És ha ez még nem lenne elég, Ridley Scott rég várt Alien-filmje is májusra csúszik.
A Fox játszik az ember idegeivel; a Kingsman 2 június 16-ra tervezett premierje október 6-ra módosul - írta meg a movieweb.com. Az első rész a PORT.hu olvasóinak is kedves volt, olyannyira, hogy bekerült 2015 legjobb 10 filmje közé az olvasói értékelések alapján. Hát most ennek a második részét kell nélkülöznünk egészen októberig.
Annyit már tudunk a második részről, hogy az első részt is jegyző Matthew Vaughn rendezi majd, és olyan színészeket láthatunk benne, mint Halle Berry, Julianne Moore, Channing Tatum, Elton John, Jeff Bridges és Vinnie Jones!
Az eredetileg tervezett dátum valószínűleg azért is bántotta a Foxot, mert akkor Harry Hartnak nem csak a filmben feltűnő gazfickókkal kellett volna megküzdenie, hanem a Pixar Stúdió harmadik Verdák filmjével, ezt pedig – úgy látszik – nem vállalták be.
Lesz azonban egy másik – régen várt – folytatás is októberben, amivel mégis fel kell vennie a harcot a Kingsmannek; ekkor mutatják be ugyanis a Harrison Ford nevével fémjelzett Szárnyas fejvadász folytatását, a Bladerunner 2049-t, amelyben szerepet kap Ryan Reynolds is. Azt csak a szórakoztatás kedvéért tesszük hozzá, hogy a méltán népszerű szivárványpónik is ekkor kapják meg egészestés filmjüket, a My Little Pony-t. Ha harc, hát legyen harc!