2017-ben elég zajos siket aratott Neill Blomkamp semmiből feltűnő, a YouTube-on ingyenesen elérhető minisorozata, amivel a District 9, az Elysium - Zárt világ és a Chappie rendezője talán azokat akarta kárpótolni, aki jelen sorok írójához hasonlóan elég szomorúak lettek a soha el nem készülő Alien 5 miatt. Ez volt ugyanis az a grandiózus projekt, ami eredetileg beelőzte volna a Prometheust és az Alien: Covenantot, de Ridley Scott eredményesebben lobbizott Fox stúdiónál, így végül az ő víziója kapott zöld utat (hogy aztán a hórihorgas albínó teremtőkkel meg a fekete biotrutyival a jobb napokat látott rendezőzseni csúfosan felsüljön a pénztáraknál, és megássa a sírját az egész Alien franchise-nak). Utólag bizonyára már sokan bánják, hogy nem Blomkamp ötlete nyert, hiszen ő az 1986-os A bolygó neve: Halál kulcsszereplőinek, Ripley-nek (Sigourney Weaver), valamint az időközben felcseperedett, megmentett kislánynak, Newtnak a történetét folytatta volna tovább, zárójelbe téve ezzel A végső megoldás: Halál és a Feltámad a Halál (valamint seregnyi könyv, képregény és játék) eseményeit.

Blomkamp azonban nem keseredett annyira el. Az évekkel ezelőtti kisfilmjeibe, melyek most Oats Studios címmel érhetőek el a Netflixen, lépten-nyomon belecsempészte az Alien 5-höz megírt ötleteit. Majd (ahogy azt lentebb látjuk)

nyakon öntötte egy rakás további kultikus '80-as évekbeli sc-fi és horror jellegzetes elemeivel. Lássuk, üt-e akkorát 2021-ben is a végeredmény, mit 2017-ben!

Az antológiasorozat első felvonása a három pici részre bontott, összesen 21 perces Rakka. A sztori nem más, mint az Alien-filmek, a Terminátor 1-2, a District 9 és David Cronenberg gyomorforgató biohorrorrjainak ötletes mixtúrája, nyakon öntve a Mad Max posztapokaliptikus esztétikájával, és a világunk ellen ármánykodó, agymanipuláló gyíkemberek népszerű konteójával. Az epizód főszereplője maga Sigourney Weaver, aki itt inkább Sarah Connor, mint Ripley, és egy maroknyi „alufóliasisakossal”, azaz a hüllőszerű idegenek tudatmanipulálása ellen agyi implantátumokkal védekező, marcona túlélővel az oldalán vezet elkeseredett gerrillaháborút. Bár minden képkocka ismerős lehet valamelyik másik híres sci-fiből,

a Rakka fullasztóan ütős hangulata, a szomorúan lepusztult képi világa, no és persze az utolsó, cliffhangerrel véget érő jelenete tálcán kínálná a lehetőséget, hogy egy igazán egyedi sorozatot készíthessen a Netflix ebből a kisflimből...

Firebase

Az antológia második része a Firebase címet viseli. Ez Blomkamp véres, mocskos és zsigerien undorító tisztelgése A szakasz, a Predator és a Cannibal Holocaust előtt: tele van kínzásokkal, keléses sebekkel, és olyan jelenetekkel, mintha valami istenszerű entitás óriási űrrákokat műtött volna a katonák beleibe, egy kísérletező kedvű katonaorvos pedig a szemünk láttára nézné meg a szikéjével, mi a fenék azok! A 26 perces epizód sajnos nem lebbenti fel a fátylat arról, hogy most valami pokolbéli démon gyilkol-e a dzsungelben, vagy „csak” a CIA félresikerült szuperkatona-kísérletének elszabadult teremtménye – épp ezért lenne jó, ha a Netflix megadna minden pénzt, paripát és fegyvert Blomkampnak, hogy önálló sorozatban bonthassa ki ezt a véres rejtélyt.

Gyomorforgató tévéshop-paródia és habókos Isten

A Netflix-antológia harmadik epizódja a kissé furcsa Cooking with Bill: Damasu / Prestoveg / Smoothie / Sushi címet viseli.

Blomkamp ugyanis ebben fűzte (vagy inkább: főzte) egybe az évekkel korábban debütált, gyomorforgató tévéshop-paródiáit,

amelyekben a gyöngyházfényű mosolyt villantó házigazdák emberi hajat találnak a szusiban, a drága, dizájnos ketyeréikkel főzés közben levágják az ujjukat, és más egyéb, hasonlóan undorító dolog történnek velük. A negyedik, God: Serengeti / Chicago címen futó epizódban is két rövidebb szkeccs lett egybegyúrva: ezekben Neill Blomkamp kedvenc színésze, a szintén dél-afrikai származású Sharlto Copley alakítja zseniálisan a kissé habókos Istent, akinek egy terepasztal fölött, a pici emberek kontójára elkövetett heccei és gyerekcsínyei hatalmas katasztrófákat okoznak lenn a Földön.

Zygote

Az antológia ötödik részében, a Zygote-ban érthető tetten leginkább, hogy a soha le nem forgatott Alien 5 forgatókönyvének néhány kihullott, és eddig valami eldugott fiókban porosodó oldalai alapján készült. A 22 perces sci-fi főhőse ugyanis egy lángszóróval felfegyverkezett, fiatal szőke lány (Dakota Fanning), akit egy rémálmokba illő, ocsmány rémpofa kerget végig egy elhagyatott bázis szűk folyosóin...

Bár nincs kimondva, de a napnál is világosabb, hogy a felnőtt Newtot látjuk, akit még anno Ripley mentett ki A bolygó neve: Halálban az Alien-fertőzött telepesbolygóról.

De az itt bemutatott Cerberus Minerals iparvállalat is erősen hajaz az Alien-filmek gátlástalan mamutcégére, a Weyland-Yutanira... Az Alien helyett berakott csúfság viszont annyira ronda és undorító, hogy a jól ismert, péniszfejű, fekete űrszörny hozzá képest csak egy kedves kis Bébi Yoda – naná, hogy önálló mozifilm vagy tévésorozat dukálna neki is!

Trumpnál is szörnyűbb

A sorban hatodik Bad President: Oil Spill / All My Sh*t pontosan azt kínálja, amit a cím is sugall. Az Egyesült Államok elnöke ezúttal még egy Trumpnál is szörnyűbb figura lett: egy igazi piálós-böfögős-kufircolós tróger, akit jobban érdekelnek az Ovális Irodába hívott prostituáltak és a luxusrezidenciája felépítése, mint a közelgő klímakatasztrófával kapcsolatos tévés beszéd, amire épp felkészítik az izzadó miniszterei és tanácsadói. A poénok ülnek, kellően trágárak és polgárpukkasztóak, szóval ebből is lehetne simán különálló film vagy akár tévésorozat a Tapló télapó, a Rossz tanár és A hivatal mintájára.

A Netflixre felkerült Blomkamp-antológia hetedik és nyolcadik fejezete az a két ADAM: Episode 2 és ADAM: Episode 3 címen futó CGI-animációs erődemonstráció, amelyekről évekkel ezelőtt szintén ódákat zengtek minden mainstream filmes oldalon és geek portálon. Blomkamp már az Elysiumban a Chappie-ben is bemutatta, milyen lehet egy olyan sci-fi világ, ahol az emberek harci robotok segítségével őrködnek a rend felett. Az ADAM viszont ötletesen csavar egyet ezen a toposzon: itt most

egy olyan világban járunk, ahol a Konzorcium azzal bünteti az embereket, hogy az agyukat átülteti robottestbe, majd száműzi őket a jól védett kolóniák falain túli, farkastörvények uralta világba.

A gyámoltalan ember-robot hibridek persze a mechanikus testükben is ragaszkodnak olyan berögzült dolgokhoz, mint a tűz körül ücsörögve beszélgetés, és talán nincs is már messze az az idő, amikor revansot vehetnek... A másik történet pedig egy olyan gépromboló, vallásos szektát mutat be, akik gyűlölik a robottestbe zárt embereket – vagyis ezt a lappangó konfliktusoktól terhelt, frakciókra szakadt posztapokaliptikus világot az Isten is arra teremtette, hogy Blomkamp a csapatával egy sokküldetéses, 80 órás videojátékot kanyarítson köré!

Hogy a szintén CGI-animációval elkészített kilencedik Neill Blomkamp-dolgozatnak, a marcona lovagokat felvonultató Gndasknak (ami egy, a Trónok harcát idéző, ütős grimdark fantasy jelenet mellett magában foglalja a korábban Praetoria Part One címen futó, Robotzsaru-szerű sci-fit is) van-e bármi köze a robotos ADAM-hoz, sajnos nem derül ki. Hasonlóan rejtélyes, mi volt a célja Blomkampnak az erődemonstráción túl a tizedik, Kapture: Locust címen futó résszel, ami igazából két morbid humorú CGI-videó arról, hogyan kísérletezik két bogaras tudós mindenféle futurisztikus fegyverrel egy titkos katonai bázis mélyén.

Bár az Oats Studios léte, és a váratlan Netflixes felbukkanása már önmagában is számos kérdés vet fel, egy dologban azért egészen biztos vagyok: az antológiasorozatot lezáró animációk mind-mind kiváló átvezető jelenetek lennének egy Blomkamp vezetésével fejlesztett, akcióorientált konzoljátékban! Hogy lesz-e valaha ilyen? Ki tudja? A Netflix vezetősége minden esetre idén nyáron bejelentette, hogy videójátékokkal fogják bővíteni a népszerű streaming platform kínálatát. Pár nappal ezelőtt pedig megvásárolták azt a Night School Studio nevű fejlesztő céget, amelynek a játékaival PC-n, PlayStationön, Xboxon és Nintendón is lehet találkozni. Könnyen lehet tehát, hogy az Oats Studios antológiasorozat nem pusztán Blomkamp művészi játszóterének és mozgóképes portfóliójának felkarolása (és egyben féltucatnyi ígéretes film és tévésorozat pilot epizódja), de egyúttal a Netflix videójátékos piacra lépésének rekordhosszúságú reklámja is...

Ítélet: 9/10

Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki szeretik az Alient, a Terminátort, a véres horrorfilmeket, az akasztófahumort és a hangulatos videójátékokat. És persze azoknak, akik szerint a Netflix mostanra már nem szól másról, csak a közepes és csapnivaló sorozatok arcunkba tolásáról – lám, itt az üdítő kivétel!