Robert Eggers horrorfilmjei mindig valamilyen ősi, mitologikus talajból sarjadnak ki: A boszorkánnyal (2015) megidézte az óangol mondakör egy szeletét, A világítótoronnyal (2019) velejéig hatolt az elszigeteltség tébolyába, de azért a matrózlegendákról sem feledkezett meg, Az Északival (2022) pedig az északi mítoszokat idézte meg sajátos módon. Legújabb filmje, a Nosferatu a vámpírhistóriákat adaptálja egyszerre egyedi és tiszteletteljes módon.

Az első vámpírfilm

A jeles filmesztéta, Király Jenő egyszer arról beszélt, hogy a film médiumához a vámpír lénye áll a legközelebb, hiszen mindkettő a sötétben él, fény hatására megsemmisül. A vámpír szinte egyidős a filmművészettel: az első vérszívóról szóló némafilmet 1921-ben mutatták be, a magyar rendező, Lajthay Károly műve volt, Drakula halála címmel. Azért írtam, hogy „volt”, mert sajnos minden kópia elveszett, így az „első vámpírfilm” epitheton ornans-t az 1922-es Nosferatu birtokolja. Friedrich Wilhelm Murnau rendezése laza adaptációja Bram Stoker 1897-es regényének, a Drakulának. Azért laza, mert nem fizettek érte jogdíjat, s emiatt majdnem az összes kópiát meg is semmisítették. Később ebből a regényből dolgozott – többek közt – az 1931-es Drakula (Lugosi Béla címszereplésével) és Francis Ford Coppola 1992-es rendezése is, csak hogy a leghíresebbeket említsem. Robert Eggers viszont az 1922-es némafilmet vette alapul, így az ő verziója nagyban eltér attól az interpretációtól, amit a vámpírfilmektől megszoktunk.

Eggers tulajdonképpen minden későbbi vámpírfilmet lesöpör az asztalról, vagyis közel száz év filmművészetét teszi zárójelbe,

és Murnau némafilmjét értelmezi újra. A 2024-es Nosferatu nem remake, hanem egyfajta egyedi újraértelmezése az eredeti filmnek, ahogy Werner Herzog 1979-es filmje, a Nosferatu, az éjszaka fantomja is az volt. Eggers még a vámpír nevét is átveszi Murnautól, aki viszont pont a jogi problémák miatt nem hívta Drakulának, helyette Orlok gróf lett a Max Schreck által játszott rém. A kinézete sem olyan, ahogy megszoktuk a vámpírt: hiányzik belőle minden elegancia, amit Lugosi vitt bele, Schreck karaktere groteszkül megnyúlt termetével, patkányszerű pofájával és hosszú ujjaival az állatias ösztönöket hangsúlyozza. Az új Nosferatuban Bill Skarsgård alakítja Orlok grófot, amit a film egyik legnagyobb szenzációjának szánnak, nem is mutatták meg az előzetesben sem a kinézetét – így én sem lőném le. Csak annyit, hogy nem véletlenül hozza rá a városra pestist.

Ki is az a Nosferatu?

A karaktert Orlok grófnak és Nosferatunak is nevezik, ez olyan, mint a Drakula gróf/vámpír elnevezés. Az érdekes inkább az, hogy mit is jelent a Nosferatu? A név „a görög »nosophoros« szó szlávosított változatából ered, és »pestishordozót« jelent.” (Vajdovich Györgyi Varga Zoltán: A vámpírfilm alakváltozatai) Murnau filmje következetesen végigviszi ezt az analógiát szó szerint és metaforikusan is.

Orlok gróf nem csak vérszívó, de halálos kórt is terjeszt.

A járvány képsorai, a halotti menetek mind-mind fontos részét képezik az 1922-es némafilmnek, amit a későbbi alkotások is előszeretettel vettek át. Eggersnél is lényeges a pestis, de nem annyira hangsúlyos, ő más eszközökkel hangsúlyozza, hogy Nosferatu valójában a világra rátelepedő romlottság. Ennek bemutatására pedig a német expresszionizmus remek választás.

Az eredeti Nosferatu a német expresszionista filmkészítés egyik fontos alkotása, Eggers pedig egyértelműen ennek stílusjegyeit használta fel a saját filmjéhez is: a fény-árnyék kontrasztok, a túlzó színészi játék, a hangsúlyos díszletek mellett azt is megtartotta, hogy minden jelenetet egy bizonyos szín ural. Eggers képei mindig is különlegesek voltak, ezúttal pedig minden beállítás olyan, mintha egy képeslapot néznénk.

Eggers azonban nem a könnyebb utat választja, nem megy bele a kultikussá vált jelenetek reprodukálásába: a Demeter hajókormányához kötözött halott kapitányt nem ismétli meg, viszont ez nem jelenti azt, hogy minden klasszikus jelenettől búcsút int. Drakula túlvilági hintója, amely hajtó nélkül, szinte légiesen száguld az éjszakában, a legtöbb feldolgozásban megtalálható – már az eredeti Nosferatuban is, így Eggers sem hagyta ki a delejes jelenetsort, ahogy Orlok gróf híres kéztartása sem maradt ki, csak nem árnyékként látjuk a hosszú, göcsörtös ujjakat – ezt már az előzetesben is megmutatták.

Megvan a tizedik!

Íme a 9 legjobb vámpírfilm!

Az Alkonyat mozik nincsenek közöttük, a Nosferatu, Francis Ford Coppola Drakulája és a Hétköznapi vámpírok annál inkább.

Lássuk!

Tudd, mire vállalkozol

Eggers Nosferatuja egy delejes alkotás, ami az első pillanattól egy látomásszerű világba ránt be, ráerősítve a német expresszionista filmek azon tulajdonságára, hogy végig úgy érezzük (ld. még Dr. Caligari – 1920), hogy

minden, amit látunk, egy rémálomszerű vízió.

Azonban ez lett a film gyengéje is: végül már annyira szuggesztív, hogy egy idő után sok lesz, és le- ledobja a nézőt. Eggers több fronton is támad, és igyekszik minden érzékszervünkre hatni: a látvány lenyűgöző, a zene velőig hatol (Az Északi zeneszerzője, Robin Carolan a komponista), a színészi játék magával ragadó, és közben a történet is kellő ritmusban adagolja a feszültséget. Ennyi mindentől viszont a közel két és fél órás játékidő alatt egy ponton elfárad az agyunk. Mondjuk, az is igaz, hogy aki egy Robert Eggers-filmre ül be, az tudja, mire vállalkozik – erre!

Ha már a színészeknél tartunk: Eggers a karaktereket is némiképp újraértelmezi, amihez remek casting társul. Skarsgård hátborzongató és felismerhetetlen Nosferatuként (akárcsak az Azban Pennywise-ként), az Ellent alakító Lily-Rose Depp pedig méltó társa az iszonyat tébolyában. Bár már Murnau is csavart egyet a lány karakterén, és új lezárást írt a sztorihoz, Eggers még ebbe is beépít egy fordulatot. Nicholas Hoult többször is bizonyította, hogy a legkülönfélébb karaktereket képes életre hívni (az új Superman-filmben ő lesz Lex Luthor), így természetesen Thomasként is remek, Willem Dafoe pedig élvezettel lubickol Albin Eberhart von Franz professzor, az okkultista vámpírvadász szerepében, mi több, a humort is ő szolgáltatja a filmhez.

Az új Nosferatu egy rendkívüli és vérfagyasztó utazás, ami egy közel százéves némafilm egyedi olvasata a modern horror egyik különleges rendezőjétől. Egyszerre lenyűgöző és hátborzongató, olyan élmény, amire ritkán van példa, nem csak a mai horrorok, de úgy általában a mai mozifilmek közt.