Hetet is megnevezett – valamelyikükről még csak nem is hallottunk korábban.
Attól, hogy valaki igazi színészlegenda, még neki is meglehetnek a saját idoljai: azok a színészek, akikre felnéz, vagy akik hatással voltak a mentalitására, ars poeticájára. Robert De Niro még 1994-es filmje, a Mary Shelley: Frankenstein kapcsán sorolta fel a film rendezőjének és másik főszereplőjének, Kenneth Branagh-nak azokat a régi sztárokat, akiket a nagy kedvencének tart.
Meglepő módon De Niro nem az amerikai, hanem a brit filmművészetet tartja a legmeghatározóbbnak a pályája szempontjából: elsősorban Albert Finney, a Szombat este, vasárnap reggel főszereplője volt rá hatással – minden bizonnyal alakításai brutális realizmusához merített Finney játékából és a korabeli ún. „konyhai mosogató”-drámákból.
Finney mellett a sztár egy másik brit nagyságot is megnevezett: Richard Harrist, aki az Egy ember ára című 1963-as Lindsay Anderson-filmmel nyűgözte le a leginkább De Nirót. Amerikai kedvenceire rátérve pedig feltűnő, hogy a színész az ismert nevek mellett egy kifejezetten alulértékelt, mára elfeledett művészt is megnevezett.
„Visszatérve Amerikához, a színészek, akiket a legizgalmasabbnak tartok: James Dean, Marlon Brando, Montgomery Clift, Kim Stanley (őt egyebek mellett Az igazakban láthattuk – a szerk.) és Greta Garbo. Ha megnézzük James Dean játékát az Édentől keletre című filmben,
olyat senki más nem tud csinálni.
És Brando A rakpartonban vagy A vágy villamosában szintén kora, sőt minden kor legnagyobb alakítását nyújtotta” – szögezte le a sztár.
(via Far Out)
Valakinek saját magától is vannak kedvencei
Nemcsak színészként volt zseni, az ízlése is kifogástalan.
Tovább