Amit a tévében hírek címszó alatt látunk, az önmagában is elég véres és visszataszító, de mi van akkor, ha valaki rájön, mennyivel többet kereshet, ha irányítja és manipulálja az eseményeket?
Az első nagyjátékfilmjét rendező, forgatókönyvesként azonban már elismert Dan Gilroy munkája volt 2014 egyik legnagyobb sikere, egyrészt mert eleve egy remek filmről van szó, másrészt, mert egy nagyon kényes, de rendkívül népszerű témát dolgoz fel, a média szerepét a mindennapjainkra. Pontosabban a véres hírekre éhes, szenzációhajhászó bulvármédiáét, amely kedve szerint torzítja, másítja meg vagy ignorálja a tényeket. Hősünk, Lou Bloom nem is újságíró, egy pitiáner tolvaj, aki véletlenül jön rá, milyen jól lehet keresni a bűntényekről vagy balesetekről szóló beszámolókkal. Lop is gyorsan egy biciklit, azt eladja, a pénzből egy olcsó videókamerát és egy rendőrségi rádiót, és nekivág az éjszakának.
Az Éjjeli féreg egyfajta fordított fejlődéstörténet. Nem mintha a főhős az elején egy hamvas szűzlány lett volna, de ahogy bekerül a média világába, egyre aljasabbá és aljasabbá válik. Eleve mások szenvedéséből csinál pénzt, de egyre mélyebbre süllyed, hazudik, zsarol, manipulál, és ehhez persze partnerei is vannak, akik hol megrendelők, hol bűntársak, és a határ sokszor elmosódik, sőt, egy ponton túl nincs is határ. Jake Gyllenhaal, akiről korábban nem gondoltuk, hogy színészileg ilyen sokszínű tud lenni, dermesztően hozza ezt az amúgy is dermesztő figurát, és az összhatás kedvéért rengeteget lefogyott, hogy még „éhesebbnek” nézzen ki. Mindent jól csinál, még akkor is olyan, mintha folyton zsákmány után loholna, amikor éppen nem csinál semmit, a csak valamivel később felfedezett Riz Ahmed pedig itt hozta első igazán emlékezetes hollywoodi alakítását – Angliában azért elég ismert volt korábban is.
És hát ez egy ilyen műfaj, a helyszíni tudósításnak megvannak az íratlan szabályai, de mivel íratlanok, nehéz betartani őket, és mi is felelősek vagyunk a túlkapásokért, ha vevők vagyunk az ilyen véres hírekre.
