Nem elég, ha rengeteg pénzed van, és kifizetsz egy utat a Mount Everestre, azt azért túl is kell élni. Baltasar Kormakur valós történet alapján forgatta elképesztően izgalmas filmjét.
Sosem értettem a hegymászók őrületét, de legalább becsültem azokat, akik önerőből jutnak fel a legveszélyesebb, emberpróbáló csúcsokra. Azokkal már nem teljesen vagyok így, akik helyett az utolsó kiskanalat is a nepáli sherpák vagy más helyi erők viszik fel, akik előre kiépített „pályán” jutnak fel a csúcsra, és akik miatt ez is csak egy újabb iparág lett. És amikor beüt a baj, ők azok, akiknek a legkisebb esélye lesz a túlélésre – és akik másokat is magukkal sodornak a katasztrófába, ahogy azt a valós történet alapján készült Everestből (2015) kiderül.
1996 májusában következett be az Mount Everest történetének addigi legsúlyosabb katasztrófája, amelyben 8-an veszítették életüket, ám mivel közülük hárman indiaiak voltak – és egy másik útvonalon haladtak -, Baltasar Kormákur hollywoodi filmje csak azzal az öt mászóval és túlélő társaikkal foglalkozik, akik fejlett országokból érkeztek. A „hollywoodi” jelző azért fontos, mert az izlandi rendező felváltva dolgozik hazájában és készít nagy költségvetésű amerikai produkciókat: az értelmezhetetlen magyar című 2 kaliber és a Csempészek mellett/között például olyan, sokkal nívósabb hazai darabokat, mint a Dermesztő mélység vagy a Fehér nászéjszaka, a zseniális Vérvonalról nem is beszélve. És Kormákur otthon van a krimi, a dráma, a thriller és a katasztrófafilm világában, ahogy azt most is demonstrálja.
Az 1990-es évek elejétől olyan társaságok jelentek meg az eddig csak igazi profik által mászott hegy közelében, akik borsos összegért szervezett túrákat kínáltak a világ legmagasabb és legveszélyesebb csúcsára félprofiknak és majdnem amatőröknek. Ez csak egy piaci rés kiaknázása, mondhatnánk, de mindez veszélyes túlzsúfoltsághoz és megannyi más kockázati tényezőhöz vezetett a hegyen, ahol csak néhány útvonal járható és azok is csak egy meghatározott időablakban. Az Everest kiindulópontja is ez, ám a film nem mutogat ujjal – a túlélők már megtették ezt -, hanem beéri az izgalommal. Mind a hegymászás vitathatatlan izgalmával és szépségével, mind a hirtelen lecsapó vihar veszélyével és a majdnem lehetetlen mentés kétségbeesésével. Kormákur hibátlanul vezényli le mindezt, kezdve a szereplők bemutatásától és a hegyhez való akklimatizáláson át a mászásig és a lesújtó viharig.
A sokáig csak karakterszínészként használt Jason Clarke élete legnagyobb szerepét kapta az egyik „kereskedelmi” expedíció vezetőjeként, él is a lehetőséggel, noha a sokkal karizmatikusabb Jake Gyllenhaal, aki az egyik barátját és egyben riválisát játssza a változatosság kedvéért, rendre lepipálja. Szintén vaskos szerepet kapott Josh Brolin fizető ügyfélként, de ő mindig jó, mióta megöregedett, és ha van igazi erénye a filmnek, az az, hogy nem úgy vezeti fel karaktereit, hogy már az elején tudjuk, ki veszíti majd az életét a hegyen – van, akiről rögtön tudni, de nem mindenkiről -, és egy katasztrófafilmnél ez bizony nagy erény. Akiket hidegen hagy a mászás, azok az alaptábor érzékletesen bemutatott hangulatát és a szereplők felvezetését élvezik majd – vagy a hihetetlen tájat és az elképesztő képi világot.
