Robert Downey Jr. szerint ez minden idők legrosszabb akciófilmje

Ráadásul szerepelt is benne. Igazából nem tudunk vele vitatkozni.

Kétségtelen, hogy Robert Downey Jr. a 21. század egyik legnépszerűbb akcióhőse: Vasemberként nagy szerepe volt abban, hogy a Marvel Moziverzum beindult, és mára az legnépszerűbb franchise-ok közt tartják számon. De Downey már a kilencvenes években is szerepelt akciófilmekben, többek közt az 1996-os Veszélyes övezetben és az 1998-as A szökevény 2. - Életre-halálra című filmekben. Na, most ez utóbbiról lesz szó.

Ahogy a magyar cím is sejteti (az eredeti annyi, hogy U.S. Marshals, vagyis ’Amerikai rendőrbírók’), ez az 1993-as A szökevény folytatása akart lenni, de kizárólag a Tommy Lee Jones által alakított Samuel Gerard karaktere köti össze a két filmet, aki korábban FBI-ügynök volt, most meg rendőrbíró. Ebben ismét egy balszerencsés fickó, Mark Sheridan (Wesley Snipes) menekül a hatóságok elől. A filmről Robert Downey Jr. – aki az egyik üldözőt, Johnt alakítja – úgy nyilatkozott, hogy

még a börtönnél is borzalmasabb volt szerepelni benne

(a színészt a ’90-es évek második felében többször is lecsukták). „Minden idők legrosszabb akciófilmje” – mondta róla, és hozzátette:

„Traumatikus éved volt, majdnem öngyilkos lettél – mi hatna rád gyógyítóan? Mit szólnál ahhoz, hogy tizenkét héten át pisztolyos Johnnyként rohangálnál? Szerintem, ha beszélnél egy lelki vezetővel, azt mondaná: »Ebbe bele fogsz pusztulni«.”

Bár a film tényleg elég vacak, a mozipénztáraknál nem bukott meg: 45 millió dollár volt a költségvetése, és 102 millió dollárt keresett.

az első rész

Keresd a félkarú gyilkost!

Idén lett 30 éves A szökevény, amiben Tommy Lee Jones hajkurássza Harrison Fordot.

Tovább

 

(via Far Out)