Zsinórban jönnek a spanyol sorozatok a Netflixre, és egyikben sem kell csalódnunk. A Jaguár ugyan szerintünk nem az élmezőnyt képviseli, de ennek is vannak nagyon erős részei, egy kis nácivadászat pedig mindig jöhet.
Íme, egy kis történelmi háttér a Jaguár című spanyol sorozathoz, amelyben spanyol holokauszt-túlélők vadásznak nácikra Spanyolországban.
Spanyolországban természetesen nem volt holokauszt,
hiszen az ország a második világháború alatt nem volt hadviselő fél, annak ellenére sem, hogy Franco tábornok német és olasz segítséggel győzött a spanyol polgárháborúban Korábbi ígéretei ellenére ugyanis semleges maradt, pedig Hitler a segítségével elfoglalhatta volna Gibraltárt, megpecsételve a Földközi-tenger térségének sorsát.
Franco azonban jól lavírozott, mindössze egy önkéntes hadosztályt küldött a Szovjetunió elleni hadjárathoz, és ennek köszönhette, hogy a háború után is hatalmon maradhatott. A polgárháború után Franciaországba menekülő spanyol zsidók közül azonban rengeteget öltek meg – esetenként a francia rendőrség hathatós segítségével –, miközben az emigráns spanyolok tömegével harcoltak az ellenállásban, és a békekötés után készen álltak, hogy a háborút hazájukban folytassák. Vagy bosszút álljanak azokon a nácikon, akik a Franco-rendszer vendégszeretetét élvezve segítették a háborús bűnösök kimenekítését Dél-Amerikába vagy a Közel-Keletre.
Ilyen bosszúállókról szól ez a hatrészes spanyol Netflix-sorozat, amely mintha társdarabja lenne az Al Pacino nevével fémjelzett Vadászoknak (2020), ami az Apple TV-n futott. Míg az amerikai széria az 1970-es években játszódott, mi a 60-as években járunk: az első epizódban egy elegáns madridi étteremben. Itt vállalt munkát a szép Isabel (Blanca Suárez),
Isabel épp bosszút állna, amikor egy titokzatos csapat rá csap le, és bár keményen ellenáll, végül legyűrik. Kiderül, hogy a céljaik hasonlóak, de a Lucena (Iván Marcos) vezette csoport nem ölni akar, hanem igazságszolgáltatás elé állítani a bűnösöket, hadd tudja meg a világ, mit tettek. A hosszú és izgalmas, bár végső soron felesleges előjáték után Isabel és a csapat együtt kezd dolgozni, hogy Bachmannon keresztül eljussanak a főnácikhoz – és ez cseppet sem veszélytelen küldetés.
Kész Mission: Impossible, viccelhetnénk;
egy elképesztően összetett küldetést. Tisztára, mint az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi, csak a könnyed, vicces részt cseréljük le vérnősző nácikra és nagyon nyomasztó flashbackekre.
Ebbe gabalyodik néha bele a Carlos Sedes – Jacobo Martínez rendezőpáros, mert a szerény költségvetés és a történelmi hűségre való törekvés (Bachmannt például a hírhedt Otto Skorzenyről mintázták, aki valóban működtetett ebben az időben egy afféle tranzitállomást volt SS-tiszteknek) sokszor meggátolja őket, hogy igazán látványos és profi akciófilmet készítsenek. Nem is győztek meg arról, hogy más esetben erre azért képesek lennének. Ennek ellenére időről időre megpróbálkoznak egy látványos akciójelenettel, rendszerint felemás eredménnyel: vannak meggyőzően izgalmasra sikerült üldözések, de a harmadik epizódban akad például egy olyan lövöldözés, ami nagyon közel jár a gagyi/nevetséges kategóriához.
Itt számít igazán, hogy egy csapatról van szó, mert az agytröszt Lucenán és a lányon kívül ott van az öreg sofőr (Francesc Garrido), a kütyüszakértő fickó (Adrián Lastra ) és a mindenre bevethető izgága fiatal srác (Óscar Casas) is, aki a saját hibáiból tanul – és ez nem is olyan rossz társaság.
Ettől függetlenül a sorozatot Blanca Suárez (Cable Girls, A bőr, amelyben élek, Internátus) viszi el a hátán, ami nem meglepő; részben azért, mert tényleg tehetséges, részben azért, mert az elmúlt évek spanyol filmjei és sorozatai – lásd Túl a vörös kanapén, Amit magad mögött hagysz stb. – erős női karakterekre és remek színésznőkre épülnek. Ha a beígért (és a történet lezárása miatt amúgy is szükséges) második évadra elhagyják a felesleges akciójeleneteket és az irritáló főcím-animációt a még idegesítőbb rockzenével,
akkor ebből akár még egy egész jó kis sorozat is lehet.
Értékelés: 7/10
