Az eredetileg 1998 és 2004 között hat évadon át futott csajsorozatot lehet szeretni vagy nem szeretni, sőt, manapság gyakran előszedik szalonrasszista és előítéletes hozzáállása miatt (ahogy mi is tettük ebben a cikkünkben), de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy érdekes és aktuális témákat vetett fel, amelyeket egy sajátos, csak rá jellemző stílusban válaszolt meg. Ehhez képest a két, 2008-ban és 2010-ben érkezett nagyjátékfilmes folytatás keserves csalódás volt, mivel nem volt több önimádó divatbemutatónál – maximum annyi pozitívumot lehet elmondani róla, hogy cselekmény szinten izgalmasan vitte tovább, majd helyezte nyugvópontra Carrie és Big kapcsolatát.

Szóval a mozifilmek után folyamatosan felmerülő sorozatfolytatást hatalmas várakozás előzte meg, és ha túltesszük magunkat a sokadik bőr lenyúzása felett érzett averziónkon, még azt is kijelenthetjük,

van is létjogosultsága egy rebootnak,

hiszen érdemes lehet megvizsgálni, milyen párkapcsolati és egyéb kihívásokkal küzdhetnek kedvenc szinglijeink, pontosabban időközben férjezett asszonyaink és családanyáink az ötvenes éveikbe lépve – annál is inkább, mivel ezt a korosztályt nem igazán kényeztetik a saját problémáikról hitelesen és érvényesen beszélő alkotásokkal.

Ebből a szempontból pedig – legalábbis a jelenleg látható első két rész alapján – az És egyszer csak… túl is teljesítette kitűzött célját. A széria ugyanis egyelőre nemigen szól másról, mint arról, hogy

hőseink megöregedtek. Nagyon. Nemcsak testben, lélekben is. És erre folyamatosan reflektálnak. Sőt: nem igazán tudnak másról beszélni.

Az immár trióvá fogyatkozott egykori csajcsapat tagjai és plusz egy főik közül mindenki kényszeresen beleszövi minden párbeszédbe, hogy mennyire öregnek érzi magát, hogy már festetnie kell a haját, vagy épp ellenkezőleg, meghagynia ősznek, hogy fáj a háta, hogy nem hall rendesen és a többi, és a többi. De olyan mennyiségben, mintha nem jó karban lévő ötveneseket, hanem egy öregek otthonának bentlakóit hallgatnánk.

Ennek megfelelően és egyébként így nézve elég jól felépítve és példás következetességgel az alkotók érintik, illetve kifejezetten középpontba helyezik az elmúlás témáját is – de erről spoiler nélkül lehetetlenség többet írni, szóval inkább ugorjunk a többi problémára. Régóta lehet tudni, hogy az elválaszthatatlan négyes, azaz Carrie, Miranda, Charlotte és Samantha nem is annyira elválaszthatatlan, mivel a rebootra a szexéhes Samanthát alakító Kim Cattrall (aki már a második film után hangoztatta, hogy nem érdekelt újabb folytatásokban) nem tért vissza.

Ennek hátteréről sokat cikkeztek (mi is rengeteget írtunk róla), de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a sorozat ezzel a legszínesebb karakterét veszítette el. Igaz, hogy a főhős egyértelműen a Sarah Jessica Parker által alakított Carrie volt mindig is, de a legszellemesebb megjegyzések és legütősebb beszólások rendre Cattrall figurájának jutottak, és egyértelműen az ő személyisége volt a legizgalmasabb és leginkább formabontó a négy nőé közül.

De ha már a Szex és New York-lányok trióban folytatják, óhatatlan volt, hogy a megmaradt hősök valahogy reflektáljanak Samantha hiányára. És ezen a téren ismét csak túlteljesítettek a forgatókönyvírók. Az életükből kilépő barátnő hiánya már az első percben felmerül a csajok párbeszédében, később pedig az alkotók igen kínos módon olyan sorokat adnak Carrie szájába, amelyeket nagyon nehéz nem úgy értelmezni, hogy azok nem Samantha, hanem az őt megformáló Cattrall számára szóló üzenetek.

Amikor például a főhős arról beszél, hogy nem gondolta volna, hogy nem több a barátnője számára bevételi forrásnál, nehéz nem arra a botrányra asszociálni, amikor Kim Cattrall az Instagramon kérte ki magának,

hogy Sarah Jessica Parker a barátnője lenne, illetve arra a másik közszájon forgó pletykára, miszerint a színésznő folyamatosan sérelmezte, hogy kevesebbet keres a Szex és New York-franchise-zal, mint Parker.

A kellemetlen jelenetek sorának pedig ezzel sajnos nincs vége, mivel az alkotók valamiért úgy döntöttek, hogy teljesen karakteridegen módon pont a vagány és karakán Mirandából csinálnak boomer Karent (pontosabban egy olyan nőt, aki annyira fél attól, hogy helytelenül viselkedik az afroamerikai és más kisebbségek körébe tartozó emberekkel szemben, hogy pont ettől viselkedik végül mindig helytelenül). És miközben korábban úgy tűnt, Carrie az, aki ragaszkodik a régi dolgokhoz, ezúttal Miranda lett az is, aki nem hajlandó haladni a korral, és méretes lexikonokkal mászkál ebook helyett (és erre természetesen folyamatosan fel is hívja a figyelmet).

Ezzel párhuzamosan az És egyszer csak...-nak a stílusa is öreges lett. Szex helyett a csajok inkább arról beszélgetnek, hogy mennyire nem szeretnek a szexről beszélgetni (ami hatalmas önellentmondás, mégis meglépték), vagy hogy mennyire sérelmezik, hogy mások szexelnek (például Miranda azt, hogy a 17 éves fia). A korábban megszokott sikamlós témák helyett így kedvenceink olyan dögunalmas dolgokról beszélgetnek, mint hogy mennyire szeretik a sült krumplit, és hogy aki a sült krumpli barátja, az nekik is a barátjuk (de tényleg!). Korábban a Szex és New York-sorozatnak

Az És egyszer csak...-kal kapcsolatban nehéz elhinni, hogy bárki is igazán élvezni tudná – nem is ötven, inkább hatvan év alatt.

S habár a rebootnak van még nyolc epizódja arra, hogy szépítsen, egyelőre annyi a tanulság, hogy van, amit egyszerűen nem kell erőltetni. Ahogy a Rómeó és Júliát sem igazán lehetne megcsinálni Júlia nélkül, úgy egy Szex és New York-folytatás sem az igazi Samantha nélkül. És teljesen felesleges ilyen szinten beteljesíteni a célcsoport (vélt) elvárásait: az ötvenes nők (és férfiak) a való életben sem beszélnek folyamatosan a korukról, a hátfájásukról, a nagyothallásukról és arról, hogy milyen rossz megöregedni (főleg, hogy azért közel sem nevezhetők még öregnek) – és valószínűleg kedvenc egykori sorozatuktól sem ezt várják. A fiatalabb rajongók meg pláne nem.

Ne legyen igazunk, de talán jobb lett volna a Szex és New Yorkot békén hagyni, és megtartani régi szép emléknek...

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.