A hihetetlenül népszerű izraeli sorozat nem csak azért jó, mert beavat minket a terroristaelhárítók szorgos mindennapjaiba, de azért is, mert ezek a férfiak nem sokban különböznek ellenfeleiktől, és nem csak az arcszőrzet miatt.
Az izraeli hírszerzés és annak különböző „ágai”, a Moszad, az Aman vagy a Sin Bet világszerte ismertek felkészültségükről és eredményességükről, így nem csoda, hogy az ott szolgált, majd leszerelt szakemberek igen keresettek a munkaerőpiacon. Vannak, akik képességeiket különböző magáncégekben kínálják elsősorban politikai megrendelésre, vannak, akik testőrnek mennek el, és vannak, akik a szórakoztatóiparban próbálnak szerencsét. Lior Raz, akinek apja Irakban, édesanyja Algériában született, így anyanyelvi szinten beszéli az arabot, évekig volt elit felderítő és kommandós, majd nem más, mint Arnold Schwarzenegger testőre lett, végül sikerült eladnia egy sorozatötletet, amiben kamatoztathatta minden korábbi tapasztalatát, és ha már amúgy is arra járt, elvállalta a kérdéses sorozat főszerepét, talán nem is sejtve, mekkora siker lesz a Netflixen már a harmadik évadot futó Fauda.
Lior Raz kicsit olyan, mint Lengyel Ferenc kissé összenyomott verziója, mokány, kerek fejű, korán kopaszodó, mindig borostás pasas. Nem egy kommandós alkat, nem néz ki úgy, mint a fiatal Clint Eastwood, de feltételezem, hogy hírszerzésnél előny, ha az ember nem néz ki és viselkedik úgy, mint James Bond. Szóval a volt hírszerző Lior Raz alakítja a volt hírszerző Doront, akit volt kollégái még egy gyors melóra visszahívnak, ugyanis az az Abu Ahmad nevű, a párducként is ismert palesztin terrorista, akit annak idején ő ölt meg, mégsem halott. Doronnak csak azért kellene részt vennie a férfi öccsének esküvőjére szervezett rajtaütésben, hogy azonosítsa a célpontot, az egész egy kétórás, egyszerű meló, mondta is otthon, hogy mindjárt jön – és persze semmi sem a terv szerint alakul. És immár a harmadik évad óta, évadonként 12 epizódban megy gajra minden jól felépített terv, hiába a profizmus és a high-tech háttér, minden az emberi tényezőn áll vagy bukik. Mind az izraeli, mind a palesztin oldalon.
Nyilván a széles közönség számára vonzó egy olyan sorozat, amely a hírszerzők, beépített ügynökök és kommandósok világában játszódik, ráadásul egy olyan térségben, ahol a terrortámadások nem csak az alulfizetett forgatókönyvírók fáradt fantáziájának szüleményei, hanem minden élesben megy. Márpedig Izraelben már évtizedek óta megy minden élesben, és nyilván rengeteg olyan titkosított akció van, amiről a külvilág sosem fog tudni, de ez, meg a bajtársias csapatmunka csak az egyik eleme a Fauda sikerének. A másik az, hogy itt tényleg két oldal van. Az izraeliek nem tévedhetetlen szuperkatonák, az arabok pedig nem mind villogó szemű, fanatikus terroristák, még akkor sem, ha történetesen fegyverhez nyúlnak. Ez persze nem csak mélységes humanizmus, hanem dramaturgiai szükségszerűség, hiszen a készítők, akik közül a legtöbben szintén a titkosszolgálatnál szolgáltak, tudták, hogy tökéletesen egysíkú lenne a másik oldalt kizárólag ellenségként bemutatni, ami a cselekményt is egy Steven Seagal film szintjére butítaná le.
Itt pont az viszi előre a cselekményt, hogy a másik oldal folyton változik, semleges mellékszereplők válnak hol alkalmi szövetségessé, hol ellenséggé – vagy válnak egymás ellenségeivé -, mert az erőszak mindig erőszakot szül, és hőseink szélmalomharcot vívnak. Ahogy megszüntetnek egy veszélyforrást, egy másik tölti be a keletkezett űrt, és ennek a harcnak mindkét oldalon vannak áldozatai – és járulékos veszteségei. Ami speciel nem túl meglepő egy ilyen témát boncolgató szériánál, de ahogy haladunk előre, minden epizód egyre jobban van megírva, és a Fauda (a cím káoszt jelent arabul) szép lassan kinövi a korai részek gyerekbetegségeit. Merthogy az elején még megesik, hogy az izraeli kommandós végzetét az okozza, hogy a rajtaütés helyszínén felejti a kedvenc szórakozóhelye emblémás gyufáját – na ilyen ostoba fordulatot ma már nem szokás beleírni egy sztoriba, de ennél aztán sokkal jobb lesz minden.
Annyival jobb, hogy ez lett minden idők legnépszerűbb sorozata Izraelben, annyira népszerű, hogy állítólag a palesztin városokban és az arab világban is nézik. Merthogy egyrészt rengeteg jól kidolgozott arab szereplő van, másrészt ezek közül sok a szimpatikus, még akkor is, ha a körülmények éppen a Hamasz soraiba taszították őket – harmadrészt, és ez messze nem mellékes, nagyon jó arcokat sikerült találni minden karakterhez. Viharvert, kicsit kopott, de elszánt, erős arcszőrzettel bíró férfiakat, akikről első blikkre képtelenség megmondani, hogy arabok vagy zsidók, és nem csak a külvilág számára, de egymás részéről is. Talán pont ez a lényeg.
Értékelés: 8/10
