Vitán felül áll, hogy Sylvester Stallone a '80-as és a '90-es évek első számú akciófilmes ikonja volt, akárcsak örök riválisa és országos cimborája, Arnold Schwarzenegger. Ám az ezredfordulót követően meredeken zuhanni kezdett a muszklimiska igazságosztók „egyszemélyes hadsereg”-típusú filmjeinek népszerűsége, és a nyugdíjaskorba lépő Stallone is csak úgy tudott megkerülhetetlen tényező maradni az akció zsánerben, ha komolyan szembenézett vele, hogy bizony nem éppen egy mai gyerek (lásd: Rocky Balboa, Rambo 4, Creed), vagy ha viccet csinált abból, hogy már csak árnyéka a '80-as évekbeli, régi önmagának (lásd: Szupercella- és Expendables-filmek).

Öreg ember nem vén ember? De...

Sajnos a Rambo 5 esetében már menthetetlenül egybe csúszott az őszinte és a parodisztikus szándék.  Habár komoly búcsúnak gondolta a jó Stallone a vietnami veterán végső, nagy rohamát a mexikói drogkartell ellen, az Utolsó vérből kiveszett minden tűz és ötlet. Így alighanem tényleg ez volt az utolsó Rambo-film, amit láthattunk tőle ebben az életben. Stallone azonban egy igazi perpetuum mobile az akciófilmes zsánerben: a Rockyval és a Rambóval ugyanis rálépett annak idején egy olyan útra, amiről legfeljebb csak akkor tér le, ha egyszer majd koporsóban viszik el.

Arra pedig szerencsére időközben ő is rájött, hogy 76 évesen már nem túl hiteles fél kézzel elpáholni egy hadseregnyi bűnözőt – hacsak nem egy öregecskedő szuperhős a történet főhőse, akinek a homloka mélyre van ugyan szántva az élet-ekével, de még akkor is fel tud emelni egy autót, amikor az ő korabeliek leginkább csak a parkban vagy a gyógyfürdőben sakkoznak.

Bár Stallone már A Galaxis Őrzőiben is tett egy kirándulást a képregényfilmes műfajba, saját jogon csak a Szamaritánusban lett belőle igazi szuperhős.

Az azonban nem véletlen, hogy a címbéli, emberfeletti erejű, irgalmas igazságosztóval nem a legújabb és legmenőbb Marvel- vagy DC-blockbusterben találkozunk, hanem az Amazon Prime Video kínálatában. A streaming platformok sajnos mostanra olyanok lettek, mint régen a videótékák alsó polcai meg a szupermarketek DVD-turkálói: tele vannak közepes és rossz fércművekkel, amik mind-mind azért készültek, hátha majd egy-egy furcsa ízlésű szubkultúra tagjai vevők lesznek rá, és az egekbe magasztalják a máskülönben csapnivaló produktumokat (tisztelet az olyan ritka kivételeknek, mint a Stranger Things, a VandaVízió vagy legutóbb a Sárkányok háza, amelyek tényleg minőségi, mainstream produkciók). Stallone Szamaritánusa is ilyen: sosem fogjuk a tíz legemlékezetesebb szuperhősmozi között emlegetni itt a PORT.hu hasábjain, de az öt legjobb kukásokról szóló film mellé is csak azért tudna bekerülni, mert nagyjából ennyi készült összesen ebben a témában.

Hamar utolérik a sánta kukást

Legújabb filmjében Sylvester Stallone egy zsémbes, nagyvárosi öregembert alakít, aki mogorva buldogpofával rója a sikátorokat, üríti ki a kukákat, és adja be zaciba a kihajított, de még javítható rádiókat és fényképezőgépeket, amiket mind fű alatt bugáz össze magának a szemétből. Teszi mindezt egy olyan hírhedten rossz negyedben, ahol évszázados rekordmagasságokba szökött fel a bűnözési ráta, mióta a legendás igazságosztó, a Szamaritánus 25 évvel ezelőtt eltűnt – pont ugyanakkor, amikor végleg leszámolt a hírhedt szuperbűnözővel, Nemezissel, aki ráadásul a saját ikertestvére volt.

Néhány habókos konteóhívőn kívül azonban már egyedül csak egy Sam nevű, sanyarú sorban élő, félárva kisfiú (Javon Walton, az Eufória és az Esernyő Akadémia sztárja) hisz a mesében, vagyis abban, hogy Szamaritánus életben van, és ha nagyon rosszra fordulnának a dolgok, segíteni fog. Ám a várva várt, nagy visszatérés nem nagyon akar eljönni, a környék rettegett bandavezére, Cyrus (Pilou Asbæk, akit legutóbb a Trónok harca Euron Greyjoyaként láthattunk) viszont afféle önjelölt maszkos igazságosztóként a nincstelenek királyának kiáltja ki magát, így ő lesz a modern kori Robin Hood, vagyis az új Nemezis.

A kis Sam azonban csakhamar rájön, hogy a rejtőzködő Szamaritánus nem más, mint a szemközti házban lakó, mufurc, vén kukás, aki miután lebukik, hogy képes túlélni még akár egy halálos autóbalesetet is, nagy duzzogva kioszt pár kokit és sallert a rosszfiúknak.

A vén Rockyból tehát szó szerint a szegény ember Supermanje lett,

de valahogy ez az egész produkció olyan, mint Stallone búbánatos fizimiskája a reklámplakátokon. Az ütések erőtlenek, a humor bárgyú, a látványvilág béna, a történet unalmas, a főhős életbölcsességei olcsó közhelyek, a filmvégi „nagy csavar” pedig egy eléggé kiszámítható klisé. No persze akadnak ennél sokkal rosszabb produkciók is a szuperhősös zsánerben (lásd például ezt a szégyenteljes TOP10-et a korábbi PORT.hu-összeállítások között), csak valahogy a régi idők legendás verőlegényétől többet várna az ember, ha már egyszer 76 évesen sem érzi magát öregnek ahhoz, hogy megint alvilági rendcsinálásra adja a fejét.

Értékelés: 5/10

Kiknek ajánljuk? Szigorúan csak azoknak, akik a B-mozik szerelmesei, a '90-es évek óta falják Sylvester Stallone filmjeit, vagy esetleg tényleg megnéznek mindent, amiben szuperképességekkel rendelkező emberek püfölik a rosszfiúkat.