A címszereplő olyan, mintha egy 70-es évekbeli amerikai blaxploitation filmből, mondjuk a Foxy Brownból lépett volna ki, csakhogy a modern Dél-Afrikában kémkedik.
Lehet, hogy a 70-es évek olcsó, de erőszakos és erotikus B-filmjeiből és az afro-amerikai szubkultúrából kinőtt blaxploitation műfaja leginkább az ínyencek számára ismerős, de volt olyan nagy befolyása, hogy egy bizonyos Quentin Tarantino is merítsen belőle. Nem véletlenül tette QT a Jackie Brown (1997) címszereplőjévé azt a Pam Griert, aki az olyan munkáival, mint a Coffy (1973), a Láncra vert nők (1973) vagy a Foxy Brown (1974) nem csak a legfoglalkoztatottabb színésznője volt a zsánernek, de egyben a szexikonja is – az afrofrizurás, szupernőies Pearl Thusi pedig tisztára olyan, mint amilyen Grier volt annak idején, csak ő dél-afrikai.
Thusi a címszereplő, Queen Sono, a dél-afrikai titkosrendőrség legmenőbb ügynöke, aki a legelső epizódban Zanzibárban egy mustársárga szettben és hatalmas kalapban csap le a rosszfiúkra, fontos adatokat szerezve meg egy fegyvercsempész bandától. Rendhagyó, de hatékony módszereit persze nem mindenki helyesli a cégnél, de segítségével egyre közelebb jutnak a rosszfiúkhoz, akik egy nagy fegyvercégnek dolgoznak, és akik közül a legveszélyesebb egy orosz oligarcha szuperambíciózus lány (Kate Liquorish), és aki kissé zavarbaejtő módon egy afrikai forradalmár szövetségese, aki korábban nem csak az ügynökségnél dolgozott, de Queen szeretője is volt.
Vagyis kellőképpen csavaros minden, amihez adjunk hozzá további gazdag, romlott fehér üzletembereket és korrupt fekete politikusokat a kontinens minden részéről, és Queen háttértörténetét. Merthogy az édesanyja is forradalmár volt az apartheid idején, de meggyilkolták a lánya szeme láttára, és a szálak – legalábbis az első évad végére – nem csak az akkori politikai elithez, hanem az egykori bajtársakhoz is elvezetnek. Vagyis egy jó kis kémsztorihoz illően egyrészt kellően csavaros a cselekmény, korrektül vázolt a politikai háttér, és megvan a személyes motiváció is a Netflix első saját gyártású, afrikai sorozatában, amihez ráadásul találtak egy remek főszereplőt is. Pearl Thusit a hatalmas afro frizurájával és átható tekintetével a jóistenke és filmsztárnak teremtette, elképesztő jelenléte van, ráadásul játszani is tud, aminek hála ez a sokszor kissé valószínűtlen szupernő nem válik karikatúrává, aminek azért megvolt a maga veszélye. Azért persze vannak gondok.
Bár a dél-afrikai filmipar elég masszív teljesítményt nyújt afrikai szinten, nyilván nincsenek pariban az amerikai és európai versenytársakkal. A technikai megvalósítással nincs is probléma, inkább a történet- és színészvezetés az, ami helyenként billeg. A sorozat készítői sokszor nem tudnak egyenletes tempót diktálni, illetve időnként olyan magánéleti „etűdöket” dobnak be, amik nemhogy nem viszik előre a cselekményt, de el is térítik azt a megfelelő irányból. Az ilyesmihez persze rengeteg rutin és tapasztalat kell, és látszik, hogy az itt még nincs meg, ahogy a casting sem hibátlan. Vannak jól eltalált szereplőválasztások, és vannak mellélövések, látszik, hogy nem volt idő és energia minden mellékszereplőre, és sajnos meglátszik az általános színvonalon. Ami teljesen egyenetlen az első évad hat epizódját nézve, amelyek közül van erős és van gyenge is, és persze epizódonként is van, hogy az első tíz percben teljesen más a tempó, mint a következőben, az pedig néha megmosolyogtató, hogyan ábrázolják a high-tech kémkedést arrafelé.
Pedig van erő a szériában, csak jobb írókat kell hozzá szerezni és pár alkalmasabb színészt, aztán hadd szóljon a második évad, mert ez a hősnő megérdemelné a félbehagyott történet folytatását. Persze nagy kérdés, hogy tényleg lesz-e folytatás, mert az eleinte nagyon lelkes csatornát lehűtötte a járvány tavaszi afrikai tombolása, ami lehetetlenné tette a forgatást, ezért felfüggesztették a már bejelentett folytatást. Nyilván a mostani nézettségtől függ majd az, mihez kezdenek, de az biztos, hogy Thusi, aki már sokat dolgozott Amerikában is, csak jól jöhet ki a dologból.
Értékelés: 7/10
