Durván kigyúrta magát Nicole Kidman

Hihetetlen látvány, ahogy az eddig kifejezetten törékeny színésznő brutál szálkás izmokkal pózol egy magazin címlapján.

Úgy tűnik, hogy a Moulin Rouge!, a Majd megdöglik érte, a Tágra zárt szemek, Az órák, a Paddington és Az Északi sztárja a közeljövőben az Emmy-, Oscar- és Golden Globe-díjak mellett esélyessé válhat a Ms. Olympia címre is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PERFECT (@theperfectmagazine) által megosztott bejegyzés

 


Amellett ugyanis, hogy a sztár milyen tehetséges színésznő, a jelek szerint sportembernek sem utolsó. Erre utal legalábbis a Perfect magazin legújabb száma, amelynek címlapján Kidman lépcsőzetesre vágott vörös hajjal (vagy hát reméljük, parókával) – és nem utolsósorban eszméletlen izmosan látható.

A címlapfotó apropója, hogy Nicole Kidman most nyerte el a magazin által odaítélt Perfect Icon-díjat. „Egy olyan időben, amikor kétségessé vált a díjátadó ceremóniák értéke, a vörös szőnyeges eseményeket pedig a díjat odaítélő testületek és a díjakat átadó személyek dominálják,

vissza akarjuk terelni a figyelmet azokra, akikről úgy gondoljuk, megérdemlik, hogy kitüntessék őket”

– áll az újság indoklásában.


A lap majd csak szeptember 1-jén jelenik meg, de egy jótét lélek kirakta Twitterre a Perfect belső oldalaira készült fotókat is, így nemcsak Kidman figyelemre méltó vállát és bicepszét, hanem izmos hasát is megcsodálhatjuk. Nem semmi teljesítmény egy 55 éves (!) nőtől, szóval minden kétséget kizáróan megérdemelte azt a díjat. Aki viszont a vásznon szeretné viszontlátni a sztárt, annak sajnos várnia kell még egy kicsit, hiszen legközelebb a 2023. március közepén érkező Aquaman and the Lost Kingdomban bukkan fel.


(via Uproxx)