Az elsőre mindenki emlékszik, tartja a szólás, csak az a kérdés, kellemes vagy traumatikus-e az emlék. Így van ez a híres rendezők első filmjeivel is: van, aki legszívesebben elfelejtené a kezdeti bénázásokat, másoknak viszont nincs mit szégyellniük, mert a kis költségvetés és a kiforratlanság dacára is izgalmasat alkottak. Válogatásunkban mindkét kategóriából csemegézünk. (Sorvezető a Rotten Tomatoes nevű kritikagyűjtő portál.)

James Cameron: Piranha 2. Repülő gyilkosok (1981)    

Kevesen múlt, hogy a (mély)tengerrajongó rendező karrierjét nem süllyesztette el jéghegyként első filmjének gigantikus bukása. És minderről Spielberg tehet! Na jó, nem személyesen ő szabotálta Cameron pályakezdését, de az 1975-ben bemutatott Cápa gigantikus sikere felelős azért, hogy futószalagon kezdtek készülni az olcsó víziszörnyhorrorok. Ilyen volt A gyilkos bálna, A mélység és a Joe Dante-féle Piranha is, amely még bőven a vállalható kategóriába tartozott. Nem úgy a folytatás, a már címében is röhejes Piranha 2. Repülő gyilkosok, amelyben repülésre is képes, mutáns húsevő halak terrorizálják a gyanútlan szereplőket. A filmet a Rotten Tomatoes-on 6%-ra értékelik a kritikusok és 11%-ra a nézők, vagyis hivatalosan is ez Cameron karrierének mélypontja. A gödörből azonban olyan ügyesen sikerült kimásznia, hogy második rendezése, a Terminátor - A halálosztó ugyanezen honlap értékelése szerint az eddigi legjobb filmje.

David Fincher: A végső megoldás: Halál (1992)

A legtöbb rendezőjelölt saját kezűleg amputálná valamelyik végtagját, ha cserébe olyan filmmel debütálhatna, mint az Alien 3. Oké, nem ez a rész a franchise csúcspontja, sőt, az Alien vs. Predatort és a folytatásait leszámítva a teljes sorozat legrosszabb számait hozta – amíg A nyolcadik utas: a Halál 98%-kal, A bolygó neve: Halál pedig 97%-kal áll a Rotten Tomatoes-on, addig a harmadik felvonás csak 43%-ot ért el –, rendezői pályát egy ilyen volumenű projekttel nyitni azért mégiscsak megtiszteltetés. David Fincher, aki karrierjét kliprendezőként indította (ő forgatta például a Madonna-féle Vogue videóját) ezt nem így gondolta, és utólag elhatárolódott a filmtől. Ami teljesen érthető, mert a stúdió fejesei magasról tettek a rendező víziójára, és újravágatták a filmet. Ez egyben azt is jelenti, hogy Finchernek nincs miért szégyenkeznie, második filmjével, a Hetedikkel pedig be is bizonyította, hogy mire képes, ha hagyják nyugodtan dolgozni.

Francis Ford Coppola: Dementia 13 (1963)

Coppola a 70-es években elképesztő formában volt, mindössze 7 év leforgása alatt olyan remekműveket készített, mint A keresztapa,  A keresztapa 2., a Magánbeszélgetés és az Apokalipszis most, előtte pedig egy Oscart is begyűjtött a Patton forgatókönyvéért. Debütáló rendezése alapján ezt valószínűleg kevesen jósolták volna meg, az 1963-as Dementia 13 ugyanis egy B-horror, amelyben egy fejszés gyilkos tart rettegésben egy családot. A producer a filléres exploitation filmek pápája, a legendás Roger Corman volt, aki semmi mást nem várt el az istállójába tartozó alkotóktól, csak a gyors profit szállítását. Innen nézve Coppola filmje még kifejezetten igényesnek is mondható, nem véletlen, hogy a Rotten Tomatoes-on is 63%-on áll.

Peter Jackson: Ízlésficam (1987)

Jackson hihetetlenül véres és iszonyúan vicces Hullajója már akkor kultklasszikus lett (a magyar videótékákban legalábbis biztosan), amikor még senki nem gondolta volna, hogy a rendező egyszer még úgy fogja habzsolni az Oscarokat, mint Pac-Man a pontokat, és egy saját filmgyárat is felhúz majd a szülőföldjén, Új-Zélandon. Azt már csak az igazi, hardcore rajongók tudják, hogy a pályáját egy, még a Hullajónál is elborultabb sci-fi-horrorkomédiával kezdte, amelyben űrből érkező idegenek intergalaktikus gyorskajának akarják egy új-zélandi kisváros lakóit felhasználni. A Bad Taste igazi sufnimozi, a 26 éves Jackson fillérekből, a haverjai segítségével hozta össze, úgy, hogy írója, vágója, operatőre és az egyik főszereplője is ő volt. Nem annyira szellemes, mint a Hullajó, de így is szép karriert futott be, több országba eladták, a Rotten Tomatoes-on pedig 68%-on áll.

Martin Scorsese: Ki kopog az ajtómon? (1967)

Scorsese filmográfiájában hiába is keresnénk a kínos ifjúkori szárnypróbálgatásokat, a mester már fiatalon sem tudott hibázni. A Ki kopog az ajtómon? persze még elmarad a későbbi remekművek, vagy akár csak az első komolyabb siker, az Aljas utcák zsenialitásától, de már tökéletesen felvillantja a rendező erényeit a magabiztos színészvezetéstől a ritmusérzékén át a markáns vizuális megoldásokig. A dühkitörésekre hajlamos olasz-amerikai, macsó főszereplőt is már egyik kedvence, Harvey Keitel alakítja, aki a sztori szerint beleszeret egy bohém diáklányba.

Kathryn Bigelow: The Loveless (1981)

Bigelow filmtörténetet írt, amikor a női rendezők közül elsőként vehette át az Oscart A bombák földjénért. Addigra a műfaj rajongói már elismerték akciórendezői kvalitásait, a Holtpont pedig saját jogán lett kultfilm, de sokan a vámpíros Alkonytájat és a cyberpunkos beütésű Strange Days - A halál napját is ebbe a kategóriába sorolják. Debütáló filmje, amelyet Monty Montgomeryvel közösen rendezett viszont egy egészen más zsánerben indult. Az 1950-es években játszódó The Lovelessben egy bőrdzsekis motorosbanda egyik tagja (Willem Dafoe) valahol mélydélen összejön egy benzinkutas lányával, ami végzetes következményekkel jár. A Marlon Brando-féle A vad által inspirált drámát a Rotten Tomatoes kritikusai 80%-ra, a nézők pedig 62%-ra értékelik.

Christopher Nolan: A csapda / Követés (1998)

Scorsese-hez hasonlóan Nolan debütálásában is felismerhetőek már a rendező kézjegyei, úgymint high concept-sztori, ravasz fordulatok, rejtett utalások, izgalmas időjátékok és markáns hangulatok. Az igazi nagy dobást és a nemzetközi áttörést persze a Memento világsikere jelentette, de a mindössze 69 perces, fekete-fehér, Nolan által fényképezett és vágott Követést is érdemes bepótolni, a rendező rajongóinak pedig egyenesen kötelező is.

Wes Anderson: Petárda (1996)

Nem tudni, mikor fejlesztette ki Wes Anderson védjegyszerű stílusát, de az biztos, hogy első rendezésében már majdnem mindent felvillantott belőle. Viccesen neurotikus szereplők? Pipa. Faarccal előadott pingpong-dialógusok? Megvan. Komoly tervezést igénylő, közröhejbe fulladó heist? Jelen. A főszerepet ráadásul a más filmekben is Wes Anderson-karakterként mozgó Owen Wilson játssza, a testvére, Luke társaságában. Nem véletlen, hogy a Rotten Tomatos-on a kritikusok 85, a közönség pedig 81%-ra értékeli a vígjátékot.

George Lucas: THX 1138 (1971)

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban, sőt még annál is régebben George Lucas kísérleti filmesként kezdte a pályáját, és debütáló rendezése alapján a modern blockbusterek (egyik) megteremtője helyett akár az amerikai Godard is válhatott volna belőle. A THX 1138 egy disztópikus sci-fi, amely egy számítógépek uralta, személytelen, elidegenedett földalatti világban játszódik, ahol akaratuktól megfosztott emberek végzik gépies munkájukat. Az elidegenítés annyira jól sikerült Lucasnak, hogy filmje világszerte összesen 5 ezer dollár bevételt hozott csak.  A brutális bukás szerencsére nem siklatta ki a pályáját, utólag pedig már a kritika (86%) és a közönség (74%) is felértékelte a THX 1138-at.

Tim Burton: Pee Wee nagy kalandja (1985)

A különc figurák legnagyobb rajongója természetesen egy különc figura kalandjainak megfilmesítésével indította pályáját. Tim Burton a Disney animátori állását hagyta ott, hogy Paul Reubens népszerű karakterét eljuttassa a moziközönséghez, ami maximálisan sikerült is, mert a 6 millió dollárból készített bizarr komédia 40 milliót hozott a konyhára, a rendező pedig elindulhatott a világhírnév felé.

Steven Spielberg: Párbaj (1972)

Az egyik, ha nem a legnagyobb hollywoodi mogulként ismert Spielberget azzal semmiképp nem lehet megvádolni, hogy csak akkor tud körömlerágósan izgalmas filmet csinálni, ha komoly költségvetést tolnak a feneke alá, mert ezt már 25 évesen megcáfolta. Ekkor készítette az eredetileg a tévébe szánt Párbajt, amelyben mindössze annyi történik, hogy egy átlagkocsiban utazó átlagpolgárt egy arctalan kamionos üldözni kezd. Spielbergre ezután, nyilvánvaló rendezői kvalitásainak és a film sikerének köszönhetően, rábízták  a Sugarlandi hajtóvadászatot, és onnan már egyenes út vezetett A cápához, amely forradalmasította a hollywoodi blockbustereket.

Spike Lee: Nora darling /She's Gotta Have It  (1986)

Shelton Jackson Lee, vagyis művésznevén Spike Lee a New York-i Egyetem filmszakáról frissen kikerülve egy fekete-fehér romantikus vígjátékkal debütált, amelyet nem csak rendezett, írt és vágott, de az egyik szerepet is magára osztotta. A Nora darling provokatív portré egy nőről, aki megpróbálja megőrizni identitását, jóllehet a körülötte található férfiak mind csak irányítani akarják őt. A film 7 millió dollárt szedett össze világszerte, a Rotten Tomatoes kritikusai 91%-ra, a nézők pedig 73%-ra értékelik. (2017-ben készült egy netflixes sorozat is a film nyomán.)

Quentin Tarantino: Kutyaszorítóban (1992)

Kevesen mondhatják el magukról, hogy rögtön egy műfajteremtő kultfilmmel indították a pályájukat, de Tarantino igen. Valójában már a Kutyaszorítóban előtt is összedobott egy amatőr filmet baráti közreműködéssel (My Best Friend's Birthday), ami néhány éve a világhálóra is felkerült, de maga QT természetesen a Reservoir Dogs-t tartja a nagy belépőnek. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a kortárs rendezők közül egyedüliként ki is írja a filmjei főcímébe (a Kill Bill óta), hogy sorban hányadikak az életműben. A Kutyaszorítóban második, már ami a Rotten Tomatoes értékeléseit illeti (94/92%), csak a Ponyvaregény előzi meg.

Coen testvérek: Véresen egyszerű (1984)

A filmjeik stáblistáin ugyan általában Joel Coen szerepel rendezőként, öccse, Ethan pedig producerként, de nyílt titok, hogy valójában minden fronton megosztják a munkát, és így volt ez a Véresen egyszerűnél is. Pályájukat nyithatták volna akár egy horrorral is, Joel ugyanis korábban Sam Raimi Gonosz halottakjának volt a vágóasszisztense, végül inkább az egyik kedvenc műfajukkal, egy éjfekete noirral debütáltak, főszerepben Frances McDormanddal, egyik állandó színészükkel (és nem mellesleg Joel feleségével.) A Sundance Filmfesztiválon a Zsűri Nagydíját egyből meg is kapták érte, 94%-os kritikusi és 88%-os közönségértékelésével pedig a Véresen egyszerű máig bronzérmes a Coen-filmek toplistáján a Fargo és A félszemű mögött.

Sam Raimi: Evil Dead - Gonosz halott (1981)

Előfordul néha az is, hogy egy rendező élete legjobb filmjével nyitja a karrierjét. Ezt persze csak utólag lehet kijelenteni, és ugyan Sam Raimi még aktív, ráadásul a Pókember-trilógiával sikerült (egy időre) újra csúcsközelbe jutnia, minimum egy filmtörténeti jelentőségű remekművel kellene előállnia a közeljövőben, hogy ne az Evil Dead jusson eszébe róla mindenkinek.

A Gonosz halott mérföldkő a barkácshorrorok történetében, filmesek több generációját inspirálta, és amíg a folytatásai inkább a vígjáték műfajához állnak közel, az eredeti máig ugyanolyan félelmetes. Kereskedelmileg is bődületes siker lett, 29 millió dolláros bevételével 77-szeresét hozta vissza a költségvetésének, a Rotten Tomatoes számai alapján (95 és 84%) pedig ez minden idők legjobban fogadott debütfilmje.

via Looper