Ewan McGregor nagy fába vágta a fejszéjét, amikor az Amerikai pasztorál megrendezésére adta a fejét, de nem csak őt kapta el a direktori láz. Régi szokás Hollywoodban színésznek filmet rendezi, és akkor még nem is említettük Kern Andrást vagy Rudolf Pétert...
Miután közismert, hogy Charlie Chaplin és Woody Allen is színészként kezdte, sőt Gene Kelly nemcsak főszereplője, de társrendezője is volt az Ének az esőben című musical klasszikusnak, már nem is annyira meglepő, hogy Ewan McGregor beállt a nagy elődök mögé és filmrendezésre adta a fejét, ebből született az Amerikai pasztorál. Hogy jól sikerült-e vagy sem, most hagyjuk, a lényeg, hogy sokan belevágnak a filmrendezésbe azok közül, akik korábban a kamera előtt szereztek hírnevet maguknak.
A legismertebb közülük talán éppen Clint Eastwood, aki bár 1973-ban rendezett már egy filmet Szerelem korhatár nélkül címmel, de az igazi rendezői hírnevet (szűkebb körben már az 1988-as Bird) az 1996-os Éjfél a jó és a rossz kertjében hozta meg számára. (Jól lehet a világ bizonyos része csak a '95-ös Szív hídjai után döbbent rá, hogy a színész rendez is, de ezt most hagyjuk...) Eastwood azóta sem állt le, és filmjei között vannak bár jobbak, rosszabbak kétségbevonhatatlan, hogy van helye a kamera mögött is.
Mel Gibson már jóval ellentmondásosabb rendezőként van számon tartva, bár a Rettenthetetlent még tapsolták a kritikusok, a Passióval már nagy botrányokat kavart , és nem kizárólag azért, mert ő önmagában is elég botrányos figura.
2006-os Apocalypto-ja már valamivel kisebbet szólt, mint a Jézus életét igen speciálisan feldolgozó film, mondjuk a maják kevesebb embert is érdekelnek úgy általában. Legutóbb decemberben mutattak be Mel Gibson-rendezte filmet, a Fegyvertelen katonát (kritikánk a filmről itt), a kritikusok nagyjából szerették is.
Hollywood nagyágyúi, mint például Ben Affleck és George Clooney szintén lelkesen ülnek át a kamera mögé, ha úgy hozza a sors. Szeretnek szerepelni is a filmekben, amit mindig valahogy úgy képzelek el, hogy elmondják a színészek a párbeszédet, majd a rendező színész kirohan és megnézi a kész felvételt, idegölő egy forgatási menet lehet... Mindenesetre Affleck Argo-akciója és Clooney Egy veszedelmes elme vallomásai című filmjei behozták a hozzájuk fűzött reményeket, a rajongóknak legalábbis nem lehet okuk panaszra.
Legyen szó sima háborús vagyéletrajzi háborús drámáról, Angelina Jolie ért mindenhez. Vagy legalábbis érteni vél, mert a Vér és méz földjén című délszláv háborús filmjét jól lehúzták a kritikusok, és igazából a Rendíthetetlent sem magasztalták különösebben, csak Pitt Jolika Passiójának tartották.
De Hollywoodon innen is van élet, hiszen hazánk színészei is szívesen kipróbálják magukat olykor filmrendezőként is, ahogy tette ezt Rudolf Péter, aki színpadon már sokat rendezett, mielőtt beállt társdirektornak Kapitány Iván mellé az Üvegtigris első részében. Mondhatnánk, hogy a társrendezés lárifári, de nem az, mert öt évvel később az Üvegtigris 2-t már egyedül ő rendezte, sőt az Üvegtigris 3-t is, de azt most tényleg hagyjuk, hogy minek.
Rudolf Péter mellett másik klasszikus színészünk, Kern András is gyakorta adja rendezésre a fejét, biztos, túl sokat szinkronizált Woody Allent. Amúgy van egyfajta hangulata a Kern-filmeknek (és nem csak Presser Gábor mindig romantikusan mélabús zenéjére gondolunk), a Stracsatella akárcsak a tavaly bemutatott Gondolj rám tipikusan a Kern-es Woody Allen-karaktereit felvonultató szórakoztató film anyáinknak.
Nem maradhatott ki a felsorolásból Árpa Attila sem, aki a Meseautó emberiség elleni bűntettjének is felfogható remake-jében kezdte színészként pályafutását, mígnem rátalált a maga üvegtigrisére az Argo című filmjével. Mit filmjével, filmjeivel, hiszen már kettő is leforgott belőle, és a rendező állítólag nem áll le, folytatni fogja! Ha megnézik, miért ne?
