Mindenütt jó a péntek, de a legjobb otthon, tévével!
Marslakó a mostohám - Viasat2, december 2. péntek, 20h
Az ábrándozó csillagász, Steven Mills (Dan Aykroyd) felfedezi, hogy bolygónkon egy földönkívüli rejtőzködik, a mennyei formájú Celeste (Kim Basinger). Természetesen azonnal nekilát, hogy közelebbről is alaposan kivizsgálja az esetet, s szerencséjére a szépséges idegen is kíváncsi néhány dologra. Sok mindent meg kell tudniuk egymástól: Dr. Mills a távoli bolygó misztikus és tudományos titkait szeretné kideríteni, Celeste viszont még mindig nem tudja, hogyan kell csókolózni. Hamarosan kozmikus szerelem szővödik közöttük, ám a tudós kamaszlánya nem örül a különös mostohának.
Wild Wild West – Vadiúj Vadnyugat - AMC, december 2. péntek, 20h
A büszke déliek visszavágásra készülnek az elvesztett polgárháború után. Hadseregük nem lévén új és minden eddiginél hatékonyabb harci eszköz kifejlesztésén és Grant elnök meggyilkolásán dolgoznak. Vezérük a zseniális és bosszúéhes háborús veterán, Arliss Loveless (Kenneth Branagh). Az agytröszt parancsára elrabolják az Államok legnagyobb tudósait, hogy titkos rejtekhelyükön a félelmetes Tarantula nevű harci szerkezet megvalósításán dolgozzanak. A kormány két legjobb titkos ügynökét küldi a mindenre elszánt lázadók megállítására. Az egyik James West (Will Smith), akinek sármja, nagy dumája és gyors keze a fegyvere. A másik Artemus Gordon (Kevin Kline), aki pedig az álcázás, az intelligencia és az ügyes kis szerkezetek nagymestere. A két ügynök kezdetben egymással rivalizálva vág neki a feladatnak, de gyorsan rájönnek, hogy ezzel az ellenféllel szemben csakis egymással társulva érhetik el céljukat.
Szemben a Nappal - RTL HÁROM, december 2. péntek, 21h
Meggyilkolják Tokió kormányzóját. A nyomok a japán gengszterek, a jakuzák világába vezetnek. Az amerikai hírszerzés főnöke a volt CIA-ügynökhöz, Travis Hunterhez (Steven Seagal) fordul segítségért. Travis Japánban nőtt fel és mestere a távol-keleti harcművészeteknek. Rá vár a feladat, hogy felkutassa a tetteseket, segítőtársa egy zöldfülű FBI-ügynök, Sean (Matthew Davis). Hamarosan kiderül, hogy a kormányzó likvidálása csak az első lépés a nemzetközi összeesküvésben, amelynek célja a japán és kínai maffia közötti drogpiac kialakítása.
Fehér pokol - Moziverzum, december 2. péntek, 21h
John Ottway egy alaszkai olajmezőn dolgozik vadászként, feladata megvédeni a munkásokat a vadállatoktól. A férfi rossz passzban van, képtelen feldolgozni szeretett felesége elvesztését. Egy napon szabadságra induló munkásokkal utazik a repülőgépen, amely szerencsétlenül jár a vadonban. A gép lezuhan, a katasztrófát csak nyolcan élik túl. A maroknyi túlélőnek nemcsak a könyörtelen időjárással kell megküzdenie, hanem a vérszomjas farkasfalkával is. Ottwayban feléled az életösztön, megpróbálja megtalálni a kiutat a fehér pokolból.
Vén rókák - Viasat3, december 2. péntek, 21h
Miután megfosztják őket nyugdíjalapjuktól, három öregember elhatározza, hogy visszavágásképpen kirabolnak egy bankot.
Farkasok öröksége - Mozi+, december 2. péntek, 21h
Henry, annak ellenére, hogy régóta nyugdíjas, még mindig a világ egyik legveszélyesebb és legkeresettebb bérgyilkosa. Az emberektől távol eső tóparti kunyhójában éli életét. Egyik nap egy sérült nőt talál a házához közel és ahhoz, hogy megmentse, saját életét is kockáztatnia kell.
Delta Kommandó - Film Mánia, december 2. péntek, 21h
Amikor egy amerikai utasszállító gépet mindenre elszánt palesztin gépeltérítők szereznek meg, az Elnök behívja a kommandósok elsőszámú csapatát, a Delta Kommandót. Az elitalakulatot Nick Alexander ezredes vezeti, és Scott McCoy őrnagy az egyik legjobb katonája. Látszólag nem sok esélyük van a győzelemre, ám ők mégis legyőzik az akadályokat, és kiszabadítják a túszokat. Az akció itt azonban még nem ér véget. A túszejtők néhány utast átvisznek Teheránba. Elszánt verseny kezdődik hát az idővel, ahogy Alexander és McCoy megpróbálja megmenteni őket _ és Amerika becsületét, mielőtt még késő lenne.
Batman: Kezdődik - Film+, december 2. péntek, 21h
Bruce Wayne (Christian Bale), az árva milliomos önszántából járja meg az erőszak poklát, amikor Henri Ducard (Liam Neeson), a keleti mester a harcosai közé veszi, és tökéletesen kiképzi. Wayne azonban nem osztozik mestere elvakult nézeteiben, és visszatér Gotham Citybe. Célja, hogy az igazságtalanság ellen harcoljon minden lehetséges eszközzel. A várost azonban megfertőzte a korrupció, csak a fiatal ügyésznő, Rachel (Katie Holmes) és James Gordon nyomozó (Gary Oldman) mernek szembeszállni Ra's Al Ghul embereivel…
Sin City: Ölni tudnál érte - AMC, december 2. péntek, 22h
A Sin City: Ölni tudnál érte olyan történeteket mutat be, melyek nem kerültek bele az első filmbe, de Miller vadonatúj szálakkal is gazdagította az eredeti anyagot. A cselekmény Marv történetével (Mickey Rourke) folytatódik azon az éjszakán, amikor Hartigan (Bruce Willis) meghal. Elmeséli, milyen konfliktus vezetett ahhoz, hogy Dwight (Josh Brolin) átoperáltassa az arcát. Láthatjuk, hogyan próbálja Nancy (Jessica Alba) túlélni Hartigan áldozatszerű öngyilkosságát. Új figuraként megismerhetjük Johnnyt (Joseph Gordon-Levitt), az aranykezű szerencsejátékost, aki megtudja, milyen rosszul végződhet egy este, ha egy nagykutyába botlik a bűnös városban. Eva Green pedig a femme fatale szerepében sorvasztja a férfilelkeket.
Farkas - Viasat Film, december 2. péntek, 22.50h
Will Randall egy könyvkiadó szerkesztője üzleti útjáról hazafelé tartva véletlenül elgázol egy farkast. Mikor kiszáll, hogy megnézze, mi történt, az állat megharapja, és ezzel drámai változás következik be a férfi életében. Érzékei élesebbé válnak, ereje megsokszorozódik, és éjszakánként különös szenvedély keríti hatalmába: magányos sétákra indul New York utcáin, melyekről később csak homályos emlékei maradnak. Lassanként a fenevad teljesen a hatalmába keríti, és a biztos pusztulás várna a farkasemberre, ha nem találna rá egy asszony szerelmére, aki minden körülmények között kitart mellette...
Trója - Viasat3, december 2. péntek, 23h
Az ókori Hellászban az irodalom talán legismertebb szerelmespárja _ Parisz, Trója hercege (Orlando Bloom) és Helené, a spártai hercegnő (Diane Kruger) _ ártatlan találkozásából akkora háború robban ki, ami egy egész civilizáció végromlását fogja előidézni. Parisz elszereti és elrabolja Helenét férjétől, Meneláosz királytól (Brendan Gleeson), és ez nem maradhat megtorlás nélkül. És aki Meneláoszt sérti meg, az megsérti bátyját is, Mükéne hatalmas királyát, Agamemnónt (Brian Cox), aki azonnal hadba hívja a görög seregeket, hogy Trója ellen vonuljanak, visszaszerezzék Helenét és fivére becsületét. Agamemnónnak kapóra is jön ez az eset, hiszen végtelen kapzsiságában régóta feni a fogát Ilionra: ha elfoglalja Tróját, övé a teljes Égei-tenger, és megerősíti hatalmát máris óriási birodalma felett. Ilion, a fallal körülvett város, amit Priamosz király (Peter O'Toole) irányít és fia, a nagy Hektór herceg (Eric Bana) véd, olyan fellegvár, amit még soha egyetlen sereg sem tudott bevenni. Hogy Trója győz, vagy elbukik, az egyetlen ember döntésén múlik: sikerül-e megnyerni a háborúnak Akhilleuszt (Brad Pitt), az ókor leghatalmasabb és legtekintélyesebb hadvezérét? Akhilleusz öntörvényű, lázadó és a szóbeszéd szerint sebezhetetlen, nem hódol be senkinek és semminek, csak saját dicsőségéért harcol. Az örök hírnév iránti csillapíthatatlan étvágya veszi rá, hogy Trója alá vonuljon Agamemnón zászlaja alatt _ de végül a szerelem lesz az, ami meghatározza sorsát. Két civilizáció fog összecsapni a becsületért és a hatalomért. Ezrek fognak elesni a dicsőségért vívott harcban. És egy egész nép fog eltűnni a föld színéről _ a szerelemért.
Chato földje - DUNA Televízió, december 2. péntek, 23h
Chato keménykötésű, félvér apacs. A helybéli seriff egy alkalommal addig ingerli, míg a vitából verekedés nem lesz, s a megalázott Chato megöli a seriffet. Menekülnie kell. Egy bosszúra szomjazó különítmény a különösen kegyetlen Quincy Whitmore-ral az élen üldözőbe veszi Chatót, akinek megerőszakolják a feleségét, lerombolják a házát. A mindenéből kifosztott, megalázott Chato elhatározza, hogy bosszút áll. A régi törvény szerint torolja meg a rajta és asszonyán esett sérelmet. Addig van a nyomukban, amíg meg nem fizet egyenként mindegyiküknek.
Rambo 3. - Mozi+, december 2. péntek, 23h
Trautman ezredes az afganisztáni háborúban az oroszok elleni tevékenysége miatt fogságba esik. Rambo kapja azt a veszélyes és minden eddiginél lehetetlenebbnek tűnő feladatot, hogy a front mögé kerülve, az oroszok által uralt területen felkutassa és kiszabadítsa a foglyul ejtett ezredest. A mindenre elszánt Rambo, az orosz területekre érkezve megtudja, hogy a Trautman-t egy megerősített erődben tartják. Ez a létesítmény első ránézésre bevehetetlennek tűnik: mindenhol állig felfegyverzett őrök figyelik a környéket és magát az erődítményt is. Ám Rambo-nak az éberségével sikerül bejutnia. Az azonban, hogy ki is kerül-e ebből a pokolból, erősen kétséges…
Kill Bill - Paramount Network, december 2. péntek, 23.15h
"A menyasszony" (Uma Thurman) egyszer része volt egy csoportnak. Ezt a csoportot nem mások, mint a világ legjobb női bérgyilkosai alkotják. Azonban a csapat vezetője, Bill és a többi csapattag "A menyasszony" ellen fordultak, és kitették a csapatból. Négy évvel később "A menyasszony" kómából ébred egy kórházban, és bosszút fogad egykori társai ellen. A megszokott narrációtól eltérően a Kill Bill fejezetenként meséli el a történetet.
A bosszú jogán - Filmcafe, december 2. péntek, 23.20h
A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.
Jexi - Túl okos telefon - RTL KETTŐ, december 2. péntek, 23.30h
Phil (Adam Devine) a lúzerek táborába tartozik, és komoly függőségi problémával küzd. Annyira rá van kattanva a mobiljára, hogy semmilyen szociális élete sincs, és esélye sincs arra, hogy valaha is barátnője legyen. Ám minden megváltozik, amikor egy új alkalmazás kínálja fel magát. Jexi, a mesterséges intelligencia azt állítja, hogy minden terhet képes levenni Phil válláról. Egy személyben életvezetési tanácsadó, virtuális asszisztens és pomponlány. Jexi szervezésével minden csodásan alakul, és Phil elkezd igazi életet élni. Ám amikor Jexi realizálja, hogy Phil egyre kevesebbet csüng a telefonján, módszert vált. Agresszív üzemmódba kapcsol, és Phil harmonikus életét pillanatok alatt megsemmisíti. Pokoli harc kezdődik az irányításért, amelyből nem biztos, hogy Phil jön ki győztesen.
A tökéletes trükk - Film+, december 2. péntek, 23.50h
A múlt századforduló Londonjában két fiatal varázsló verseng egymással: a feltűnő és kifinomult Robert Angier (Hugh Jackman), és az egyszerű, ám igazi géniusz Alfred Borden (Christian Bale). Eleinte barátság és egymás munkája iránti tisztelet jellemzi a kapcsolatukat. Ám amikor a legnagyobb dobásnak szánt trükkjük rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak, és legfőbb vágyuk az lesz, hogy a másikat legyőzzék. Ezért már semmi sem drága. Gyűlöletük, versengésük nem ismer határokat.