Január 20-án került a Netflix kínálatába, és fel is verekedte magát TOP10-be a legújabb dél-koreai sci-fi, a külsőségeiben és tartalmában is erősen a Robotzsarura hajazó JUNG_E. A netre kikerült előzetesek alapján egy igazán látványos és igencsak aktuális témákat pedzegető, futurisztikus akciófilmet várt minden néző (beleértve jelen sorok íróját is).

De sajnos ezúttal, mint már annyiszor, csalóka a volt a sok trailer. A legújabb, csillivilli dél-koreai sci-fi már nem igazán tudta megismételni az egy évvel ezelőtt szinte napra pontosan ugyanekkor debütáló Az űrsepregetők kirobbanó és világraszóló sikerét. Amíg ugyanis az a film egy kimondottan jópofa, csattanós válasz volt A galaxis őrzőire,

a JUNG_E tényleg csak „a szegény ember Robotzsaruja” lett, megfejelve egy kis Terminátor feelinggel, no meg az emberi civilizációt épp aktuálisan foglalkoztató nagy kérdésekkel.

Ilyen például, hogy kezd-e végre valamit az emberiség az ökológiai katasztrófa felé rohanó Föld bolygóval, vagy inkább pár generáció múlva szép csöndben megfulladunk a saját szeméthegyeinktől és szmogfelhőinktől. De ott van a mesterséges intelligencia mostanság igencsak forró témája is:

lecserélhetők-e az emberek robotokra, hatékonyabban tud-e harcolni egy AI vezérelt, szó szerinti értelemben vett gépesített lövész egy hús-vér katona helyett

(vagy épp: kiválthatja-e az újságírók feladatát a ChatGPT vagy a Jasper, amivel már mi is foglalkoztunk itt a PORT.hun)?

A JUNG_E alapszituációja ugyanis az, hogy a XXII. századra a bolygónk már annyira élhetetlen lett, hogy a tengerszint radikális megemelkedése, és a part menti nagyvárosok pusztulása után az emberiség nagy részét a Föld és a Hold körül keringő űrállomásokra menekítették át. Két ellentétes oldalon álló frakció azonban véres polgárháborút robbantott ki a platformok között. A rebellisek sebtiben kikiáltott Adrián Köztársasága hadat üzent a Szövetségnek, az utóbbiak pedig a mélyszegénységtől és árvizektől sújtott Föld nyomasztó iparvárosaiban kezdték el gyártani az évtizedeken át zajló konfliktushoz szükséges arzenált, a nagy kapacitású tűzfegyverektől kezdve a hatalmas, robotleopárdra emlékeztető harci droidokon és kifinomult taktikai AI-kon át egészen az ember-gép hibrid elit kommandósokig.

Ez így mind együtt már egy komplett sci-fi tévésorozatot kitenne, ép ezért a másfél órás film ennek a nyomasztóan disztópikus a világnak csak egy nagyon kis szeletére koncentrál.

A történet főhőse Dr. Yun Seo-hyun (Kang Soo-yeon) egy fiatal mérnök, aki a Kronoid nevezetű iparvállalatnál csoportvezetőként felügyeli az emberszerű harci robotok, azon belül is a tökéletes taktikai és stratégiai döntéseket meghozni képes mesterséges intelligencia fejlesztését. A munkáját azonban némileg nehezíti, hogy az újra és újra harci szimulációkba belökött, ott cafatokra lőtt, majd végül az értékes információk kinyerése után leselejtezett és megsemmisítésre ítélt robotkatonák egytől egyig az édesanyja arcmását viselik...

Yun Jung-yi százados (Kim Hyun-joo) volt ugyanis a polgárháború ikonikus hőse, akinek most a harctéri tapasztalataiból kívánja a Kronoid kifejleszteni a tökéletes robotkatonát. Ezzel végre egyszer s mindenkorra megnyerve azt a háborút, amelynek a menetét annak idején nem tudta megfordítani még a nemzeti hősként ünnepelt Yun Jung-yi százados sem, mivel életét vesztette az utolsó bevetése során. A bátor kommandósnő kincset érő agyáról készített biomechanikus másolat segítségével próbálják tehát a Kronoid technikusai kifejleszteni a minden korábbinál bátrabb és hazafiasabb, a fájdalmat hírből nem ismerő, halálosan pontosan célzó harcost – mit sem sejtve arról, hogy a századost sosem a dicsőség és a hősiesség vezérelte.

Ő ugyanis egyszerű zsoldosmunkának fogta fel a veszélyes bevetéseket, hogy lelőtt harci robotok után kapott pénzből kifizethesse a rákos kislánya méregdrága életmentő műtéteit.

Nyugi, ez nem spoiler, viszonylag hamar kiderül már a film elején. Mint ahogy az is, hogy a feloldhatatlan ellentét konfliktusba torkollik az a robotharcosokban az anyját felfedező főhősnő és a Kronoid technikusai között. Utóbbiak ugyanis vagy a tudomány megszállottjai, és a mindenható vállalatigazgató kegyeit keresve a mesterséges embert alkotó emberséges mester hamis pózában tetszelegnek, vagy pedig a szociális érzékenység teljes hiányáról tanúskodó, mindenféle defektusokkal megvert, csodabogár geekek.

Kétség sem fér hozzá, a JUNG_E vérprofin felvonultatja mindazokat látványos filmes kellékeket, amelyek miatt szerettük annak idején a Robotzsarut, a Terminátort, a Terminátor 2. - Az ítélet napját, a Tökéletes katonát és az összes többi olyan sci-fi akciófilmet, aminek némi mondanivalója is volt azon túl, hogy a főszereplői megszórták egymást egy kisebb ország teljes lőszerkészletének megfelelő tölténnyel. Csakhogy a látványos CGI mögött a JUNG_E belül kong az ürességtől. Nincs igazán lelke a filmnek, ami miatt igazán emlékezetes maradhatna, mert a komolynak és érzelmesnek szánt jelenetei nagyon összecsapottak, a kissé bárgyú humor pedig folyamatosan kizökkenti a nézőt.

Ha a '90-es évek végén a Szív TV-n csíptem volna el egy szombat este a JUNG_E-t, valószínűleg ez lenne azóta is az egyik kedvenc robotos akciófilmem.

Most viszont 2023 van, és a jelenlegi mozis, tévésorozatos és steraming platformos kontentáradatban ez még nagyon-nagyon kevés az üdvösséghez.

Ítélet:  6/10

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik kíváncsiak arra, képes-e ma a dél-koreai filmgyártás hozni az amerikai sci-fik színvonalát. Képes – de ezúttal csak a '90-es évek videótékából kivett akciófilmjeit tudta megidézni.