Az Éjféli látomás sok szempontból inkább tűnik klasszikus road movie-nak, mint tudományos-fantasztikus műnek, bár a kettő nem feltétlen zárja ki egymást.
Jeff Nichols (Loving, Mud, Fegyverek és emberek) generációjának egyik legjobb amerikai rendezője, pedig filmjei rendszerint nem különösebben látványosak, bár nem áll tőle távol az erőszak ábrázolása. Történetei általában a család forgalma körül forognak és az Egyesült Államok déli részein játszódnak, és mindig központi szerepet kap benne Michael Shannon, Nichols kabalaszínésze. Kérdés, hogy Nichols csinált-e igazi sztárt a hihetetlenül tehetséges, kissé brutális külsejű Shanonnból, vagy Shannon jelenléte tette-e ismertté a rendezőt és műveit, de most itt is megnézhetjük, mit tud ez a nagydarab, baltaképű, furcsa pasas, akinek a fiával nem stimmel valami a kicsit semmitmondó magyar címet kapott Éjféli látomásban (2016).
A 8 éves Alton (Jaeden Martell) különleges képességgel bír, ami felkelti a vallási szélsőségesek és a kormány ügynökeinek figyelmét. Az apja, Roy (Michael Shannon) a barátja, Lucas (Joel Edgerton) segítségével kiszabadítja fiát a szekta karmaiból, amelynek tagjai valamiféle megváltót látnak benne. Roy értetlenül áll a fia képességei előtt, mégis mindent kockára téve segít neki, hogy Alton beteljesítse küldetését, bármi legyen is az. A fiával és a hozzájuk csapódó exével (Kirsten Dunst) próbálnak eljutni Texasból a floridai partvidékre a megjövendölt helyre és időpontra. A nyomukban ott lihegnek a szektavezér (Sam Shepard) emberei és egy FBI ügynök, aki vagy rokonszenvez hőseinkkel vagy nem, és ez a legvégén elég sokat fog nyomni a latban.
Az Éjféli látomást szokás Steven Spielberg nagyon korai remekművéhez, a Harmadik típusú találkozásokhoz (1977) hasonlítani, részben okkal. Itt is egy család néz szembe egy ismeretlen, talán magasabb tudást képviselő létformával, és itt is egy kisgyerek a közvetítő a két „civilizáció” között, de az apa szemszögéből látjuk a történteket, de persze vannak különbségek. Ez a film sokkal szikárabb, sokkal inkább az apára és közvetlen környezetére összpontosít, és ott van a fiúra vadászó szekta is veszélyforrásként. Sokan nem is tudták hová tenni mindezt műfajilag, mert a sci-fi elemek ugyan döntő fontosságúak, de csak percekre jelennek meg, az apa története egy road movie összes elemét hozza, míg a vallási fanatikusok inkább a thriller felé hajlítják az egészet. Valakinek ez zavarbaejtő, szerintünk izgalmas és rendkívül kreatív műfajtársítás, és egy ilyen színészgárdával nehéz hibázni. És emeljük ki korunk egyik legjobb gyerekszínészét, Jaeden Martellt, aki már-már veteránnak számít, hiszen volt már főszereplő a St. Vincentben (2014) és az Azban (2017) is, és elég szép karrier áll előtte.
