Fráter Zoltán költői játéka Karinthy Frigyes írásai alapján készült. A film-szín-játék rendezője Szirtes Tamás, szereplői pedig Fekete Ernő, Jordán Adél és Fekete Réka Thália.
Fráter Zoltán a tények játékos felhasználására épülő „szellemjárása”, amely a „két egyetlen” közt őrlődő Karinthy tragikomikus helyzetét és élete döbbenetes érzelmi fordulatát mutatja be.
Karinthy Frigyes huszonöt éves, amikor kalandos körülmények között megszökteti nagy szerelmét, a három gyermekes Judik Etel színésznőt. A férj haragja elől fél évig bujkálnak Berlinben, majd nagyobb összeggel megbékítve a férjet, Budapesten házasságot kötnek. Az író a „bogárka, bogaram” becézéséből adja a Boga nevet imádott párjának, aki az első világháború után kitörő spanyolnátha-járvány áldozata lesz. Karinthy ezt jegyzi naplójába felesége halála után: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött, amikor ő meghalt…” A gyászoló férfi csaknem két év múlva, egy telefonvicc meghívását komolyan véve ismerkedik meg az akkor még férjes asszonnyal, Böhm Aranka orvosnővel. A szenvedélyes, minden férfit meghódító Aranka már másfél évtizede színesíti érzelmi viharaival a házasság hétköznapjait, amikor Karinthyt, aki mindvégig olthatatlan szerelemmel gondol Bogára, 1936-ban valóban műteni kell. Az élet-halál között lebegő író egyszerre két nővel viaskodik, képzeletben Bogával, a valóságban Arankával…
A Madách SzínpadON-ról:
A Madách SzínpadON a Madách Színház 2020 tavaszán indult és immár hatalmas közönségbázissal rendelkező online programsorozata, mely a Színház professzionális tévéstúdiójából saját készítésű, a színház, a film és a TV műfaji határain létrejött új tartalmakat, úgynevezett „film-szín-játékokat” kínál. A Madách SzínpadON 2022. évi online programsorozatának elsődleges célja a magyar irodalom szolgálata. A sorozat összefoglaló címe Írók-sorsok-szerelmek, amely a XX. század legismertebb magyar íróinak életét és szerelmi történeteit 50-80 perces film-szín-játékok formájában dolgozza fel, melyek forgatókönyvei korabeli levél- és naplórészleteken, illetve hiteles dokumentumokon alapulnak. Fontos tudnivaló, hogy ezek a művek nem színházi előadások, nem is korábbi színpadi előadások filmváltozatai, hanem kifejezetten online közvetítésre született és születő új filmprodukciók.