Történetünk szerint a Micimackó című könyv sosem jelent meg, de a gyerekkori élmények valóságosak, olyannyira, hogy évtizedekkel később látogatást tesznek Londonban, hogy előcsalják a régi érzéseket.
Van olyan, hogy kicsit összecsúsznak a dolgok, és pontosan ugyanabban a témában egyszerre két film is készül. Emlékszem, amikor két Robin Hood film eposzt is piacra dobtak, de ma már csak a Kevin Costner-félére emlékszünk, ahogy a Veszedelmes viszonyoknak is két kiadása van, de természetesen mindenkinek a John Malkovich verzió maradt meg. Legutóbb a Dzsungel könyvével történt ugyanez: a Disney változatát már bemutatták tavaly, Andy Serkis rendezését, a Mauglit pedig nemsokára láthatjuk – direkt eltolták egy kicsit a bemutató dátumát. És ez történt A. A. Milne örök klasszikusával, a Micimackóval is. Pontosítok, nem magát a könyvet dolgozták fel ketten is, hanem az író családjának életét.
A Viszlát, Christopher Robin (2017) egyrészt a mesekönyv születéséről szólt, de inkább arról, milyen borzasztó szülő volt az író, aki csakis azért töltött pár idilli napot kisfiával, mert még nála is önzőbb felesége Londonban bulizott, a bébiszitternek meg el kellett utaznia beteg édesanyjához. Aztán ráadásként az egészből egy hihetetlenül sikeres üzleti vállalkozást csinált, fiát bazári majomként mutogatta, majd bevágta egy bentlakásos iskolába. A Barátom, Róbert Gida teljesen más megközelítéssel dolgozik, és csakis a már felnőtt Róbert Gidára, azaz Christopher Robinra (Ewan McGregor) összpontosít. Ebben mintha sosem jelent volna meg a Micimackó című könyv, és hősünket nem a szülői szeretet hiánya és a sosem kért hírnév nyomorítja meg, hanem a munka egy bőröndgyárban. Ami miatt ő válik soha rá nem érő, rettenetes szülővé. Amíg újra fel nem bukkan gyermekkori barátja, Micimackó.
Mert Micimackó egy reggel arra ébred, hogy üres a Százholdas Pagony, és amikor a többi állat keresésére indul, hirtelen Londonban találja magát, és innen indul a kalamajka, amelynek részese lesz hősünk felesége (Hayley Atwell) és kislánya is. Az eredmény pedig kendőzetlenül érzelgős és szentimentális, már ha van különbség a két jelző között, és megtudjuk, hogy a család fontosabb, mint a munka, és nem más találta ki a fizetett szabadság fogalmát, mint Christopher Robin! És ez akár ciki is lehetne, de valahogy mégsem az, részben a mindig szerethető Ewan McGregornak köszönhetően, részben azért, mert Angliában járunk, ahol ritkán esnek igazán túlzásba, akkor is csak akkkor, ha a királyi családról, Harry Potterről vagy a fociról van szó.
És nyilván az is számít, hogy a rendező a zseniális Marc Forster, aki álmában is össze tud rakni egy teljesen korrekt filmet, és lehet, hogy most is ezt tette - ami egyben elég furcsa is, hiszen ő nemrég még zombihordákkal kergette Brad Pittet a Z világháborúban (2013). Amihez képest a butuska mackó életre keltése kicsit más kategóriának tűnik. És ezek a plüssállatok egy hangyányit idegesítőek, különösen a mindenkitől mindig mézet tarháló, bambán néző Micimackó és a valószínűleg speeden pörgő Tigris. Ami persze fel is veti a legfontosabb kérdést: kinek is csinálták ezt a filmet? Ami egyébként 6-os korhatárkarikával rendelkezik. Merthogy a felnőtt nézők nem lesznek igazán vevők az ugribugri állatokra, a kicsiket viszont nem köti le a történet nagy részét kitevő egzisztenciális krízis, amit egy középkorú, mindenből kiábrándult férfi él meg. Ez még akkor sem feltétlen működik, ha apuka viszi el a gyerekeket magával a moziba.
Értékelés: 6/10
