Az Amerikát még ma is mélyen megosztó faji szembenállás alapvető dilemmája, hogy hol kezdődik és hol ér véget az ember lojalitása a saját közössége, illetve választott hivatása esetében. Például egy rendőrnő esetében.
A mai Amerika legkülönösebb emberpéldánya az afroamerikai rendőr. Nem a minden rendőrfilmben fellelhető, az embereivel mindig ordítozó, de alapvetően jószívű nagydarab fekete rendőrkapitány, akinek a kedvenc szófordulata az, hogy „a polgármester eredményeket akar”, hanem az egyszerű közrendőr. Akinek adott esetben rasszista, erőszakos fehér kollégáival kell közösséget vállalnia – adott esetben, mert senki sem állítja, hogy minden rendőr ilyen, de azt is tudjuk, hogy minden erőszakszervezet vonzza ezt a típust – a saját közösségével szemben. Az a Fekete és kék (2019) című krimi alapvetése, – akár akcióthrillerről is beszélhetünk, de semmiképpen sem társadalmi drámáról – az nagyon máshogy nézne ki.
Hősnőnk, az afroamerikai Alicia West (Naomie Harris) újoncként kerül a New Orleans-i rendőrséghez, ahol a gyakorlatban próbálja alkalmazni a tanultakat. Bár rendőrként zöldfülű, Alicia veterán, aki kétszer is megjárta már Afganisztánt, de még így is van, amire nem volt felkészítve. Egy nap a testkamerájával véletlenül felveszi egy fiatal fekete bőrű kábítószer-kereskedő meggyilkolását, a gyilkos pedig egy korrupt zsaru (az örök rosszfiú Frank Grillo), akinek rengeteg tettestársa van a testületen belül. Alicia két tűz közé kerül, a bosszúálló bűnözők is vadásznak rá, akikkel a gyilkosok elhitették, hogy ő ölte meg a srácot, akárcsak a két korrupt zsaru, akik meg akarnak szabadulni a terhelő bizonyítéktól, az egész fekete közösség pedig utálja, mert a kékek, vagyis a rendőrök közé állt – egyébként innen a Fekete és kék cím is.
Hősnőnk pedig, miközben menekülni kényszerül, igazi harcosként az igazát is meg akarja védeni, és egyedül egy fekete boltos (Tyrese Gibson) segít neki. Mindez a nagyszerű Kiképzésre (2001) emlékeztet, ahol szintén egy újonc rendőrnek kellett kollégáival szembefordulnia egy nagyon zűrös környéken, ahol minden ellene szólt, csakhogy Ethan Hawke fehér volt és férfi, az egyébként londoni Naomie Harris (007 - Skyfall, Holdfény) meg ugyebár nő és színesbőrű. Ettől azért változik némiképp a dinamika, de persze egy két éve készült filmben már nem egy megmentésre váró szende hercegnőről beszélünk. Ha Deon Taylor (A betolakodó) egy fokkal jobb vagy rutinosabb rendező lenne, akkor ez akár egy kisebb klasszikus is lehetne, de így is egy szikár, izgalmas és meglepően hiteles filmről beszélünk, amely azért kicsit belekóstol a nagy társadalmi problémákba is, a maga kicsit darabos, nehézkes módján.
