Ő és a román film legismertebb arca, Bogdan Dumitrache a főszereplői annak a különös hangulatú drámának, ami arról szól, hogy mindig rosszul döntünk.
Ez az a film, aminek még 2018-ban jártunk a forgatásán, írtunk is róla, és azóta is vártuk, mi sül ki az egészből. Merthogy Felméri Cecilia kolozsvári rendezőnő (Boldogságpasztilla, Végtelen percek, Mátyás, Mátyás, Kakukk) első nagyjátékfilmjét elvarázsolt környezetben, a sződligeti horgásztónál vették fel, ami egy csodálatos hely. A tó úgy kanyarog medrében, mint egy kisebb folyó, amin több kisebb sziget is található, partján nádfedeles kis horgászkunyhók vannak, nem látogatható a nagyközönség számára, csak a helyi horgászegyesület tagjai számára nyitott.
Ott és akkor is sejthető volt, hogy a Spirál (2020) elsősorban a helyszínről szól majd, és nem a saját történetéről, amiről amúgy is gyanúsan keveset árultak el a készítők.
Vagyis adott ez a horgásztó, amit Bence (Bogdan Dumitrache) örökölt, ott él egy hangulatos üvegezett verandájú házban, ami olyan szép és hangulatos, hogy abszolút értjük, hogy ő miért költözött ki ide. Nagyjából azt is értjük, hogy kedvese, Janka (Kiss Diána Magdolna) miért nem akar hosszú távon itt élni, mert ez neki kevés, beetetni a halakat, reggelente megtisztítani a tó felszínét, mérni a vízminőséget, és persze mindig halat enni. És még térerő is elvétve van, régi filmes szokás szerint csak akkor és ott, amikor az dramaturgiailag indokolt, ez persze később fontos szerepet kap, de nem árulhatjuk el, miért. Aztán Janka eltűnik, és megjelenik Nóra (Borbély Alexandra), aki pályázatíróként érkezik, de
ott ragad az egyszerre rendkívül passzív és nagyon karizmatikus férfi mellett, aki lassan maga sem tudja, mit akar, és hogyan változtathat a sorsán.
És ahogy hősünk kedve, úgy az évszakok is folyton változnak.
Merthogy a Spirált négyszer forgatták le, a stáb négyszer költözött ki a tóhoz és az ott felépített díszletházhoz, hogy az adott évszakhoz – és a főhős lelki életéhez - illő részt leforgassák. Ugyanis itt az évszakok is – kézenfekvő – szimbólumként funkcionálnak, akárcsak sok minden más, a madarak, a rovarok, a menstruáció és persze maguk a halak. A szimbólumoknak persze évezredek óta megvan a maguk létjogosultsága, de itt néha az az érzésem volt, hogy van egyfajta történetpótló funkciójuk, hogy túlságosan is nagy hangsúlyt kapnak, de nyilván azért Spirál a cím, hogy lássuk, minden mindig visszatér önmagához.
A szimbólumokkal megpakolt, minimális szinten tartott történetmesélés azonban meglepően sokáig jól működik, részben a tényleg fantasztikus környezetnek és a színészeknek köszönhetően.
Nem véletlen, hogy Bogdan Dumitrache (Pororoca, Legjobb szándék Anyai szív) a román újhullám legmarkánsabb alakja - a magyar hangja Fekete Ernő -, jelenléte itt is meghatározó. Kiss Diána Magdolna (A nagy füzet, Fehér Isten, Az Úr hangja) és Borbély Alexandra (Testről és lélekről) nyilván kétféle nőtípust hivatottak megjeleníteni, de egy női rendezőtől kissé meghökkentő módon mindkettőjük karaktere a férfi bűvkörében kering vagy abból próbál kiszakadni. Pedig ez a férfi az egész játékidő alatt alig csinál valamit, ha mégis, annak sincs igazán magyarázata, ahogy a történet lezárása sincs igazán megindokolva, de ahogy a rendezőnő egy interjúban nyilatkozta, ez a film arról szól, hogy tudnunk kell, mikor lehet valamit elengedni.
Értékelés: 6/10
