Amikor kifárad egy franchise, jót szokott tenni, ha új alapokra helyezve elölről kezdenek mindent. Persze nem sikerülhet minden jól, de nem kell sokáig gondolkodnunk, ha igazán remek darabokat szeretnénk előcitálni.
Az elmúlt hetekben két korszakalkotó franchise-nak is láthattuk a legújabb epizódját: míg a Mátrix feltámadások igen pocsék lett, az új Sikoly meglepően jól sikerült. Az utóbbiról szóló kritikánkban írtunk arról a jelenségről, amit requelnek, soft-rebootnak vagy legacy sequelnek nevezünk
– e produkciók lényege, hogy próbálnak új fejezetet nyitni a franchise-ban, új, fiatalabb karakterekre építve, de a régi sztárokat is bevonják.
Alábbi összeállításunkba bőséggel kerültek az ebbe a kategóriába tartozó filmek csakúgy, mint hagyományos rebootok, azaz amikor új alapokra helyezik és nulláról kezdik újra a franchise-t.
A majmok bolygója: Lázadás
Az eredeti A majmok bolygója-franchise hamar középszerbe, majd a ZS-kategória posványába süllyedt, hogy aztán Tim Burton próbálja meg feltámasztani. De a 2001-es remake csúnyán megbukott, a cliffhangeres befejezés önmagában nem is érthető, a folytatás adott volna rá magyarázatot.
A tíz évvel későbbi újabb reboot azonban kitűnően sikerült,
sőt, a trilógia két további darabja is, ami azért ritka jelenség. Andy Serkis hatalmasat alakít a főszereplő CGI-majom, Cézár pixelei mögött.
Mad Max – A harag útja
Mad Max szerepében Tom Hardy váltotta Mel Gibsont, és nincs szükség a korábbi epizódok ismeretére sem, hogy élvezhessük George Miller elképesztő filmjét, így a sorozat negyedik részét is tekinthetjük a fent említett requelnek, ahogy folytatásnak is, kinek-kinek ízlése szerint. Az, hogy jól sikerült, nem kifejezés, Miller és John Seale operatőr, ez a két 70 év fölötti öregúr minden idők egyik legjobb akciófilmjét hozta össze, és
sokadik nézésre is ugyanúgy leesik az állunk, mint először a moziban.
Szellemirtók: Az örökség
A 2016-os félresikerült remake keserű emléke után a franchise-t a klasszikus Szellemirtókat és annak folytatását jegyző Ivan Reitman fia, Jason terelte vissza a helyes útra, egy igen kitűnő darabbal. A reboot jelleg ugyan erősen jelen van az első rész főgonoszának, Zuulnak a visszatérésében, de az, hogy New Yorkból egy poros kisvárosba helyezték át a sztorit, és a nagy öregek helyett gyerekek kezébe adták a protonfegyvereket, egészen új hangulatot és élményt hozott a Szellemirtók univerzumába.
Mindemellett az öregeket is jó volt viszontlátni, és gyönyörűen búcsúztak az Egont játszó, 2014-ben elhunyt Harold Ramistől is.
Jumanji – Vár a dzsungel
Az 1995-ös Jumanji hamisítatlan, a legjobb spielbergi hagyományokat követő kertvárosi kalandfilm, élén a mindig zseniális Robin Williamsszel. A fene se gondolta volna, hogy 22 évvel később az alapötleten ügyesen csavarva egy remek kalandfilmmel folytatják/rebootolják a klasszikust, pláne, hogy az épp aktuális izomtibor szupersztár, Dwayne Johnson karaktere azért elég messze áll Williamsétől.
De működött, az avatarok ötlete pedig külön piros pontot ér az alkotók számára; nem is késett a folytatás.
Halloween
Kétségkívül a Halloween az egyik leghányatottabb sorsú franchise, hiszen a második rész után koncepciót váltottak, afféle halloweeni antológiasorozatként képzelték el a filmek jövőjét, de a (bűnös szórakozásnak tökéletes) Boszorkányos időszakból mindenki hiányolta Michael Myerst, így a következő részre visszahozták a maszkos gyilkost, egyben a második részt folytatták – Jamie Lee Curtis nélkül, ugyanis a történetben Laurie Strode már sok-sok éve meghalt. Az ötödik részre aztán a ZS-kategória posványába süllyedt a sorozat, majd törölték az előzményeket, hogy a Halloween H20-ban Curtis visszatérjen, folytatva a második rész történetét.
A következő film elején aztán ismét megölték, a rákövetkező pedig már egy kőkemény reboot lett, Rob Zombie-val a direktori székben, aki az érdekesnek mondható első részt egy oltári baromsággal folytatta. Úgy tűnt, a franchise végleg kivérzett, mígnem 2018-ra ismét megnyomták a piros gombot, és ismét kihajítottak mindent: David Gordon Green és Danny McBride pedig John Carpenter atyai áldásával méltóképp folytatta a klasszikus első részt. Michael Myersből pedig ismét olyan megfoghatatlan, félelmetes gonoszt csináltak, amilyen a kezdet kezdetén volt. Sajnos ennek a folytatása már nem sikerült valami fényesen...
Star Trek
A kétezres évek elejére a néhány évvel korábban még sikeresen dübörgő Star Trek kifulladt; a 2001-es Nemezis alcímű, tizedik mozifilmre már nem sokan voltak kíváncsiak, a 2001 és 2005 között futott Enterprise nézőközönsége pedig olyan szerény volt, hogy a cselekményszálak elvarrása nélkül fejezték be a sorozatot. A rebootot J.J. Abrams vezényletével 2009-ben mutatták be,
Azért az alkotók rafináltan rebootoltak, hiszen Leonard Nimoy Spockjával szépen összekötötték a klasszikus részekkel, a rebootnak pedig nyitottak egy új, alternatív idővonalat a Star Trek-kánonon belül.
Casino Royale
James Bond a hosszú évtizedek alatt egy kimódolt szellemességeket benyögő, papírmasé paprikajancsivá vált; normális esetben már régen hagyni kellett volna a fenébe az egészet. Daniel Craig 007-esével azonban új alapokra helyezték az egész franchise-t, a snájdig bájgúnár baltával nyesett arcú, izzadó verőemberré vált, és (szerencsétlenségére) lelket is kapott – a Casino Royale remekül mutatta be az új, története szerint még tapasztalatlan Bondot, hogy aztán meg is kapja életének meghatározó tragédiáját. És miközben a következő jobb-rosszabb részekben apránként egy hatalmas, összefüggő sztori rajzolódott ki, a karakter is folyamatosan változott, fejlődött,
egyre kiégettebbé és egyre szomorúbbá vált.
A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.
