Kösz, hogy bejöttél, mondta neki a rendező, amikor a színész közölte vele, hogy nem hajlandó próbafelvételt csinálni.
James Cameron a GQ magazinnak elmesélte, hogy a Titanic castingja elég kalandosra sikeredett, DiCaprio ugyanis eredetileg nem volt hajlandó próbafelvételt készíteni.
A színész először csak egy találkozón vett részt a rendezővel, aki így idézte fel az eseményt: "Vicces volt, ahogy ott ültem a tárgyalótermemben, és körülnézve azt láttam, hogy
az összes nő az irodából odajött. Mindannyian találkozni akartak Leóval.”
DiCaprio az első találkozón "mindenkit elbűvölt", de a próbafelvétel nehezebben jött össze. Mire Cameron megszervezte a casting második körét, Kate Winslet már megkapta Rose szerepét, így a kettejüknek együtt kellett volna előadniuk egy részt a forgatókönyvből.
Amikor a színész megérkezett, a rendező már beállította a kamerát a felvételhez, de DiCaprio nem tudta, hogy próbafelvétel lesz, azt hitte, hogy csak Winslettel kell találkoznia. Közölte Cameronnal, hogy ő nem vesz részt a felolvasásban. Cameron erre megrázta a kezét, és azt mondta: "Kösz, hogy eljöttél."
A rendező készen állt arra, hogy keres valaki mást, de DiCaprio visszament hozzá, és megkérdezte, hogy biztos jól értette-e.
Várj, ha nem olvasok, nem kapom meg a szerepet? Csak ilyen egyszerűen?"
Cameron így válaszolt:
A színész végül belement, de Cameron elmondása szerint áradt belőle a negativitás - egészen addig, amíg azt nem mondta, hogy "felvétel". Akkor egyből Jackké változott.
A többi filmtörténelem: a Titanic minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett, jelenleg pedig a 3. helyen áll a bevételi örökranglistán 2,2 milliárd dollárral.
Via: Variety