Harlemi éjszakák

Eddie Murphy egyetlen rendezése Oscar-jelölést kapott a jelmezek kategóriájában, és mintegy harminc millió dolláros költségvetését megháromszorozta a pénztáraknál, ami elég korrekt eredmény. A közönség szerette, a kritikák azonban jócskán ledorongolták, és a magyar szinkron zsenialitását kiemeli, hogy a Rotten Tomatoes a párbeszédeket "fájdalmasan esetlennek" tartja.  

Schéry András magyar szövege már-már költészetté nemesítette a trágár beszédet, Váradi Ibolya szinkronrendező pedig fantasztikus színészgárdát verbuvált össze. Öröm őket hallgatni, valószínűleg remekül szórakoztak a felvétel közben. Eddie Murphynek természetesen Dörner György a hangja, Richard Pryoré Sinkó László, a Verát játszó Della Reese-é Tábori Nóra, a "Vakegér" Redd Foxxé Mádi Szabó Gábor, de a kisebb szerepekhez is olyan színészek kölcsönözték a hangjukat, mint Gáti Oszkár, Revicky Gábor, Kránitz Lajos, Hollósi Frigyes, Izsóf Vilmos, Kristóf Tibor, Básti Juli, Vándor Éva, Tóth Enikő és Konrád Antal.  (A film Internetes Szinkron Adatbázis adatlapja itt található.) 

"Megmondtam, hogy nem szarakodom. Szét fogom lőni ripityára azt a görbe, nedves, büdös, francos fekete bizbaszt, amit lábujj helyett hordasz, ha nem teszed el a borotvát!"

"– Gyere te hatos, gyere te kurva, egész éjszaka várok rád! A gyereknek cipő kell, az asszonynak ruha kell...

– Neked meg protkó kell."

"Te meg mit szarakodsz itt azzal a bizbasszal? (...) Hagyd abba! Hagyd abba! Ne fingasd ezt bele a fülembe!"

"– Vera, állíts rá valakit.

– Meglesz, Ray.

– Tudsz olyan lányt, akire bukni fog?

– Hááát, van a lányaim közt, akinek a pinája olyan csodajó, hogy ha feldobnád a levegőbe, a nap is kisütne tőle!"

Ford Fairlane kalandjai

Renny Harlin krimivígjátékát 1990-ben mutatták be, ugyanabban az évben a Még drágább az életeddel, amivel berobbant a legnagyobb rendezők közé (bár nem maradt ott sokáig). A Ford Fairlane hatalmas bukás volt: 20 millió dollárba került, és mindössze 21,4 milliót szedett össze a mozipénztáraknál.  Wikipedia-oldala alapján a film Magyarországon kívül csupán Norvégiában és Spanyolországban lett kultikus, és mindenütt a szinkronnak köszönhetően. 

Nagy Feró mint Ford Fairlane merész és meglepő választás, pláne, hogy a zenész kifejezetten amatőr módon szinkronizál, és fahangon beszél, viszont fene tudja, miért, de épp ettől működik a karakter. A briliáns magyar szöveget ismét csak Schéry András írta, a szinkront Vajda István rendezte. A szinkronhangok közül érdemes kiemelni Balázs Pétert, aki Ed O'Neillt szólaltatja meg – a színészhez a nálunk valamivel később bemutatott Rém rendes családdal hozzánőtt Csuja Imre hangja, de a Ford Fairlane bajuszos rendőrtisztjéhez tökéletesen passzol Balázs Péteré.  (ISzDb adatlap)

"– Elnézést... Meg tudnák mondani, hogy jutunk el a Kínai Mozihoz?

– Menj vissza Michiganbe, seggfej.

– Mi Wisconsinból jöttünk...

– Aha, én meg az apám farkából. Na, tűnés."

"Zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas."

" – De hisz ez Ford Fairlane!

–  Nagymenő!

–  Miszter rakendroll detektív! Még egy kávéscsésze fülét se találja meg.

– Ti kik vagytok? Fasz és Szopó, ugye? Melyikőtök melyik, mi? Vezettek még ma este? Igen? Akkor ajánlom a szerpentint, főleg a kanyarokat. Tűnés!"

"– Ánusz, mi bassza a csőrét, mi? Miért rühell ennyire?
– Hogy miért rühellem? Na, találja ki. Két szó. Disco Express.
– Disco Express? Hol él maga, az őskorban? Az a kutyaütő banda már rég kifulladt, ha nem tudná. Nézze, Ánusz, volt az a... volt az a kislemezük, az a szar kislemezük, és azt akarták, hogy reklámozzam, amikor újságíró voltam.
– A Booty Time.
– Az, a Booty Time. Az énekesükkel, azzal a fehér Van McCoy utánzattal, aki 15 centis sarkú cipőben lépett fel. Olyan volt, úgy nézett ki...
– Mint én.
– Azt akartam mondani, hogy olyan volt, mint egy rakás szar, de inkább mint maga."

Összehasonlításként álljon itt egy válogatás az eredeti változatból. A szövegek is jóval fantáziátlanabbak, de ami még szembetűnőbb, hogy a saját hangjával  és külvárosi suttyó stílusával a címszereplő Andrew Dice Clay kifejezetten ellenszenves. És borzalmasan rossz színész.

Vaklárma

Gene Wilder és Richard Pryor harmadik közös filmje anyagilag sem teljesített kimagaslóan (18 millió dolláros költségvetés, 46, 9 milliós bevétel), és kifejezetten rossz kritikákat kapott. Ismét egy olyan film, ami nálunk a fantasztikus szinkron miatt válhatott örökzölddé, olyan klasszikussá, ami előtt bármikor képesek vagyunk leragadni, ha épp játssza a tévé. 

Talán már meg sem lepődünk, hogy ennek is Schéry András írta a magyar szövegét, a szinkront Hazai György rendezte. Helyei László (Wilder) és Márton András (Pryor) párosa remekül működik, önfeledten bolondozzák végig az egész filmet. (ISzDb adatlap)

"– Árulja el, doktor úr: a testgyakorlás melyik vállfaját tartja a legjobb hatásúnak az időskori szexualitásra?

– Ööö... Hogy melyiket? Hát, van olyan paciensem, aki sétálni szeret, van, aki biciklizni. De ami biztos siker... ami garantáltan... kielégítő, az tulajdonképpen a dugás. Tudják: tudú, tudú, tudú. Tudú. Nekem is ez a kedvencem. Egyszer reggel, egyszer késő este. Punta, punta."

"– Most pedig, kolléga úr, kérem, engedje el magát. Lazítson el, és mondja ki a leges-legelső dolgot, ami most épp az eszébe jut.

– Pina!

– Fantasztikus, a páciens meggyógyult!"

"– Mondd, miért muszáj úgy tenned, mintha olvasnál, amikor vak vagy, mint a denevér?

– Arról szó sincs, hogy muszáj úgy tennem.

– Na látod, épp ezt mondom. Ez csak agyrém, olyan, mintha fehérnek akarnád kiadni magadat.

– Mi az, hogy nem vagyok fehér?

– Jaj, ülj vissza...

– Most... most... nem vagyok fehér? Most jössz azzal, hogy nem vagyok fehér? Hamarabb is felnyithattad volna a szemem! Ezt kapom a tulajdon édes húgomtól? Te jóságos úristen!

– Ülj le, Wally!

– Hát tudod, hogy most tervezhetem újra az egész életemet? Le kell mondanom az úszóleckéimet... és mit fognak rólam szólni a klubban? Nem vagyok fehér? Ááá, már érzem is... Hugikám, ugye te csak ugratsz engem? Apa tudja már?"