Valószínűleg mindegyik generáció azt gondolja magáról, hogy neki a legnehezebb. Most éppen a milleniálokon a sor, hogy kipanaszkodják magukat, cikkek, könyvek, filmek és sorozatok sokasága szól arról, mennyire nehezen találják a helyüket a világban a felnőni nem tudó fiatal felnőttek. Papíron a Hulu szériája, a Ramy is ebbe a kategóriába tartozik. Főszereplője 30-hoz közeledve is a szüleivel él, céltalanul sodródik a munkahelyek és az egyéjszakás kalandok közt, és már most a kiégés tüneteit produkálja.

Igazán izgalmassá az alaphelyzetet azt teszi, hogy Ramy nemcsak tipikus nagyvárosi milleniál, de hívő muszlim is, akit egy Ramy Youssef nevű stand-up komikus alakít.

A névazonosság nem a véletlen műve, a szériát íróként és kreátorként is jegyző Youssef ezzel is az önéletrajzi elemeket akarja hangsúlyozni. Karakteréhez hasonlóan ő is egyiptomi bevándorlók New Jersey-ben felnőtt gyereke, igaz, a sorozatbéli Ramyvel ellentétben ő soha nem dolgozott a nagybátyja ékszerüzletében, mert mindig is színész akart lenni. Egy sitcom kedvéért Los Angelesbe költözött, de hamar rájött, hogy nem sok szerepajánlatra számíthat Hollywoodban, mert egyik skatulyába sem illik bele. Főszerepben nem reménykedhet az etnikai háttere miatt, viszont nem is elég egzotikus a külseje ahhoz, hogy ráosszák a sztereotip közel-keleti vagy mediterrán karaktereket, így előbb futott be stand-up komikusként, mint színészként. A színpadi sikereinek köszönhetően készíthette el végül a saját szériáját a Hulunál. (Nálunk az HBO GO-n látható az eddigi két évad Youssef stand-up előadásával együtt .)

Az amerikai televíziózásban persze egyáltalán nem ritka, hogy egy stand-upos önálló sorozatot gründol, amiben önmaga fikciós verzióját játssza. Így született meg a kultikus Seinfeld, és ilyen a még most is futó, Larry David-féle Félig üres is. A műfajt 2010-ben a magyar származású Louis C.K. tökéletesítette a Louie-val, aki már nem sitcom, hanem dramedy formában mesélt arról, milyen kétgyerekes, öregedő komikusnak lenni New Yorkban. Példáját a fiatalabb generáció is követte, az időközben rapperként is befutott Donald Glover (Atlanta), illetve az indiai származású Aziz Ansari is megcsinálta a saját sorozatát (Master of None). 

Ami közös bennük és Youssef sorozatában, hogy egy-egy kisebbség képviselőjének szemszögéből mutatják be Amerikát, úgy, ahogy korábban még nem láthattuk. A muszlim közösség képviselőivel legtöbbször csak epizódszerepekben vagy terrorista főgonoszokként találkozhatunk, de hogy hogyan él ez a közel négymillió ember, az a filmekből, sorozatokból nem nagyon derül ki. A hasonló kritikákban ilyenkor szokták leírni azt nagybetűvel, hogy „hiánypótló”, ami persze igaz a Ramyra is, de szerencsére nem népet akar művelni a sorozat közszolgálati jelleggel, hanem elsősorban szórakoztatni. És a főszereplő sem „a muszlimokat” vagy az arabokat képviseli úgy általában, hanem „csak” egy önmagában is izgalmas, hús-vér karakter, aki történetesen muszlim – ami persze meghatározza az identitását.

Az első évadból kiderül például, mennyire nehezen tudja összeegyeztetni az életformáját a szülők elvárásaival, akik nyilván azt szeretnék, hogy őrizze meg a szüzességét a nászéjszakáig, és természetesen egy muszlim lányt vezessen az oltárhoz. Ramy ugyan vallásos, de eszében sincs cölibátust fogadni, maximális sebességgel pörgeti a randialkalmazásokat. Az első részben egy muszlim lánnyal fekszik le, akiről kiderül, hogy a szadomazo szexet élvezi (ennyit a sztereotípiákról), egy másik epizódban pedig azzal sokkolja a barátait, hogy egy zsidó származású nővel próbál meg összejönni. A ramadán betartása is komoly kihívást jelent számára, és a drogok, illetve a pornó jelentette csábításnak se tud mindig ellenállni, amiből általában tragikomikus szituációk születnek. Ramy valójában mindenhonnan kilóg, a családja szerint nem követi úgy a hagyományokat, ahogy egy rendes muszlimtól illene, a „külvilág” szemében viszont nagyon is annak számít, de közben a saját elvárásainak se tud megfelelni. Állandóan rossz döntéseket hoz, ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra, olyan, mint egy burleszkfigura, aki állandóan belelép a gereblyébe. Nevetünk rajta, de közben drukkolunk is, hogy egyszer végre összejöjjön neki az élet.

Az átlag 25-30 perces részek önállóan is nézhetőek, és vannak olyanok is, amikben Ramy szinte nem is szerepel. Külön epizódot kap az anyja, az apja és az antiszemita nagybátyja is, de a húgát, Denát is közelebbről megismerhetjük. Őt valójában még jobban is sújtja a szülő szigor, mert amíg Ramynek elnézik, hogy hajnalban ér haza, addig Denát sokkal szorosabb pórázon tartják, vagyis a sorozat nem akarja elhallgatni, hogy a muszlim családokban a fiú- és a lánygyerekek közt kettős mérce működik. Van két, Egyiptomban játszódó rész is, amiben Ramy az önkeresés egyik állomásaként meglátogatja a rokonságot, de csak a saját sztereotípiáival és újabb kísértésekkel szembesül. Tanulságos az az epizód is, amelyben visszaugrunk az időben, egészen 2001-ig, amikor a szeptember 11-i terrortámadás nemcsak Amerika, de a kiskamasz Ramy életét is megváltoztatja, akinek pont ekkor kell a hormonjaival is megküzdenie.

Az iskolatársai és a barátai hirtelen más szemmel néznek rá, leterroristázzák, ráadásul még Oszáma bin Láden is az ő családi házukat választja rejtekhelynek, és beköltözik a konyhájukba 

– a kisfiú rémálmaiban.

A tavaly bemutatott második évadban Ramy útkeresése tovább folytatódik, bűntudattól vezérelve csatlakozik egy szúfi közösséghez. A karizmatikus Malik sejk nagy hatással van rá, és egy ideig úgy tűnik, sikerül is változtatnia az életén. Megpróbál segíteni egy poszttraumás stresszben szenvedő iraki veteránon, közösségi munkát végez a sejk lányával, és közben össze is melegedik vele. Házasságra készül, ami elég karakteridegen lépésnek tűnik, de egy zseniális írói húzásnak köszönhetően az utolsó részben helyére kerül minden, és magyarázatot kapunk a pálfordulásra.

A fajsúlyos témák ellenére a Ramy alkotói a humor szinte minden fajtáját végigzongorázzák az ironikustól a feketén át a szürreálisig. Nincs olyan drámai pillanata a sorozatnak, amibe nem férne be egy-egy abszurd geg, és ilyenkor a néző tényleg nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen. A helyzetkomikum csúcsra járatásában segít, hogy Youssef kiváló közreműködőket választott maga mellé, a színészek egy része szintén egyiptomi származású, Ramy nagypofájú, mozgássérült barátját pedig saját gyerekkori cimborája alakítja. Youssef tavaly megkapta a legjobb színésznek járó Golden Globe-ot, és idén is esélyes, de a szereplők közül gyakorlatilag bárki megérdemelné a jelölést. A sorozat növekvő elismertségét jól jelzi, hogy a második évadban nem kisebb név emelte jelenlétével a produkció fényét, mint Mahershala Ali, aki hozta is a tőle megszokott világszínvonalat.

A Ramy a témája és a stílusa miatt soha nem lesz igazi tömegsorozat, de aki kíváncsi Amerika egy másik arcára, és szeretne néha kizökkenni a komfortzónájából, annak bátran ajánlható.