Az önfeláldozás az egyik legfőbb emberi erény. Ezért – levéve az olvasók válláról a gyötrő terhet – saját szemünkkel akarunk megbizonyosodni róla, hogy valóban annyira alávaló-e az a három film, melyet az IMDb mozis portál közönsége szavazatarányosan a legrosszabbnak ítélt. (SPOILER: IGEN!!!)
És most lássuk a negatív rekordereket!
3. Birdemic: Shock and Terror (2010)
Valahol szürreális, hogy az IMDb szavazóbázisa egy 2010-es filmet ítélt minden idők harmadik legalávalóbb produkciójának, de annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy döntésük a legkevésbé sem volt megalapozatlan. A Birdemic – mely talán még megjelenésének évében kiharcolta a „kultikusan szar” titulust –
ugyanis nem csupán az által vált világhírhedtté, hogy CGI-technikája az ugandai akciófilmek legszebb hagyományait idézi.
(Ha valaki csupán James Nguyen filmje alapján próbálna képet kapni az amerikai életszínvonalról, joggal hihetné, hogy az Államokban jurtában élnek, és ásóbotos földművelést folytatnak.) De legalább ennyire tehető felelőssé a harmadik helyezésért az a tény, hogy a Birdemic minden idők legeseménytelenebb, legsivárabb romkomjaként indul, a téboly pedig csak a 47. percben szabadul el – kb. mindennemű előzmény és átmenet nélkül. A Bestiálisan Animált Visító Vércsék Érdekvédelmi Szervezete ugyanis ekkor rajtaüt a nagyvároson, miközben II. világháborús repülőgépek zaját hallatva ROBBANTGATJÁK a lakóházakat. Aztán taktikát váltva, egy helyben verdesnek az áldozatok feje körül, míg fejük ki nem sebesedik, és Alfred Hitchcock percenként ötszázat nem fordul sírjában.
2. Manos: A sors keze (1966)
Egy háromtagú család vakációra indul, ám tájékozódási képességük színművészeti kvalitásaikkal vetekszik, így két percen belül eltévednek. Ki mástól kérnének útbaigazítást, mint egy horrorfilmes kliséfigurától, Málészájú Perverz Debiltől, aki egy takaros parasztházba kalauzolja őket. Mivel a producereket csípőből elhajtotta az Ikea, az ingatlanban csupán egy ülőgarnitúra található, továbbá egy ízléses festmény, melyért az öreg Klapka akár 20 forintot is adott volna a Vámház krt. 9-ben. A kép mellesleg egy vámpírnak öltözött, bajszos parasztgazdát ábrázol két dobermannja (vagy retardált őzgidája) társaságában. A család bizarr állathangokat hall az éjszakából, ám ennél is bizarrabb az a tény, hogy a ház két szobájából egyikben megtalálják a vérszopó agrárszakembert Drakula-pózban szundikálva. Mikor mindezt sérelmezik a házigazdának, sátáni(an megmagyarázhatatlan) események láncolata indul el. Nos, dióhéjban ez volna a Manos, mely
valamilyen megmagyarázhatatlan okból nem vált kultuszfilmmé a trágyahorrorok univerzumában. Holott nagyon is rászolgált volna, ugyanis nincs egyetlen kicsit is vállalható momentuma:
a feszültség egy vízállás-jelentésével vetekszik, a rendszeresen kamerába pillantó színészek egy utcai kandelábertől tanulták el a szakma fortélyait, Harold P. Warren rendező pedig az anyatejjel szívta magába az Ed Wood-i tehetségtelenséget. Mellesleg életművét joggal titulálhatjuk homogén foscunaminak, ugyanis ez volt egyetlen filmje. Maximálisan megérdemelt a dobogós helyezés.
1. Katasztrófafilm (2008)
A paródiafilmek lassú demenciája valamikor a 90-es évek közepén vette kezdetét, mikor is egyre tehetségtelenebb alkotók próbálták meglovagolni az Űrgolyhók, Csupasz pisztoly, Nagy durranás-kaliberű mozik sikerét. A Wayans testvérek produkciói láttán már egyenesen az volt az érzésünk, hogy a zsigerzacskóval és reszelőnyelvvel bíró élőlények jelentik a célcsoportot. Ám ekkor jött Jason Friedberg és Aaron Seltzer, és egyértelművé tették: a Horrorra akadva… legkevésbé sem a gödör alja, de még az Elképesztő ponyvaregény című, hírhedten hitvány mozi is csupán kisebb lankaként funkcionál a műfaj domborzati térképén. És hogy a Katasztrófafilm miért lett megérdemelten negatív IMDb-rekorder?
Nem csupán azért, mert minden képkockája vegytiszta hígfos,
ez ugyanis Ed Wood munkásságára, a Troma horrorfilmjeire vagy az Asylum-produkciók jelentős hányadára is igaz. Ám míg utóbbi moziknak megvan a maga imbecillis bája, addig Friedberg és Seltzer szörnyszülöttében az égvilágon semmi szerethető nincs. A tökéletesen poénmentes „gegek” mindennemű arányérzék nélkül sorjáznak, miközben Marvel, DC és Disney-hősök, popsztárok és amerikai reklámfigurák átkozottul silány karikatúrái tengernyi testnedvvel biztosítják a tökéletes WTF-élményt. Spiritualitás iránt nyitott öngyűlölőknek (már ha léteznek ilyen ellentmondásos létformák) csupán azért ajánljuk ezt a művet, mert vélhetőleg 90 éves zenmesterek nem éltek át hasonló kiüresedést, mint amit a Katasztrófafilm képes nyújtani.
