Kedvenc drogcsempészeink

Ha hiszünk a filmeknek, a drogcsempészet nagyszerű móka, kivéve akkor, ha török börtönbe kerül az ember fia. A most bemutatott Barry Seal kapcsán listázzuk a legjobb drogfutáros történeteket.

Francia kapcsolat (1971)

Mielőtt jöttek a kolumbiaiak, majd a mexikóiak, az amerikai drogpiacot évtizedeken át a rafinált korzikaiak látták el remek minőségű török heroinnal, és William Friedkin az őket lebuktató zsaruk történetét énekelte meg – amiért egy rakás Oscar járt neki. És máig is ez az egyik legjobb zsarufilm, a Gene Hackman által játszott Jimmy "Popeye" Doyle pedig a mozitörténelem egyik legjobb zsaruja. A korzikaiak mellesleg luxusautók kárpitozásába rejtették az anyagot, és a film egyik legizgalmasabb része ennek megtalálása – persze akad megannyi más, még ennél is intenzívebb rész, mint például a híres metrós üldözés, de a film végén a csempész banda ravasz agya kereket oldhatott, hogy lehessen folytatás.

 

Éjféli expressz (1978)

Listánkon szinte kizárólag megtörtént esetet feldolgozó filmek szerepelnek, és ez Alan Parker munkájára is igaz. Hősét, Billy Hayest a török határon tartóztatják le kábítószer-csempészés vádjával, és még nagyobb pechje, hogy a hatóságok pont az amerikai fiatalemberrel akarnak példát statuálni, ezért harminc év börtönre ítélik. Billy a rácsok mögött embertelen pokolban találja magát. A kilátástalan helyzetben barátokra lel egy honfitársa, egy kábítószerfüggő angol értelmiségi és a meleg skandináv férfi személyében. Bár a srác tisztában van azzal, hogy az életével játszik, rászánja magát az "éjféli expresszre", ami a börtönszlengben szökést jelent.

 

Betépve (2001)

Elsőnek lenni jó dolog, de kétes dicsőség, ha például a kokain nagybani importálásáról van szó. Márpedig ez George Jung érdeme, aki az amerikai álmot a maga sajátos módján valósítja meg. Számára valóban kapudrog a fű, mert először azt árulja fiataloknak, de rájön, hogy a kokainban sokkal több pénz van, és, hogy olcsón szerezze be az árut, eljut egészen a termelőkig. Így kerül kapcsolatba a Medellin kartellel, akiknek Tom Cruise is dolgozik a most bemutatott Barry Seal: A beszállítóban. A film mindent megtesz, hogy jófiúként tüntesse fel a kokaint Amerikára rászabadító Jungot, akit a főszereplő Johnny Depp meg is látogatott a forgatás előtt, hogy összehaverkodjanak, és ez egy kicsit ront a sztori hitelességén. És a sors kegyetlen iróniája: a rendező, Ted Demme a film bemutatása után egy évvel meghalt: összeesett kosárlabdázás közben, és nem tudták feléleszteni. A szervezetében nagy mennyiségű kokaint mutatott ki a boncolás.

 

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes ... (2004)

Van, ahol a drogfutárkodás viszonylag átlagos munkalehetőségnek számít még ma is, és mivel a megbízó egyszerre több „öszvérrel” dolgozik, nem bukik sokat, ha egyet elkapnak, sőt, van amikor direkt beáldoznak egy szerencsétlent, hogy a többiek könnyen jussanak át az ellenőrzésen. A leggyakoribb módszer az, amikor az anyagot kis műanyag zacskókba, például óvszerbe töltik, és lenyelik. Ezt teszi az állapotos, 17 éves Maria, aki egyedül tartja el a családját, és nyomorúságos textilgyári munkáját drogcsempészetre cseréli. A könnyű pénzért azonban a szabadságát és az életét kockáztatja, nem beszélve születendő gyermekéről, akiről senki sem tud. Amikor a szeme láttára megölik az egyik drogfutárt a gyomrában lévő néhány kapszula miatt, rá kell jönnie, hogy a Kolumbiából New Yorkig tartó repülőút még semmi ahhoz a pokolhoz képest, ami rá vár – az ő gyomrában ugyanis 62 adag van.

 

Mr. Nice (2010)

Nehéz elhinni, hogy egy drogcsempész tényleg jó fej lehet, de minden jel szerint a wales-i Howard Marks tényleg az. A Mr. Nice becenévre hallgató Marks csakis kannabiszt csempészett, abból viszont rengeteget, kedvelt módszere pedig az volt, hogy a cuccot turnézó rockzenekarok felszerelésébe vagy költözködő diplomaták bútoraiba rejtette. Munkája során mind az angol titkosszolgálattal, mind az IRÁ-val kénytelen volt együttműködni, legalábbis saját állítása és 1997-ben, szabadulása után kiadott, rendkívül élvezetes önéletrajza szerint, de ezt azért fogadjuk némi kétkedéssel. A filmbeli Marksot Rhy Ifans alakítja nagy élvezettel, és a készítők inkább vígjátékra, mint komoly drámára törekedtek, így minden döntés, minden cselekedet roppant könnyed és vicces, ami a valóságban nyilván ritkán történt így.

 

Kóser játszma (2010)

Az átlagos drogfutárt az ember vagy csóró latin-amerikaiként vagy ostoba kelet-európaiként képzeli el, de vannak extrém esetek is. A kilencvenes években több ortodox zsidó fiatalember is lebukott, akik Amszterdamból hoztak be főleg ecstasyt, gondolván, hogy rájuk aztán biztos nem gyanakszik senki. Ezt a történetet dolgozza fel a kissé érzelgős, kissé szentimentális film, ami nem csak a csempészés „izgalmait”, de az azzal kapcsolatos erkölcsi kérdéseket is sorra veszi. Hiszen mégiscsak haszid zsidó közösségről van szó, ahol az ilyesmi halmozottan számít bűnnek és a hagyományok szembeköpésének. A csábításnak engedő és az édes életbe belekóstoló egyszerű vallásos srác szerepet egyébként mintha kifejezetten Jesse Eisenbergre írták volna – igaz, a pajesza nem tűnik igazinak.  

 

Családi üzelmek (2013)

A drogfutárkodás alapszabálya, hogy a csempész ne tűnjön gyanúsnak, és ki gyanakodna egy kissé nyomi családra, akik egy jókora lakóautóval indulnak Mexikóba vakációzni. Csakhogy nem igazi családról van, mert David, a piti díler a ráerőszakolt meló miatt szedte össze a csapatot, egész pontosan egy cinikus sztriptíztáncosnőt és két züllött és nem túl eszes kiskorút. Az ötlet jó, és egy darabig sikeres is, de azzal nem számoltak, hogy a megbízójuk átrázta a mexikói kapcsolatukat. A műsort persze Jennifer Aniston vetkőzős száma viszi el, de Emma Roberts és Will Poulter is kapott egy-egy remek jelenetet – utóbbit egy mérges tarantula kapja tökön, ami így leírva talán nem szórakoztató, de a filmben nagyon is az.

 

A futár (2014)

Ausztrália is a csempészek kedvelt célpontja, már csak Délkelet-Ázsia közelsége miatt is, de az ausztrál drogfutárok kicsit mások, legalábbis Ray Jenkins mindenképpen az. A kedves és végtelenül naiv srácnak egy nap a régi barátja ajánl fel jól fizető munkát, drogot kellene csempésznie Thaiföldről Ausztráliába. Csak annyi a dolga, hogy lenyel néhány csomag narkót, és áthozza a vámon, és máris övé a lé. Ray vonakodva bár, de rááll a dologra. A probléma csak az, hogy mivel amatőr, rögtön felhívja magára a figyelmet, és a Szövetségi Rendőrség lecsap rá. Hősünk megtagadja az együttműködést, erre a zsaruk egy szállodai szobába zárják, hogy kivárják, amíg vége lesz a "titkolózásnak". Igen, konkrétan arról van aszó, mikor szarik végre a drogfutár, amit ő maga is tud, és az érdekelt felek kínlódása egy ponton túl teljesen abszurddá válik.