt hiszik, hogy a koponya segítségével leigázhatják a világot, míg csapatukat a jéghideg szépség, Irina Spalko vezeti. Indiana és Mutt persze mindenáron meg akarják akadályozni, hogy a varázslatos erejű koponya az ellenség kezébe kerüljön…

 

Éjjeli napfény - Moziverzum, március 10. vasárnap, 12.20h

A rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban, speciális ablakok mögé rejtőzve ábrándozik a normális életről. Éjjelente a fiatal lány átlagos tiniként éli az életét _ amikor csak teheti, zenél, és a helyi állomáson gitározik az arra járóknak. Egyik este Charlie is felfigyel rá, akit Katie évek óta titokban csodál a szobája ablakából. A fiatalok pillanatok alatt egymásba szeretnek, és innentől kezdve minden éjszakát együtt töltenek a csillagok alatt. Katie előtt megnyílik a világ, lelkitársa oldalán végre valóra válik rég áhított álma. Ám a fiú elől eltitkolja a betegségét, amivel óriási veszélybe sodorja az életét...

 

A.I. - Mesterséges értelem - Paramount Network, március 10. vasárnap, 12.40h

A megfékezhetetlennek tűnő globális felmelegedés és bámulatos tudományos fejlődés korában az emberek életük minden területét megosztják robotjaikkal, a Mechákkal. Egy újonnan fejlesztett robotgyermeket, Davidet (Haley Joel Osment), feltétlen szeretetre programoznak. David egyszer csak magára marad egy idegen és veszélyekkel teli világban. Szerencsére összebarátkozik egy éles eszű és bölcs Mechával (Jude Law).

 

Jupiter felemelkedése - RTL, március 10. vasárnap, 13.10h

Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított exszuperkatona egyetlen okból jött a Földre, hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt. A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát helyreállítani szinte lehetetlen feladat még a kiválasztottnak is.

 

Piedone, a zsaru - AMC, március 10. vasárnap, 14.05h

Piedone, a nápolyi kikötő körzetének rendőrfelügyelője sajátos eszközökkel tartja rendben a vagányokat, bűnözőket. Fegyvert nem visel, csak az ökleivel és testi erejével "intézkedik". Az új felügyelő azonban nem ért egyet módszereivel. Egy kábítószercsempész banda felgöngyölítése során a helyzet kiéleződik és Piedonét felfüggesztik állásából. De ez sem zavarja őt abban, hogy leszámoljon a kábítószerbandával.

 

Mindenképpen talán - Prime, március 10. vasárnap, 14.15

Will Hayes, a harmincas manhattani apuka épp egy válás közepén jár, amikor tízéves kislánya, Maya _ egy iskolai felvilágosító óra hatására _ faggatni kezdi őt a házassága előtti életéről. Maya persze mindent tudni akar arról, hogy a szülei hogyan ismerkedtek meg, és hogyan szerettek egymásba. Will végül is kötélnek áll, de egy feltétellel: megváltoztatja a neveket a történetben, és Maya-nak magának kell rájönnie a végén, hogy Will szíve hölgyei közül ki is az ő anyukája... Vajon Will egyetemista szerelme, a megbízható, nyílt szívű Emily? Vagy régi barátja és bizalmasa, a vidám és cserfes April? Esetleg a szabad szellemű, bohém, de ambiciózus újságírónő, Summer? Amint Maya elkezdi összerakni apja románcainak összekeveredett darabjait, lassan rádöbben, hogy a szerelem se nem egyszerű, se nem könnyű... Vajon kiderül-e a végén, hogy ki is a nagy szerelem?

 

Ébredj velünk - SuperTV2, március 10. vasárnap, 14.20h

A tévés Becky Fuller-nek szánalmas a szakmai és a magánélete egyaránt. Szerencsére állást kap a Pirkadatnál, az országos, ám a nézettségi verseny utolsó helyén álló reggeli híradónál. Nagy lelkesedéssel veti magát a munkába, és ügyesen megszerzi a talonba tett legendás műsorvezetőt, Mike Pomeroy-t. A férfi azonban nem hajlandó együttműködni vele, és különösen nem a Pirkadat sztárjával, a műsorvezető Colleen Peck-kel. Összecsapásaik pedig már a műsor létét fenyegetik. Becky így aztán kétségbeesetten küzd azért, hogy megmentse a jó hírét, az állását, és magát a műsort...

 

Az oltalmazó - Mozi+, március 10. vasárnap, 14.20h

A veterán Jim Hanson Arizonában, a mexikói határ mentén él. A férfi nehéz időszakot tudhat maga mögött, nemrég hunyt el ugyanis imádott felesége rákban. Jimet a gyászból két illegális bevándorló zökkenti ki: az anya-fiú párosra véletlenül bukkanó exkatona egy lövöldözésbe keveredik a mexikói kartell tagjaival, mely során egy eltévedt golyó végez az édesanyával. Jim így, ha vonakodva is, de szárnyai alá veszi a fiút, Miguelt, hogy elvigye őt Chicagóban élő rokonaihoz. Ám a kartell legelvetemültebb tagjai továbbra is ott vannak a nyomukban…

 

A bájkeverő - RTL HÁROM, március 10. vasárnap, 14.30h

Édes Istenem! Kívánj tőlem bármit, csak add nekem Alison kezét! _ sóhajt fel Elliot Richards (Brendan Fraser ), és fohásza menten meghallgatásra talál. Csakhogy nem az égi hatalmaknál. Az ördög pokoli humorral megáldott, káprázatos nő (Elizabeth Hurley) alakjában jelenik meg előtte, és egyezséget ajánl a jó szándékú, de együgyű műszaki tanácsadónak, aki halálosan és reménytelenül szerelmes kolléganőjébe, Alison Gardnerbe (Frances O'Connor). Teljesíti Elliot hét kívánságát, cserébe pedig a lelkét kéri. A férfi élete már-már zátonyra futott volna, így aztán nem sokat habozik a döntéssel, igent mond az ördögnek. Elsőként vagyont, hatalmat kér, mindenekfölött pedig Alisont. Reggel felkelve egy kolumbiai drogbáró bőrében találja magát...

 

Mona Lisa mosolya - Filmcafe, március 10. vasárnap, 15.40h

Katherine Watson (Julia Roberts) abban a hiszemben vállalja el a munkét a leányiskolában, hogy az állam legjobb és legtehetségesebb diákjai élni fognak majd a lehetőségeikkel. Ám a lányok, köztük a vezéregyéniségek, Nancy Abbey (Marcia Gay Harden), Joan (Julia Stliles) és Betty Warren (Kirsten Dunst) számára sokkal értékesebb egy eljegyzési gyűrű és a háziasszony szerep, mint a tudományos műveltség. Katherine érkezése felbolygatja az iskola és a diákok életét, tanítványainak előbb-utóbb dönteniük kell, merre akarnak tovább menni.

 

Amerikába jöttem - Paramount Network, március 10. vasárnap, 15.50h

Szórakoztató vígjáték Eddie Murphyvel, aki egy afrikai herceget alakít. Azért utazik az Egyesült Államokba a hűséges társaival, hogy feleséget találjon magának.

 

Ne játssz a tűzzel - TV2, március 10. vasárnap, 15.55h

Tűzhöz riasztják Jake Carson elit tűzoltóegységét. A csapat három gyermeket ment ki egy lángoló házból. Kiváló felkészülésüknek köszönhetően a tüzet gyorsan eloltják, arra azonban senki sem készítette fel őket, mekkora kihívást jelent három gézengúzra felügyelni, gondoskodni róluk. A gyerekek szüleit ugyanis nem sikerül megtalálni. Az erdőtüzek oltására specializálódott, marcona tűzoltóosztag tagjai bizony emberükre akadnak a három izgága, csintalan csemetében.

 

Farkasokkal táncoló - Film Mánia, március 10. vasárnap, 16.15h

Tennessee-ben javában dúl a polgárháború. Dunbar hadnagy az áthelyezést választja a nyugati frontra _ egy hőstett elismeréseként. Amikor megérkezik a Sedgewick erődbe, rá kell döbbennie, hogy az már régóta magányosan áll, és ő az egyetlen lakója. Hamarosan kapcsolatba kerül a sziú törzzsel, köztük a szent emberrel (Vergődő Madár), a harcossal (Szélfútta Haj), a törzsfőnökkel (Tíz Medve), valamint Álló Ököllel, egy fehér nővel, akit még gyermekként fogadott be a törzs. Dunbar becsületes és bátor cselekedetei nyomán fokról fokra kölcsönös elismerés és csodálat épül ki közte és a sziú törzs tagjai között. Dunbar egyre inkább beépül a törzsbe, izgalmas szerelmi kalandba bonyolódik Álló Ököllel, és életre szóló barátságot köt a bennszülöttekkel.

 

A stepfordi feleségek - Prime, március 10. vasárnap, 16.45h

Ira Levin könyve alapján! Joanna Eberhart azt hiszi, hogy a lábai előtt hever a világ. Ő az EBS tévétársaság történetének legfiatalabb elnöke, egy figyelmes férjjel és két gyönyörű gyerekkel. Úgy tűnik, minden tökéletes, mígnem egy katasztrofális napon összeomlik Joanna élete. Az állásából kirúgják, s már arra sem emlékszik, hogy hová járnak suliba a srácok, és a mintaházasság is becsődölni látszik...Az idegösszeroppanás után Joanna és a férje úgy döntenek, hogy ideje új életet kezdeni: összepakolják a családot és elköltöznek az idilli kisvárosba, Stepford-ba. Stepford-ban pedig minden tökéletes! A házak nagyok, tágasak, díszesek, csillognak-villognak, az ég kék és süt a nap, a fű zöld és szépen van nyírva, és a feleségek...elragadóak! Sütnek, főznek, mosnak, vasalnak, takarítanak, gyereket nevelnek, szőkék, folyton mosolyognak, illegnek-billegnek a színes, takaros ruháikban és fergeteges szexpartnerek a nap bármely szakában! Isten hozta Stepford-ban, az amerikai álom városában… Ez a thriller-vígjáték az 1975-ös, feszültséggel teli klasszikus feldolgozása!