A valaha készült egyik legjobb bérgyilkosos szériában sikerült emelni a tétet, növelni a feszültséget és még magasabbra halmozni a hullahegyet, mi pedig csak ámultunk és bámultunk!
Hogy lehet folytatást készíteni egy annyira feszült, centire kidolgozott, erősen túldíszített, mégis rendkívül egyszerű akciófilmhez, mint a John Wick (2014), hogy lehet rá lapot húzni, hozzátenni valamit az eredetihez? A második rész erre nem nagyon adott választ, igaz, némi barokkos túlzás ellenére nem is rontott el semmit, csak pár új szereplőt hozott be meg néhány új helyszínt, viszont kétszer annyi pénzt hozott, mint elődje. És most itt a John Wick: 3. felvonás - Parabellum, jó eséllyel a záródarab, és a kaszkadőrből lett rendezőnek, Chad Stahelskinek megadatott, hogy egy igazi finálét készítsen – és ő el is készítette.
Az például nagyon vicces, hogy a történet pont egy órával azután kezdődik, hogy a második rész abbamaradt: John Wick ugyanis ennyi időre kapott egérutat, miután megölt valakit a Continental Hotel felszentelt területén. Mert ugye vannak sérthetetlen szabályok, eskük és viszonzandó szívességek, és ezek határozzák meg minden bérgyilkos és a bérgyilkosokat különféle szolgáltatásokkal segítők életét – és halálát -, és ezek ellen száll harcba Wick, akinek 14 millió dolláros váltságdíj van a fején. Akit először a kínai negyedben látunk, aztán újra az orosz maffiánál tesz látogatást, majd Casablancába utazik, mert ott pezseg igazán az élet, és ahol egy régi szívességet hajt be az ottani Continental igazgatóján, aki történetesen egy nagyon szép nő két nagyon veszélyes kutyával.
No nem mintha az egyes helyszínek, sőt, az egyes szereplők olyan sokat számítanának. A John Wick filmek története, alaphelyzet, világa egyáltalán nem áll messze a B-moziktől, az olcsó és ék egyszerűségű, egyenesen DVD-re vagy fizetős tévécsatornákra szánt daraboktól. Ahogy azokban, itt is az számít, hogy a főhős lezúzzon, felszecskázzon és halomra aprítson egy rakás rosszarcút, majdnem mindegy, hogy az indíték egy elrabolt kislány, terroristatámadás, zombivírus, vagy egy agyonvert kiskutya. A különbség mégis elképesztően nagy, és nem csak azért, mert a John Wick filmek viszonylag drágán készültek, hanem azért, mert van stílusok, egy remekül felépített világuk, és John Wick nem csak egy iszonyú jól kitalált karakter, hanem tényleg Keanu Reeves karaktere. Tessék elképzelni bárki mással! Ugye, hogy nem megy?
Reeves tökéletes erre a szerepre, ahogy ezt már az előző két filmnél is kisebb dicshimnusz keretében megírtuk. Gyakorlatilag a génjeiben hordozza ezt a sokat látott, sokat szenvedett és mindenre képes, mindvégig elegáns, férfias és rettenthetetlen alakot, akinek a feje felett állandóan sötét fellegek lebegnek, és aki összeszorított szájjal végigcsinál mindent, de messze nem sebezhetetlen. Más kérdés persze, hogy milyen halandó ember bírni ki azt, amit Wick kibír, de ez egy mese, ahogy mesebeli a Continental Hotel vagy a gonosz Felső Kör, egy mese kellékei a fizetségként használt aranytallérok, pecsétek és más rituálék. Egy iszonyatosan erőszakos meséé, mert nem véletlen, hogy mindhárom Wick filmen ott díszeleg a 18-as korhatár karika, és Stahelski most ezzel emeli a tétet.
Elég furcsa leírni, de a John Wick: 3. felvonás attól lett jobb, mint a második részt, ahogy ölnek benne. Egész pontosan ahogy az akciójelenetek felépítik, ahogy Wick újabb és újabb ellenféllel veszi fel a harcot, hogy azt pisztollyal, gépfegyverrel, késsel, baltával vagy egy antik könyvvel, sőt. lóval, amit lehet úgy csinálni, mint a B-filmekben, és lehet úgy, mint ahogy Keanu Reeves csinálja. Elképesztően, és nem azért, mert annyira képzett harcművész lenne – bár nyilván VAN köze a dologhoz -, hanem azért, mert olyan iszonyat jól van az egész megcsinálva, koreografálva és felépítve, hogy attól leesik az ember álla. Olyan, mint egy véres balett, és most még többet kapunk ebből, ráadásul nagyon erős távol-keleti ízesítéssel, ami egyebek között több késhasználatot is jelent.
Érkezik ugyanis egy ítéletvégrehajtó hölgy (Asia Kate Dillon) a Felső Körtől, aki egyrészt felelősségre von mindenkit, aki korábban segített Wicknek - Ian McShane a Continental igazgatójaként, Laurence Fishburne a hobók irályaként, és az új szereplő Anjelica Huston, mint orosz matriarcha -, másrészt hősünkre uszítja annak legnagyobb rajongóját, aki egyszerre nindzsa, triád és szusi séf. Ez volna Mark Dacascos, a többször is felemlegetett B-filmek sztárja, és Dacascos élet legjobb alakítását nyújtja egy olyan szerepben, ami egyszerre röhejes és baromi jó, és ami teljesen komolytalanná tehette volna az egész filmet. A John Wick: 3. felvonás miatta is jó, mert hihetetlenül profi, ugyanakkor szórakoztató, van stílusa és teljesen alárendeli magát a filmnek, ahogy azt maga Keanu Reeves vagy a kutyás hölgyet sajnos nem elég sokáig alakító Halle Berry teszi.
És akinek jó szeme van az akciófilmhez, az Dacascos két tanítványában felismeri a Rajtaütés filmek két sztárját, Yayan Ruhiant és Cecep Arif Rahmant, és azt csak úgy halkan, szinte mellékesen mondom, hogy John Wick sehol sem lenne a kérdéses indonéz akciófilmek nélkül!
Értékelés: 8/10
