Nem a Stanley Kubrick-féle Ragyogás, az biztos...
Közeleg Halloween ünnepe, így nem is annyira meglepő, ha ilyenkor szóba kerül, mi Stephen King kedvenc horrorfilmje. Erre a borzongatás nagymestere korábban többféle választ adott: gyerekkorában a „legijesztőbb filmélménye” az 1966-os A kísértés volt (amelyből 1999-ben készült egy szerinte borzalmas remake is). Felnőtt fejjel az 1999-es Blair Witch Project volt a kedvence, de George A. Romero klasszikusát, az 1968-as Az élőhalottak éjszakáját is nagyon dicsérte a Variety magazin hasábjain:
Ez a film az évek során elvesztette elemi erejét, már-már vicc lett belőle, mint a Rocky Horrorból, de még mindig emlékszem arra a tehetetlen rémületre, amit akkor éreztem, amikor először láttam. És most, hogy belegondolok, tényleg hasonló a Blair Witch-hez: mindkettő minimális zenével vagy annak hiányával játszik, ismeretlen színészek szerepelnek benne, és alacsony technikai színvonalúak benne a speciális effektek. De pont ezek miatt működik mindkettő.
Stephen King korábban azt is elárulta a Deadline magazinnak, hogy melyek a kedvencei a saját regényei filmadaptációi közül:
Van egy csomó, amit szeretek, de különösen imádom A remény rabjait. Mindig is szerettem Frankkel dolgozni. Kedves fickó ez a Frank Darabont. És imádom a Rob Reiner-féle Állj mellém!-et is”. A remény rabjai ugyan nem egy horrorfilm, bár a sz*rfolyamon való átkúszás azért elég félelmetes.
