Szép dolog az alkotói szabadság, a szabadon szárnyaló kreativitás, de ez csak egy bizonyos pontig mehet szembe a történelmi tényekkel, amik makacs dolgok. Ridley Scott is elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet új munkája, a Napóleon kapcsán, hogy elküldte a sunyiba azokat a történészeket, akik kiemeltek pár hibát és tévedést a filmből – pedig, mint látni fogjuk, abszolút igazuk volt, és akkor még csak a felszínt kapargatták.

Az elfogadható döntések

Vannak döntések, amiért nyilván kár támadni a rendezőt, hiszen ha Joaquin Phoenixben látta meg az ő Napóleonját, akkor nem igazán fontos az amúgy szembetűnő tény, hogy a valóban nagyszerű színész kissé öreg a szerephez. Napóleon 35 évesen koronázta magát császárrá, ő 48 éves volt a forgatáskor, de ez bőven belefér, ahogy abból sem kell nagy ügyet csinálni, hogy Marie Antoinette rövid vagy hosszú hajjal ment a kivégzésére a film elején, illetve a fiatal Bonaparte végignézte-e az eseményt. Nem nézte, de ez részletkérdés, a jelenet azt érzékelteti, hogyan szembesül a fiatal tüzértiszt a forradalmi terror brutalitásával.

Toulon ostroma

A britek és királypárti felkelők által megszállt francia kikötőváros visszavétele hozza el a film első és talán leglátványosabb csatajelenetét. ami persze nem így zajlott, Napóleon terve alapján a franciák nem a kikötői védműveket foglalták el, hanem a város környéki magaslatokat, többet egymás után, majd onnan nyitottak tüzet az angol flottára. Az, hogy a filmesek jobban áttekinthető, könnyebben követhető jelenetet akartak, és nem aprózták el az egészet, érthető. Az viszont furcsa, hogy kihagyták azt az epizódot, amikor egy angol őrmester szuronyával súlyosan megsebesíti az ekkor már ezredes Bonaparte csípőjét, és egy olyan, kitalált részt raktak bele, ahol egy ágyúgolyó roncsolja szét a fiatal tiszt lovának mellkasát – aki a csata után kiveszi a golyóbist az állatból, és elküldeti édesanyjának. A győzelem egyébként nem volt teljes, a távozó angol hajók felgyújtották a francia flotta maradékát.  

Az itáliai hadjárat

Toulon ostroma meghozta Napóleonnak a dicsőséget, a hírnevét viszont az itáliai hadjárat hozta meg. Ami nem csak kimaradt a filmből, de meg nem történtként említik – „Itália vértelenül hódolt meg nekem” – mondja Napóleon, ami egyáltalán nem igaz. A félszigetet az osztrákokkal és később az oroszokkal vívott véres harcok során hódította meg.

Ezek nem apró csatározások voltak, hanem véres ütközetek,

amelyek során egyre nyilvánvalóbbá vált Napóleon taktikai géniusza, és ekkor született meg az a modern francia hadsereg, amely korának legjobbja volt.  

Az egyiptomi hadjárat

Kissé furcsa, hogy, bár az előzetesben az egyiptomi hadjárat fontos szerepet játszik, a filmben az egészet egyetlen ágyúlövéssel intézik el. A franciák ugyanis erődemonstrációként eltalálják az egyik piramist, mire az egyiptomiak vezére ijedten leesik a lováról, és vége is az egésznek. Az egész olyan, mint egy Piedone-film mulatságos jelenete, és csoda, hogy az egyiptomiak nem sértődtek még meg rajta.

A valóságban nem volt vértelen a hadjárat, sőt!

Az Egyiptomot akkor uraló mamelukok kemény ellenállást fejtettek ki, a harcok néha brutálisak voltak – Jaffa ostroma után a franciák például kivégeztek több ezer, nagyrészt albán hadifoglyot. A filmbeli csata egyébként 15 kilométerrel a nagy piramisoktól zajlott, így azokat, ha akarták volna sem találták volna el, de nem akarták. Napóleon nagyra becsülte ellenfeleit, és a mameluk lovasság a császári elit gárda része lett a következő évtizedben.

Austerlitz

Az előzetes nagyrészt erre a valóban fontos csatára épül, ami nyilván nem így zajlott. Napóleon valóban egy hadicselre építette az ütközetet, de az nem a jégről, hanem a ködről szólt, a sűrű köd leple alatt közelítették meg a franciák az orosz állásokat, vagyis a filmmel ellentétben elsősorban Napóleon volt a támadó,

a jeges csapdába eső oroszok esete inkább afféle legendárium volt,

állítólag csak pár tucatnyian vesztek a lovak súlya és a becsapódó lövedékek alatt beszakadó jeges vízben. Bár valóban emlékezetes az a jelenet, ahol egy orosz vértes vágtat a befagyott tavon, hogy megmentse az ezredzászlót, ilyesmi nem történt, ráadásul logikátlan is a dolog, mert az oroszok arra menekülnek, ahonnan érkeztek, így a hó alatti jeget már korábban felfedezték volna.

Az orosz hadjárat és Napóleon lemondása

Az orosz hadjárat, annak elhibázottsága és borzalma megjelenik a filmben, ahogy az az alapmotívum is, hogy Napóleon hiába nyer, képtelen tartós békét kötni, mert minden győzelme után több ellensége lesz. A nagy csaták, mint Borogyino ugyan kimaradnak, de érzékeljük, mi történt, ezzel nincs baj. A furcsaság az, hogy a film azzal zárja mindezt rövidre, hogy

odahaza számon kérik rajta az elveszített katonákat, és száműzik.

Csakhogy az orosz hadjárat 1812-ben zajlott, Bonapartét két évvel később száműzték Elba szigetére, addig még létrejött ellene a hatodik koalíció, egy sor vereséget szenvedett Spanyolországban, majd megvívta a napóleoni háborúk messze legnagyobb ütközetét, a lipcsei csatát, amelyet el is veszített. A szövetséges csapatok már francia földön jártak, elfoglalták Párizst is, mire a császár lemondott.

„Ott voltál? Ez a kib@szott válasz” – Ridley Scott nem tűri, ha fikázzák a Napóleont

Miközben a brit kritikusok a mennybe menesztik Joaquin Phoenix kosztümös filmjét, addig a franciák ki vannak rá akadva.

Tovább

Waterloo

Az utolsó nagy, vesztes csata az austerlitzi diadal amolyan fordított képe, ahol Napóleon zsenije már megkopott, míg ellenfele, Wellington hercegének (Rupert Everett) stratégiája jobbnak bizonyul. Ráadásul közben megérkeznek a poroszok, így Bonaparte azon, nem feltétlen realista terve, hogy külön-külön verje meg az ellene induló koalíciós seregeket, kútba esik. Ez nagyjából rendben is van, a csata ábrázolása stimmel is addig, amíg azt nem látjuk, hogy Napóleon lóra pattan, és rohamot intéz az angolok ellen. Ilyet már csak két okból sem tett: egyrészt nem volt jó lovas,

ha rohamozott, azt gyalog tette,

másrészt a csata napján annyira gyötörte az aranyere, hogy lóra se tudott ülni. A csata csúcspontját nem ez a soha meg nem történt lovasroham jelentette, hanem az elit Régi Gárda a kereszttűzben összeomló támadása – amit itt nem is látunk.   

Mindezen hibák csak részben magyarázhatók azzal, hogy Ridley Scott sokkal inkább Napóleon (Joaquin Phoenix) magánéletére koncentrál, azon belül is Joséphine de Beauharnais-hoz (Vanessa Kirby) fűződő, gyakran viharos viszonyára. Tudni lehet, hogy Scott egy négyórás rendezői változattal is készült, de nehéz elképzelni, hogy léteznek olyan fontos csatajelenetek, amiket csakis ezért tartottak vissza. Majd meglátjuk, de a fenti hibák és ferdítések azért furcsák, mert ugyanannyi erőfeszítéssel a történelmi hűséghez is ragaszkodhatott volna.