Robert De Niro

Ha valaki a világ legjobb rendezőivel dolgozik pályafutása során, akkor nem csoda, ha ő maga is be akar állni a kamera mögé, és az a furcsa, hogy De Niro csak két filmet rendezett. Az első, a Bronxi mese (1993) olyan terepen játszódott, amit remekül ismert, olyan figurákkal, akiket maga is eljátszott már korábban, főleg Martin Scorsese keze alatt, másodszorra viszont sokkal ambiciózusabb célokat tűzött ki maga elé. Az ügynökségben (2006) az amerikai történelem egyik meghatározó eseményét rajzolta meg, amely egyben az ország közelmúltjának kettősségét is megmutatja, hiszen az ügynökség maga a CIA, amely egyszerre felelt az USA biztonságáért és volt felelős az amerikai külpolitika legmocskosabb húzásaiért és hibáiért. A komoly téma és a benne szereplő 7 Oscar-díjas színész ellenére az Akadémia is csak a látványtervezésért jelölte Oscarra a filmet, de ez az ő bajuk.

Edward Norton

Norton első filmjét pályája legelején rendezte, amikor még azt hitte, bármire képes. Ez volt a habkönnyű, teljesen feledhető vígjáték, az Ég velünk (2000), amiben Ben Stillerrel és Jenna Elfmannel keveredett szerelmi háromszögbe katolikus papként, amiről azt gondolhatnánk, hogy szaftos dolog, de nem volt az. Majd jött majdnem két évtized szünet, és egy teljesen más film. Az Árva Brooklyn (2019), amelyről nemrég mi is írtunk, míves, nagyszerű alakításokra épülő, de alapvetően nagyon túlgondolt és túlbonyolított darab, de az általa játszott, Tourette-szindrómás magándetektív, Leonard Essrog emlékezetes figura lett.

Angelina Jolie

Angelina rögtön nehezített pályán kezdte a rendezést, nagy sztárok nélkül, szerb-horvát nyelven forgatta le a Boszniában játszódó – de nálunk, Magyarországon felvett -  A vér és méz földjént (2012). Következő munkája, a Rendíthetetlen (2014) is a háború borzalmairól, illetve az emberi akarat és kitartás diadaláról szólt, de itt már nagyobb nevekkel, nagyobb költségvetéssel dolgozott, és a film tényleg pazarul sikerült, részben a Coen testvérek forgatókönyvének hála – három Oscar-jelölés járt érte.  Rögtön ezután egy nagyon személyes munka következett, az erősen stilizált és modoros A tengernél (2015), ami egy kapcsolat válságáról szólt, és Brad Pitt is játszott benne – nem nagyon szerették a népek. A First They Killed My Father című, Kambodzsában játszódó, khmer nyelven forgatott dráma viszont zajos szakmai siker lett, még akkor is, ha „csak” Golden Globe-ra jelölték.

Tim Roth

Sok nyomasztó filmet láttam már, ami persze szakmai ártalom, de egyik sem volt annyira nyomasztó, mint a Ray Winstone és Tilda Swinton főszereplésével készült Hadszíntér (1999). Íme a kulcskifejezések: családon belüli erőszak, szexuális bántalmazás, vérfertőzés, amihez adjuk hozzá a lepusztult iparvárosi környezetet, hogy egy kis vidám szociológiai háttér is legyen, és megkapjuk azt a filmet, amiben Roth kiadhatott nagyon sok mindent magából. A Hadszíntér amúgy messze nem rossz film, de ezek után nyilván kevesen vágtak pénzt a színészhez, hogy rendezzen már valami jópofát – bár valamiért azt gondolom, hogy azért sikerült ilyen lehangolóra a bemutatkozás, mert már akkor tudta, hogy ez lesz az első és egyben utolsó ilyen munkája.

Tom Hanks

Ha valaki nem fog totál nyomasztó filmet rendezni, az mindenki kedvenc átlagembere, Tom Hanks, aki kétszer állt a kamera mögé - ha nem számítjuk az olyan sorozatokat, mint mondjuk Az elit alakulat -, és az elsőben a zeneipart választotta. A Nyomul a bandában (1996) egy dörzsölt menedzsert játszik, aki néhány kisvárosi srácból csinál sztárt valamikor a hatvanas években, sokán szerették, mások szerint felejthető. Aztán ott van a Larry Crowne (2011), amiben tök átlagos pasasként meghódíthatja a flegma, kicsit alkesz Julia Robertset – és hát sokan a hasonló élményekért lesznek rendezők. A filmben egyébként a még nagyon fiatal Rami Malek is játszik.

Ethan Hawke

Sokan azért rendeznek filmet, hogy magukról meséljenek, és ez Hawke-ra is igaz. Három filmje közül az első, a Chelsea Walls (2001) küszködő fiatal művészekről szólt, akárcsak a második, a Mi a gond velem? (2006), ahol egy fiatal vidéki színész érkezik New Yorkba szerencsét próbálni, miközben egy furcsa szerelmi kapcsolatba bonyolódik. Még a főhős, Mar Webber – akinek apját maga Hawke alakítja – is olyan, mint a színész, szóval nem nehéz látni az összefüggést, ráadásul az alapanyag is egy saját regény volt. Hősünk harmadik munkája, a Blaze Foley texasi countryénekes életéről szóló Blaze (2018) kicsit más tészta, és mégsem: a film a szintén nyilvánvaló hasonlóságokra épül a rendező személye és az ábrázolt zenész között.

Bradley Cooper

Cooper tud küzdeni, hiszen vígjátékok állandó mellékszereplőjéből dolgozta fel magát az egyik legjobban fizetett hollywoodi sztárrá, és közben kitanulta a szakmát, annyira, hogy régóta dolgozik producerként, így a rendezés logikus lépés volt számára. Nem kockáztatott sokat, a Csillag születik (2018) rengetegszer feldolgozott sztori, és minden korábbi feldolgozás nagyon sikeres volt például Barbra Streisanddal 1976-ban, és azzal sem kockáztatott, hogy a női főszerepet persze Lady Gagára osztotta, aki viszi is szépen a filmet a vállán – kapott is egy Oscart a Shallow című dalért. Ami mellé hét jelölés is járt, köztük Coopernek férfi főszereplőként és producerként is. Az egyébként szintén zenész Cooper következő rendezése a még be nem mutatott Maestro, amiben Leonard Bernsteint alakítja, a partnere pedig Carey Mulligan.

Jodie Foster

Nem lehet véletlen, hogy a pályáját nagyszerű gyerekszínészként kezdő Foster első rendezése egy csodagyerekről szól, aki képtelen beilleszkedni – ez volt a Más, mint a többiek (1991), majd jött a Szédült hétvége című családi film, aztán hosszú kihagyás következett. A visszatérés kissé meglepő volt, A hódkórosban (2011) a kommunikációra képtelen Mel Gibson csak egy hódbábú segítségével képes elmondani mindazt, ami a szívét nyomja, ami viccesen hangzik, de inkább drámáról van szó. Foster következő filmjét, a Pénzes cápát (2016) egy nagy név, George Clooney köré építette fel, de biztos, ami biztos, Julia Robertset is mellé tette a történetben, ahol egy elkeseredett fiatalember túszul ejt egy ismert pénzügyi elemzőt. A film nem ütött nagyot, de nem is húzták le nagyon.

John Krasinski

Az amerikai Office vicces kedvű Jimje klasszikus komikus a barátságos, vicces fejével, mégis ő rendezte és írta az elmúlt évek egyik legjobb horrorját, a Hang nélkült (2018), amiben persze magára is osztott szerepet, de az igazi hősnő Emily Blunt lett, aki mellesleg a felesége, és már elkészült a Hang nélkül 2 is, csak ugyebár nincs hol bemutatni. És mindenkit meglepett, hogy egy ilyen feszes, okos és ijesztő filmet hozott össze egy olyan műfajban, amiben még életében nem játszott. Krasinskinek amolyan felkészülésként volt két független filmes rendezése, a Brief Interviews with Hideous Men (2009), ami arról szól, hogy milyen rémesek vagyunk, mi, pasik, illetve a Szeretteink körében (2016) című vicces családi dráma, néhány önéletrajzi elemmel, de ezek még nem hoztak áttörést.

Keanu Reeves

Mindannyiunk kedvenc Neója, a világ legkedvesebb színésze annyira jó fej, hogy nem azért rendezett filmet, hogy dicsőséget szerezzen magának, hanem azért, hogy segítsen egy baráton. Tiger Hu Chen több filmben is a színész dublőre volt, összehaverkodtak, és kiderült, hogy a kínai srác saját filmet akar, de senki sem lát benne fantáziát, senki sem akar főszerepet rábízni, erre Keanu úgy döntött, majd ő lehetőséget ad neki, hiszen tudta, hogy harcművészként mennyire jó. Reeves nevével össze is jött a pénz A Tai Chi harcosára (2013), pláne úgy, hogy ő alakította benne az illegális versenyeket rendező rosszfiút – aztán kiderült az igazság. Az, hogy Tigerben azért nem láttak fantáziát, mert nem szereti a kamera, hiányzik a megfelelő karizmája ahhoz, hogy főhős legyen. Sajnos,  mert ez a filmet is hazavágta, és jó eséllyel Reeves nem próbálkozik újabb rendezéssel.