Na jó, a listán nem szerepelnek régi, fekete-fehér alkotások, és csakis angolszász darabokból szemléztünk, de ezek az ezerszer újranézhető filmek mindenki kedvencei.
Keresd a nőt! (1998)
Ki gondolta volna, de a Farrelly testvérek kifacsart, meglehetősen sötét humora egy romkomban is jól működik – erre jó példa az Én és én meg az Irén (2000), és még jobb a Keresd a nőt!, amiben az elég bendzsó Ben Stiller teper Cameron Diaz után, nem mindig a legtisztességesebb módon, de nem ez a film legjobb része, hanem a magát agyafúrtnak tartó Matt Dillon ügyeskedése, aminek rendre betesz a lány jóbarátját játszó Lee Evans – az ő kettősük a legjobb az egészben. És persze Diaz rendhagyó hajzseléje, de az egésznek van egy olyan kedvesen kattant humora, amit nehéz elfelejteni.
Igazából szerelem (2003)
Richard Curtis munkájának az a titka, hogy hat, a végén összeérő különböző szerelmi történetet pakol egymásra, persze sztárokkal feldúsítva, és ha ez nem lenne elég, erre még rápakolja a karácsonyi ünnepi tematikát is. Aztán lehet válogatni, hogy kinek melyik vonal tetszik, a csajozós brit miniszterelnök, a kiöregedett rocksztár, a legjobb barátja csajába szerelmes Andrew Lincoln a The Walking Deadből, a mélabús Liam Neeson vagy valaki más, mert elég hosszú a lista. És bár nem biztos, hogy annak szánták, de „Ne vegyetek drogot! Legyetek popsztárok, és megkapjátok ingyen!” idézet örökérvényű marad.
Micsoda nő! (1990)
Az eredeti forgatókönyv szerint sötét, nyomasztó drámának indult, ám szerelmes mese lett, amiből csak úgy sugárzik a derű. Persze ez elsősorban nem az itt kissé passzív Richard Gere-nek, hanem Julia Robertsnek köszönhető: egyszerűen annyira aranyos, bármit is csináljon, és elég csak elmosolyodnia, a jégszív is megolvad. Hamisítatlan Disney-hercegnős történet, csak nem énekelnek benne. Akarom mondani énekelnek, méghozzá Julia a kádban a Kisst Prince-től, és borzasztóan, de az egész pont ezért vicces, mert neki az is jól áll(t), ha butuska.
10 dolog, amit utálok benned (1999)
William Shakespeare munkássága elég jó alapanyag bármihez, egy romkomhoz is, ami jelen esetben egy tiniromkom. A Makrancos hölgy modern átiratában gimnazisták kerülgetik egymást, és Heath Ledgernek jutott benne a hálátlan – majd persze mégis hálás – feladat, hogy letörje az örökké morcos Julia Stiles szarvát. A történetet tudjuk, de ehhez kapunk egy meglepően okosan megírt forgatókönyvet, vicces párbeszédet és két főszereplőt, akik között tényleg vibrál a levegő - Ledger pedig ráadásként előadja nekünk az "I Can't Take My Eyes Off Of You"-t.
Elérhető az HBO GO-n.
Bridget Jones naplója (2001)
Azt nekem soha senki sem fogja tudni elmagyarázni, miért indul rá a nem túl csinos és nem túl okos Bridges Jones-ra London két (elvileg) legjobb pasija, ahogy azt sem, hogy Helen Fielding tipikusan angol hősnőjét miért egy texasi színésznő alakítja, de akárcsak a regény, a film is ráérzett a korszellemre. Vagyis képes volt megfogalmazni a harmincas éveikben járó, egyedülálló nők problémáit, érdekessé tenni azokat mindenki számára, és be kell vallanom, hogy Renée Zellweger tényleg jó a szerepben, és pláne jó szendvicsben Colin Firth és Hugh Grant között. A folytatások ugyan nem érték el az első rész szintjét, de ez a darab önmagában is klasszikus.
Elérhető a Netflixen.
Hirtelen 30 (2004)
Van egy elég furcsa vígjáték alkategória, a testcserés komédia, de ez elég ritkán válik be romkomként – itt beválik. A 13 Jenna kívánja azt, hogy menő felnőtt legyen a házibuliján, és másnap a 30 éves Jennifer Garnerként ébred, akinek vőlegénye és jó kis állása van a reklámszakmában. Csakhogy a benne élő kislány számára ez elég nagy ugrás, nem is találja a helyét minden helyzetben, de fiatalos lendülete rendszerint megmenti. Majd előkerül annak a dagi srácnak a felnőtt verziója, akit annak idején lepattintott (Mark Ruffalo), aki kicsit megváltozott, és ők ketten egymásra találnak, azt a logikai problémát is megoldva, hogy akkor most ki a kislány és ki a felnőtt nő.
Elérhető a Netflixen.
Felkoppintva (2006)
A legtöbb romantikus vígjáték arra épül, hogy a fiú és a lány látszólag nem illik össze, aztán kiderül, hogy nagyon is passzolnak egymáshoz. Nos, Judd Apatow munkájának szerelmesei tényleg nem illenek egymáshoz, sőt, még az is kérdés, hogy szerelmesek-e egymásba – ami azt illeti, Seth Rogen és Katherine Heigl a forgatáson sem illett egymáshoz, Heigl utálta az egészet, valószínűleg nem is értette a film humorát. Pedig az egész nagyon vicces, mivel sokat merít a jó öreg stoner vígjátékokból, de az egésznek a lelkét a „sógornő” Leslie Mann és Paul Rudd kapcsolata adja.
Sztárom a párom (1999)
Julia Roberts és Hugh Grant külön-külön már szerepelt ezen a listán, eresszük hát egymásnak őket most. Az előbbi Anna Scott, a híres amerikai színésznő, aki éppen Londonban forgat, az utóbbi pedig egy csendes, szerény könyvesbolt tulajdonos, akinek az üzletébe ez a híresség csak úgy besétál. A kérdés persze az, hogy a köztük lévő – vagyoni, ismertségi és egyéb – szakadék áthidalható-e, elég-e arra a szerelem, hogy nekik kettejüknek normális kapcsolatuk legyen a nem éppen normális körülmények között. Grant és Roberts között pedig remekül működik a kémia, a legszórakoztatóbb elem mégis Rhys Ifans Grant buggyant lakótársaként – de minden romkomba kellenek ilyen szereplők.
500 nap nyár (2009)
Minden romantikus vígjáték arról szól, hogyan jön össze két nagyon fotogén fiatal. Ez pont nem. Ez arról szól, miért mentek szét. A bájos Summer (Zooey Deschanel) ugyanis váratlanul kiadja Tom (Joseph Gordon-Levitt) útját. Ötszáz napot töltöttek együtt, a fiatalember azóta is képtelen felfogni, hogy a felhőtlen boldogságtól hogyan fajulhattak idáig a dolgok. A lány pedig nem érti, hogy a fiú mit nem ért, hiszen az elején megmondta, nem vágyik tartós kapcsolatra. És nincs varázslat, a lány nem gondolja meg magát egy őszinte vallomás hatására, ezt kell a srácnak végül elfogadnia – és ettől olyan különleges ez a film.
Harry és Sally (1989)
Bármely romkom lista garantált első helyezettje Rob Reiner kultfilmje – amihez persze kellett Nora Ephron nagyszerű forgatókönyve -, amely azt boncolgatja, létezhet-e igazi barátság férfi és nő között, illetve hol a határ, mikor fordulnak át az érzelmek valami komolyabba? Márpedig egy romantikus vígjátékban aligha létezhet ilyesmi, Meg Ryan és Billy Crystal nyilván a végén összejön, de az egész attól működik, hogy ők ketten nagyon sokáig TÉNYLEG tudnak igazi barátok lenni – Ryan ehhez még egy orgazmust is színlel.
