November 9-én végre-valahára felkerült a Netflix zászlóshajójának számító A Korona ötödik évada, ami természetesen ezúttal sem hozott szégyent az alkotókra. Olyannyira nem, hogy könnyen lehet, a széria legjobb epizódjaiként marad majd meg utóbb a nézők emlékezetében – Diana hercegné hatalmas rajongótáborának szemében legalábbis egészen biztosan.

A kronológiában ugyanis eljutottunk a '90-es évekig, amikor végképp elhidegült egymástól a „Szívek Királynője” és a II. Erzsébet árnyékában mufurc buldogként tébláboló walesi herceg.

Ez az eltávolodás, mint tudjuk, egészen odáig vezetett, hogy 1992-ben szétköltöztek, majd egy évre rá Diana bejelentette visszavonulását is a nyilvánosságtól. A válásukat végül hivatalosan csak 1996-ban mondták ki, 1997-ben azonban a hercegné egy tragikus autóbalesetben elhunyt, miközben  paparazzók elől menekült akkori párjával, Dodi al-Fajeddel (ami persze a mai napig a konteók melegágya, mivel egyesek szerint a brit titkosszolgálat keze is benne volt a dologban).

A rivaldafényben fürdő Diana mellett II. Erzsébet lényegében mellékszereplő lett a saját sorozatában. De nincs ezzel semmi baj, sőt! Bár Imelda Staunton szokásához híven most is ugyanolyan profin lényegült át az egykori gyarmatbirodalom sorsának terhét egy személyben a hátán cipelő királynővé, mint annak idején a Harry Potter-filmekben a rigorózus Dolores Umbridge professzor asszonnyá. Ezúttal azonban egyértelműen Diana viszi el a pálmát, mert sokkal izgalmasabban kibontott karakter. A hercegnét ráadásul ebben az évadban Elizabeth Debicki alakítja, aki legalább olyan meggyőző a fényképeken mindig mosolygós, a palota falai között viszont mérhetetlenül szomorú feleség és anya szerepében, mint az elődje, Emma Corrin volt.

Hasonlóan jó választás volt Károly szerepére Dominic West, akinek minden egyes homlokráncolásában bele van sűrítve az a szeretetteljes világfájdalom, hogy walesi hercegből majd csak akkor lesz III. Károly király, amikor az anyja meghal. És hát azóta tudjuk, lényegében tényleg úgy élte le a fél életét, hogy mindvégig ott volt az ékkőberakásos brit korona közvetlen szomszédságában, de az nem az ő fején volt. Az ötödik évad egyik legerősebb jelenetében ki is szalad a negyvenes éveit taposó, kicsit már spicces Károly száján:

Mi vagyok? Csupán egy mihaszna dísztárgy egy váróteremben vesztegelve. Csak porfogónak vagyok jó.

A királyi cím várományosaként az udvari reformokon dolgozó, hol a sótlan hivatalnokokkal és karót nyelt tanácsadókkal egyeztető, hol az unalmas arisztokrata ismerősökkel smúzoló, hol pedig a szeretőjével, Kamillával fülledten erotikus telefonbeszélgetést folytató Károlyt elnézve tényleg megsajnáljuk szegény Dianát, aki kalitkába zárt kismadárként éli meg a brit uralkodóházba való beházasodást.

Az egyik legerősebb, egyben legszívmelengetőbb jelenetben pillanatok alatt kiderül, hogy a hercegi pár mennyire ég és föld, mennyire tűz és víz... Egy kéthetesre tervezett (majd Károly kötelező reprezentációs feladatai miatt „természetesen” félbe szakadó) luxushajó-kirándulás során, mialatt Károly üres fecsegéssel üti el az időt a fedélzeten a pereputtyával, a kabinjába félrevonuló Diana

titokban a korszak vágyott csúcskütyüjével, egy Nintendo Game Boy-jal lepi meg az unatkozó Vilmost és Harryt, akik pont úgy örülnek ennek, mintha csak karácsonyi ajándékot kaptak volna egy szeretetteljes család meghitt és otthonos nappalijában.

Ezekből a profin megkomponált (bár kétségkívül szívfacsaróan hatásvadász) jelenetekből tökéletesen összeáll a néző számára az, hogy Diana igazából sosem akart volna olyan sokat, mindössze azt, hogy Károllyal ne csak az újságok címlapjain legyenek olyanok, mint egy boldog család, hanem a szürke hétköznapokban is – hiszen a szerelmük hajnalán ez lett beígérve. A harmonikus magánélet azonban egy nem létező fogalom a brit királyi dinasztiában, ahol mindent az évszázados udvari protokoll határoz meg, ugyanakkor a '90-es években már tényleg egyetlen lépést sem lehet tenni úgy, hogy ne tűnjön fel azonnal a színen az ujjongó rajongók és a sztorikra éhes fotósok hada...

A Koronában is jól látszik, hogy Diana tragédiája valahol eleve bele volt kódolva ebbe a szigorú és hierarchikus rendszerbe. A bűbájosan fiatalos és kissé persze szertelen stílusával sosem tudott megfelelni igazán a kőkonzervatív udvarnak. A királyi dinasztia pedig egyszerűen képtelen volt jól kezelni azt, hogy van egy olyan családtagjuk, akiktől ugyanúgy extázisba esik az ország, a Nemzetközösség, sőt, a fél világ, mint a Beatles-tagoktól – ám ez a családtag nem a trónörös Károly herceg.

Shakespeare sem írhatott volna izgalmasabb királydrámát, mint maga az élet!

Természetesen azok se aggódjanak, akik a szívszorító dráma mellett történelmi tablót is várnak A Koronától.

Az ötödik évad a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is végigvezeti a nézőt a vérzivataros XX. századon, a Fülöp herceggel szegről-végről rokonságban álló Romanovok 1917-es trónfosztásától kezdve Borisz Jelcin hatalomra jutásáig. De egy teljes epizód foglalkozik például azzal, hogyan lett Mohamed Al Fayed csóró egyiptomi Coca Cola-árusból a '90-es évekre egy olyan milliomos világfi gentleman, aki valósággal tűzbe menne azért, hogy a brit uralkodócsalád prominenseivel cseverészhessen (nem véletlen, hogy pont a fia, Dodi Fayed lett Diana szeretője). Az ő mesébe illő társadalmi felemelkedése pont az a fajta fele királyságot elnyerő szegénylegény-történet, amelyből minimum egy hollywoodi mozifilm, de akár egy Netflix spin off is simán kikerekedhetne (különösen úgy, ha a minden pillanatában kifogástalan modorú Al Fayedet Salim Daw alakítja)!

Oldalakon keresztül lehetne még áradozni A Korona ötödik évadáról, és persze egy újabb cikkben lehetne boncolgatni a történelmi pontatlanságokat is (lásd Jon Major miniszterelnök közelmúltbéli nyilatkozatát, amelyben „ostobaságnak” minősített egyes róla szóló jeleneteket). De a tíz új epizód részletekbe menő felfedezését meghagynánk inkább a kedves olvasóknak.

Értékelés: 9/10

Kiknek ajánljuk? A XX. századi történelem és Diana hercegné fanatikus rajongóinak, a kiváló színészekkel teli, kosztümös angol tévésorozatok szerelmeseinek, és persze mindenkinek, aki jóval többre kíváncsi a brit uralkodóház ügyes-bajos dolgaival kapcsolatban annál, ami megjelenik róluk a bulvárhírekben.