A Star Wars vallás. Nem látványos űrkaland, mese a csillagok között, mert nem csak rajongói vannak, hanem hívei is. Utóbbiak szerint csak a Szent Trilógia létezik, az tökéletes, minden más szar. Az előzménytrilógia is szar, a Disney-éra meg aztán végképp. Persze, valamelyest igazuk van, de elég csak elolvasni néhány kommentet egy-egy Star Warsról szóló cikk alatt a közösségi oldalakon, és láthatjuk, hogy olyan komoly indulatok feszülnek egymásnak, olykor egyenesen gyűlölet, mintha csak egy random politikai cikket kommentelnének.

A hívők között van egy rendkívül mérgező, kicsi, ám annál hangosabb csoport: képesek zaklatni, megfenyegetni szereplőket, csak mert feketék, nők vagy hogy néznek már ki, és persze rendezőket is képesek szétcincálni, mert épp nem az ő szájuk íze szerint készült egy film. Mert nem olyan, mint a régi, hát dögöljön meg. Mert olyan, mint a régi, hát forduljon fel. Ha tehetnék, talán meg is lincselnék őket. Egy kurva film miatt, már bocsánat.

És igen, az újak között is vannak jobb és rosszabb filmek, de ne feledjük, hogy A Birodalom visszavágban, ami egyébként tényleg nagyon jó, hangzik el a világ egyik legkínosabb szövege, a "bizonyos szemszögből nézve". Vagy ott az időrend: Luke akkor meddig is volt Yodánál? Egy-két nap? Persze biztosan kitaláltak rá azóta valami nyakatekert magyarázatot, ahogy a tudósok szokták.

Kétségtelen, hogy a Disney pusztán Dagobert bácsi pénzfürdőjét látta a franchise-ban, és ész nélkül kezdték ontani a filmeket. Szerencsére, mielőtt lerombolták volna az egész Star Wars-mitológiát, belátták, hogy muszáj változtatni a recepten. Tekintsünk most el a nemrégiben bejelentett fél tucatnyi sorozattól, hiszen azokat még nem ismerjük, de bölcs döntés volt, hogy a gyalázatos, összegányolt és röhejes Skywalker kora (bocs, de Az utolsó Jediket nagyon szeretem) után leszakadjanak a Skywalker-famíliáról, és végre másról meséljenek, hiszen az a messzi-messzi galaxis iszonyatosan nagy, és nem csak egyetlen család rokonságából áll.

A The Mandalorian volt ennek az újításnak az első állomása, amit még a saga 9. részének bemutatása  előtt néhány héttel kezdtek el vetíteni. Az első évad megítélése felemás volt, hiszen nem nagyon volt története, a címszereplő a fél órás epizódokban rendre újabb és újabb kalandokba csöppent. De talán nem is az volt a funkciója, hanem egyszerűen csak az, hogy belakhassuk azt a világot, amit eddig jószerével csak felülről láttunk, a galaxist uralók és uralni vágyók szemszögéből. A The Mandalorian első évada elsősorban a sikátorokba és a kocsmákba kalauzolta el a nézőt, és olyan szereplőket mutatott be, akiket nem is érdekelt, ki van hatalmon (ha tudták egyáltalán), hanem egyszerűen csak élni akarták a kis életüket. Persze, nem ártott a sorozat népszerűségéhez Baby Yoda, ezzel olyanokat is berántva, akiket talán nem is érdekelne a Star Wars, a rajongóknak pedig számtalan utalás, ismerős helyszín és lény, leginkább a klasszikus trilógiából. És ennyi talán elég is volt.

A folytatás azonban önismétlésbe, akár unalomba is fulladt volna, ha nem kezdenek el végre valami igazi történetet, szerencsére ez megtörtént, és viszonylag nagy léptekkel haladtak előre. Látványban is sokat fejlődött, pedig már eddig is lélegzetelállító volt, és a vissza-visszatérő karakterekkel és helyszínekkel már egész kis saját mitológiát alakított ki. Máshonnan is jöttek új szereplők: Bo-Katan és Ashoka A klónok háborújából, és ahogy azt már az első évadban sejteni lehetett, visszatért Boba Fett is. Hogy hogyan keveredett ki a sarlakk gyomrából, nem tudni, de nem is érdekes, ami a lényeg: kicsit pocakosan, kicsit viharverten visszatért az évad egyik legjobb részében (amit Robert Rodriguez rendezett) és végre megmutatta, mekkora badass tud lenni. Mert eddig nem értettem, mi a fenének van akkora kultusza, hiszen a klasszikus trilógiában semmi mást nem csinál, csak álldogál, néha sétál, és Darwin-díjat érdemlően belezuhan a sarlakk szájába.

Jöjjenek a spoilerek!

A háromnegyed órás finálé tulajdonképpen akciójelenetek sorozata volt, hiszen az előző epizódban lopott birodalmi kódok alapján Mandóék végre megtalálták Gideon moff hajóját, amelyen a birodalmi méltóság Grogut (leánykori nevén Baby Yoda) tartotta fogságban. A mentőakció sok emlékezetes pillanatot tartogatott: a leginkább a klasszikus Battlestar Galactica cylonjaira és kicsit A fekete lyuk gyilkos robotjára, Maximilianra hajazó Sötét Osztagosok igazán félelmetes, kegyetlen ellenfelek lettek, stop motionre emlékeztető darabos mozgásuk, és az életrekeltésük alatt dübörgő dubstep pedig szépen kihangsúlyozta, hogy ezek a gépemberek bizony nem olyan teszetosza regruták, mint az agyaggalambnak használt rohamosztagosok.

Három nagy csavar is belefért ebbe a negyvenöt percbe, bár amikor az X-szárnyű felbukkant, meg lehetett jósolni, ki közeleg. Bizony, Luke volt az. Kapott is egy olyan vívójelenetet, ami a Darth Vader Zsivány Egyes-béli mészárlásának méltó párja. Fan service ide vagy oda, azért megdobbant a szív és széles vigyorra húzódott a száj a Jedi láttán. Ami azonban érthetetlen, hogy az egyetlen laptoppal, néhány órányi munkával előállított, félelmetesen valósághű deepfake videók után hogy a fenébe sikerült Luke-nak olyan gagyi CGI-arcot varázsolni?

Grogut magával vitte Luke, hogy Jedit képezzen belőle, a pici lény és Mando búcsújelenete nagyon szépre sikerült, és ezek után jöhet a kérdés: hogyan tovább? Az epizód másik két csavarja előrevetítheti, merrefelé kanyarodhat Din Djarin története: hozzákerült a Sötétkard, amiből komoly problémái lehetnek, no és a stáblista után (igen, marvelesedik a Star Wars, de jól áll neki), Boba Fett elfoglalta Jabba trónját, amin a hutt halála után a jólétben elhízott egykori talpnyalója, Bib Fortuna terpeszkedett – bár ez inkább egy spin-off sorozatot sejtet. Jövőre kiderül, ahogy azt is, látjuk-e még Grogut, hiszen, lássuk be, nélküle azért nem lett volna ekkora szenzáció a sorozat.

Örömteli az is, hogy nagy szerepet kaptak a nők, és nem érezni a számító statisztikákat és grafikonokat, amelyek alapján a marketingesek százalékosan kiszámolják a szereplőgárda összetevőjét, nem, bőrszín és szexuális hovatartozás alapján. Cara Dune egyébként is a sorozat egyik legjobb karaktere, akár saját szériát is kaphatna.

És hogy a The Mandalorian-e a legjobb, ami hosszú évek óta a Star Warsszal történt? Fene tudja.  De kellett, hogy a messzi-messzi galaxis lassacskán visszakapja azt a dicsőséget, amit a közelmúltban elég gyorsan elvettek tőle.