Charlotte Wells első nagyjátékfilmje, melyet íróként és rendezőként is jegyez, egy ambivalnes apa-lánya kapcsolat természetrajzát vázolja fel. A Volt egyszer egy nyár azonban nem ítélkezik, nem nagyít fel semmit, nem fókuszál a hibákra: egyszerűen bemutat egy helyzetet. 

Sophie (Frankie Corio) tízévesen az édesapjával nyaralt Törökországban, és bár úgy tűnik, boldogan telt a vakáció, ahogy a pereg a film,

egyre több apró gesztust, elejtett félmondatot veszünk észre, ami arra utal, hogy valami nagyon nincs itt rendben.

Calum (Paul Mescal) fiatal, harminc körüli apa, akinek érezhetően nyűg még minden kötöttség. Ennek persze megvannak a maga előnyei és hátrányai is: Calum egyfajta partnerként, barátként kezeli Sophie-t, ám ez abból fakad, hogy nem tud mit kezdeni azzal, hogy van egy lánya (ha utánaszámolunk, kb. húszéves volt, mikor Sophie megszületett). A látszólag vidám nyári kaland így feslik fel lassanként, és mutatkozik meg a fiatal apa és kamaszodó kislány kapcsolatának valódi arca. 

A Volt egyszer egy nyár a kudarcok filmje: Sophie életvidám, cserfes kislány, aki bízni akar az apjában, szereti őt, és ragaszkodik hozzá, ám Calum még éretlen az apaságra, ezért gyakran csalódást okoz. A következőkben számba vesszük, hányféleképpen csalódik Sophie az édesapjában, és ha valaki esetleg magára ismer (akármelyik oldalról), az nem véletlen: Charlotte Wells filmje jó érzékkel tapint rá olyan eseményekre, amik szinte mindannyiunkkal megtörténtek, vagy megtörténhetnek.

Apa nincs jelen

Hogy pontosan miért nincs együtt Sophie édesanyja és Calum, az nem derül ki, de talán nem is fontos. A hangsúly ugyanis azon van, miként éli ezt meg a kislány: Sophie többször is rákérdez, puhatolózik, hogy mi a helyzet az apja szerelmi ügyeivel, sőt, még arról is mesél, hogy egyszer félreértett egy telefonbeszélgetést, és azt hitte, össze fognak házasodni a szülei. Ezek egyértelmű kinyilatkoztatások egy tizenéves gyerektől, aki vágyik az apjára, arra, hogy ő is jelen legyen az életében. Calumnak azonban láthatóan kényelmetlen ez a téma, csak ímmel-ámmal reagál, vagy úgy tesz, mintha meg se hallotta volna.

Apával csak felnőtt játékokat lehet játszani

A Volt egyszer egy nyár egyik visszatérő eleme, hogy Sophie egy motorversenyzős arcade játékot tol, amit párban is lehet, de az apja minduntalan mással akar közösen játszani. Természetesen olyan játékokkal, amik elsősorban őt szórakoztatják: többször is biliárdoznak és sakkoznak, amit láthatóan a kislány csak azért élvez, mert az apjával lehet. De ilyen a vízilabda is, amit viszont már ráerőltet a lányára. Calum nem veszi észre, hogy Sophie-nak nem az jelenti a szórakozást, mint neki, sőt vízilabdázás közben a lány kifejezetten kellemetlenül, és feleslegesnek érzi magát a sok magas férfi közt. Árulkodó az a jelenet is, amikor a hotelszobában Sophie egy könyvet olvas, és panaszkodik, hogy kicsit nehezen érthető, de az apja közli, hogy csak olvassa tovább, tetszeni fog. Valószínűleg Calum választotta a könyvet, miatta olvassa, de az is lehet, hogy nyári kötelező olvasmány, mindenesetre az biztos, hogy Sophie nem annyira rajong érte, és mikor megkérdezi egy idegen szó jelentését, amit a könyvben olvasott, nem kap választ.

Apa kínos

Izgalmas kaland lehet, ha az ember fizetés nélkül elszelel egy étteremből, ám egészen biztos, hogy nem az apáddal, a közös nyaralásotokon. Calum végig azon igyekszik, hogy nagyvonalúnak tűnjön, de vannak pillanatok, amikor kiderül, hogy valójában nincs annyi pénze, mint amennyire szeretné elkápráztatni a lányát. Illetve, ez pontosan nem igaz, mivel drága holmikra meg költ: olyan jellem, akinek attól lesz egzisztenciája, hogy menő dolgai vannak. Például egy videókamera, amit direkt a nyaralásra vett: ezekből a felvételekből láthatunk is részleteket. Ám külön felhívja Sophie figyelmét, hogy vigyázzon rá, mert drága volt. Mivel a gyerekek mindenre emlékeznek, ez a megjegyzés természetesen visszaköszön, mikor a lány úszószemüvegét elnyeli a tenger: Sophie szabadkozik, és kihangsúlyozza, hogy tudja, hogy drága volt. Szóval Calum egy (de lehet, hogy több esetben is) úgy viszi el a lányát vacsorázni, hogy végül fizetés nélkül szaladnak el, ami elsőre viccesnek tűnik egy kislány számára, ám később visszagondolva kifejezetten zsenánt. Pláne, hogy közben vesz magának egy drága szőnyeget, ami teljesen lenyűgözi (és ezzel visszakanyarodtunk oda, hogy milyen tárgyakkal vásárol magának egzisztenciát).

Apa megengedő, de felelőtlen is

A film egyik csúcspontja az az este, mikor Calum magára hagyja Sophie-t. Ez elsőre jófejségnek is tűnhet, maradjon csak a lány a hotel rendezvényén, majd a szobában találkoznak. Ám a lány végül egyedül bolyong este, először nem talál vissza a szobába, majd, mivel nincs nála kulcs, nem tud bemenni a szobába. Az apja ugyanis, kihasználva a szabad estét leissza magát és bealszik, nem ébred fel a kopogásra. Másnap persze szégyelli magát, és a Volt egyszer egy nyár talán legmeghatóbb jelenete, hogy a kislány nemcsak nem haragszik, de még a kiránduló csoporttal fel is köszönti az édesapját.

Apa önző

A másik csúcspont, amikor Sophie, az apja tudta nélkül benevez a karaokeversenyre, hiszen ötéves kora óta minden nyaraláson ezt csinálják. Ám ezúttal Calum nem hajlandó színpadra állni vele, hiába unszolja a lánya, neki nincs kedve hozzá. A film legszívszorítóbb jelenete, amikor Sophie egyedül áll a színpadon, és hamisan, szégyenlősen, ügyetlenkedve elénekli a dalt, miközben végig reménykedik, hogy egyszer csak megjelenik mellette az apja. Bezzeg, amikor Calum táncolni akar és Sophie húzódozik, a férfi berángatja a tánctérre a lányát, ahol úgy ölelik egymás, mint két idegen.

A Volt egyszer egy nyár mottója, hogy “jól kell érezni magunkat” – ezt hangoztatja Calum, aki mindezt valamiféle kellemetlen erőlködéssel próbálja elérni. A film látlelet a gyerekkorról, amikor az ember még mindent szebbnek és egyszerűbbnek látott, és

a létezés üzemanyaga a feltétel nélküli szeretet volt.

Sophie nem vak vagy naiv, és nem akarja mindenáron jól érezni magát, de a maga módszereivel közel szeretné érezni magához apját, aki nem tud vele mit kezdeni. És ez az élet egyik legnagyobb tragédiája: amikor a szülő képtelen felnőni a gyerekéhez.