Jodorowsky Dűnéje

Alighanem Alejandro Jodorowsky Dűnéje minden idők leghíresebb soha el nem készült filmje. Frank Herbert sci-fi klasszikusa jó eséllyel megfilmesíthetetlen, mert a regény hihetetlenül látványos és grandiózus univerzumának nélkülözhetetlen alappillére a filozófia - olyannyira, hogy a folytatásokban maga a cselekmény egyre inkább hátrébb szorult, és egyre töményebb a politikáról, hitről és erkölcsről szóló elmélkedés. Mi tagadás, nehéz olvasmány a Dűne-ciklus. És noha David Lynch fantasztikusan újraalkotta - illetve a saját képére formálta - Herbert világát, a film gondolatisága sajnos csúnyán elsikkadt - bár ez jórészt a film producerein múlt, akik elvették a rendezőtől a végső vágás jogát. Ezért olyan összecsapott az utolsó fél óra, illetve a befejezés, ami ráadásul meg is hamisítja Herbert regényének alapvetését.

1974-re Jodorowsky már megrendezte az El Topót és A szent hegyet, amelyekkel bekerült a legnagyobb kultrendezők közé, és elkezdett dolgozni a Dűne megfilmesítésén. Egy 14 órás filmet képzelt el, olyan tudatmódosító hatással, mintha LSD-tripen lenne a néző. Egészen extrém alkotógárdát verbuvált össze: Chris Foss brit sci-fi illusztrátor (később dolgozott a Nyolcadik utas: a Halál, a Superman, a Flash Gordon, a Mesterséges értelem és A galaxis őrzői látványán is), Jean Giraud, azaz Moebius az egyik legnagyobb francia képregényrajzoló, H.R. Giger az Alien biomechanikus rémálmainak atyja, Dan O'Bannon (aki szintén az Aliennel lett ismert) és a Pink Floyd. Jodorowsky a szereplőválogatásnál sem fogta vissza magát: Paul Atreidest akkor 12 éves fia, Brontis Jodorowsky  alakította volna, láthattuk volna Mick Jaggert (Feyd-Rautha), Udo Kiert (Piter De Vries), David Carradine-t (Leto Atreides) és Orson Wellest (Harkonnen báró), IV. Shaddam, az ismert világegyetem Padisah Császárnak szerepére pedig Salvador Dalit szemelte ki. De Dali sem volt szégyellős, mert egy órás munkáért százezer dollárt kért, amibe Jodorowsky bele is ment, de módosított a forgatókönyvön, hogy a Császár alakját később egy robottal helyettesíthesse. És ugyan Jodorowsky jócskán átgyúrta a saját szája íze szerint az irodalmi alapanyagot, Frank Herbert támogatta őt.

Két éven keresztül dolgoztak a film előkészületein,  csak a telefonkönyv méretű forgatókönyv (ami tartalmazta a storyboardot, a jelmez- és látványterveket - Moebius 3000 rajzot készített) megalkotása a kilenc és fél millió dolláros költségvetésből kétmilliót emésztett fel. A finanszírozó francia stúdió végül kihátrált a film mögül, és senki nem karolta fel Jodorowsky ambíciózus lázálmát. 

Valószínűleg el sem tudjuk képzelni, milyen lett volna a film - talán zseniális, talán nézhetetlen szörnyszülött -, az azonban biztos, hogy egyedülálló élményben lett volna részünk. 2013-ban készült egy dokumentumfilm, amiben az alkotók részletesen mesélnek minden idők legnagyobb filmes vállalkozásáról.

Szerencsénkre Jodorowsky nem dobta ki az ötleteit, hanem képregényekben újrahasznosította azokat: egy egész univerzumot teremtett, aminek magja, az Incal magyarul is megjelent. (A sok-sok éve kiadott, csonkán maradt Metabárók kasztja is ugyanebben a Dűne-ihlette világban játszdóik.) (Források: IndieWire, Open Culture)

Superman Lives

Tim Burton Superman-filmje gyökeresen szembement volna az Acélember mitológiájával, bár a totális elszállás Jon Peters-szel, a Batman és a Batman visszatér producerével kezdődött. A Warner egy új Supermant akart, és az akkor a pályája csúcsán lévő Kevin Smith-t kérte fel a forgatókönyv megírására. Peters rögtön lefektetett néhány alapszabályt: Superman nem viselheti az ikonikus jelmezét, mert szerinte "túl buzis", és nem repülhet, mert az meg "baromság". De abból is látszik, hogy mennyire el volt tévedve a karaktert illetően, hogy a Ments meg, Uram! című filmet látva Sean Pennt akarta a szerepre, mert a "szeme  egy erőszakos, ketrecbe zárt vadállaté. Egy kibaszott gyilkos!"  E kettő mellett Petersnek volt még egy harmadik kikötése is: azt akarta, hogy a film utolsó harmadában Superman egy óriáspókkal bunyózzon, mert "a pókok a rovarvilág legvadabb gyilkosai". Később aztán jegesmedvés bunyót is akart, hiszen "a jegesmedvék az állatvilág legnagyobb gyilkosai".  Óriáspók-fétisét a producer végül a Vadiúj Vadnyugatban élhette ki, a hatalmas, gőzmeghajtású Tarantulával.

Smith végül egy olyan történetet írt, amiben Brainiac (magyar fordításban Agykeselyű vagy mostanában Agyzseni) összeáll Lex Luthorral, és egy óriási koronggal eltakarják a Napot, hogy Superman ne töltődhessen fel (ugyanis a Napból nyeri az erejét). Ez az ötlet azonban túlságosan hasonlított a Simpson család egyik epizódjának történetére, amiben Mr. Burns csinálja ugyanezt, így amikor Tim Burton képbe került, Smith-t lapátra tették (noha ő javasolta a rendezőt), és Wesley Strick, a Cape Fear- A rettegés foka írója állt neki, hogy megpróbáljon kiagyalni valamit értelmeset. Az ő változatát azonban túl drága lett volna leforgatni, emiatt Dan Gilroy-nak át kellett dolgoznia a forgatókönyvet. Végül valami olyasmi lett belőle, hogy Brainiac a Földre érkezik, egyesül Lex Luthorral, létrehozva egy hibrid kiborgot (az egyik változatban Luthiac, a másikban Lexiac), megalkotják a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalában is látott Doomsday-t, aki meggyilkolja Supermant, ám az Acélember kis robot barátja életfenntartó öltözékké változva megvédi gazdáját. Végül hősünk visszatér a halálból, és megmenti a világot a nukleáris apokalipszistől. 

A szereposztás is érdekesen alakult: a pletykák szerint Tim Allen játszotta volna Brainiacot , de szóba került Kevin Spacey neve is - ő végül a Superman visszatérben alakította Lex Luthort, Burton azonban Christopher Walkent szerette volna. Lois Lane Courtney Cox lett volna, Jimmy Olsen Chris Rock, Superman pedig - Nicholas Cage. Michael Keaton is feltűnt volna a filmben, de úgy tűnik, nem Batmanként, pedig egy rövid cameo erejéig a Sötét Lovag is felbukkant volna.

Cage-et láthattuk is a szürreális (gagyi vagy formabontó, ki-ki döntse el) Superman-hacukában, ahogy számos concept artot, jelmeztervet is. Burtonnek egy éve ment rá az előkészületekre, de egyáltalán nem járt rosszul, amikor a Warner lefújta a filmet: a szerződése alapján így is járt neki ötmillió dollár.

Jodorowsky Dűnéjééhez hasonlóan a Superman Lives kálváriájából is dokumentumfilm készült The Death of "Superman Lives": What Happened?  (A "Superman él" halála: Mi történt?) címmel.

A Superman Wikin összefoglalták a film történetét, és annak különböző változatait, de aki a teljes forgatókönyvekre kíváncsi, az a Superman Homepage nevű weboldalon elolvashatja Kevin Smith és Wesley Strick szkriptjét, természetesen angolul. (Forrás: ScreenRant)

David Lynch és a Ronnie Rocket

David Lynch-et már a Radírfej után foglalkoztatta ez a különös sci-fi, de nem sikerült támogatót találnia hozzá, és később is, szinte minden filmje után újra és újra elővette a sztorit. Röviden így foglalta össze: "egy abszurd krimi a létezés különös erőiről. Az elektromosságról szól." Az 50-es évek sci-fijei ihlette történet főszereplője, egy detektív, annak köszönhetően, hogy tud fél lábon állni, átkerül egy rejtélyes dimenzióba, és egy titokzatos ellenféllel kerül szembe, aki fegyverként használja az elektromosságot. A történet másik szála a címszereplőé: Ronald d'Arte, a tizenéves törpe egy orvosi műhiba miatt bizarr, vörös hajú szörnyszülötté változik, egy elektromos ketyerével a mellkasán. Ő lesz Ronnie Rocket. Rá tudja magát kötni az elektromos hálózatra, árammal táplálkozik, és merő véletlenségből egy rockbanda énekese lesz. De az elektromosságot pusztításra is tudja használni. Michael J. Anderson, a Twin Peaks táncoló, visszafelé beszélő törpéje lett volna a címszereplő, és a többi szerepet is Lynch-veteránok játszották volna: Isabella Rosellini, Dean Stockwell, Brad Dourif, Jack Nance, Dennis Hopper és Harry Dean Stanton. 

Ugyan még nincs veszve semmi, és Lynch ismét a csúcson van, de valószínűleg már soha nem készül el a film. Egyrészt elveszett az az 50-es éveket megidéző, régimódi ipari környezet, ami a helyszíneket és a hangulatot adta volna - méghozzá a graffitik miatt. 

"Számomra a graffitik a legrosszabb dolgok közé tartoznak, amik ezzel a világgal történtek. Teljesen tönkreteszik a helyszínek hangulatát. A graffitik megölik annak a lehetőségét, hogy visszamehess az időben, és az  épületek olyanok legyenek, amilyeneknek lenniük kell. Az olcsó bukóablakok és a graffitik elpusztították azt a világot, amiben a Ronnie Rocket játszódik."

Továbbá a Twin Peaks harmadik évadába több motívumot is átemelt az elektromos törpe történetéből, így elég biztosnak tűnik, hogy Lynch végleg elengedte jó negyvenéves ötletét. Egyébként a film forgatókönyvének két változata is fellelhető az interneten: egy korábbi, kevésbé összeszedett és egy későbbi, jóval letisztultabb.  (Források: io9, PopMatters)

Tarkovszkij és A félkegyelmű

Az 1970-es években Andrej Tarkovszkij szinte megszállottja volt Dosztojevszkij egyik leghíresebb regényének, és több filmjében is tetten érhető A félkegyelmű Miskin hercegének, a "szent bolondnak" figurája. Csakhogy a szovjet állam egyszerűen nem engedte neki, hogy elkészíthesse az adaptációt. Eleinte a korával indokolták, mondván, hogy még túl fiatal és tapasztalatlan, és utána egy évtizeden keresztül hitegették, hogy egyszer azért majd megcsinálhatja. Mivel furcsának, kívülállónak tartották, és ez az államvezetés számára megbocsájthatatlan volt, igyekeztek megnehezíteni alkotótevékenységét: a Sztalker leforgatott negatívját gyaníthatóan szándékosan megrongálva juttatták el hozzá, így újra kellett forgatnia az egész filmet.

Ugyan nem biztos, hogy valaha is elkészült, de a hivatalos bejelentés szerint 1983-ban végül leszerződött a Moszfilmmel A félkegyelmű forgatókönyvének megírására. Ám 84-ben - miután Angliában és Olaszországban dolgozott és előadásokat is tartott, a szovjet hatóságok pedig nem akarták meghosszabbítani a kiutazási engedélyét - egy olaszországi sajtókonferencián bejelentette, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba. Három év múlva halt meg Párizsban. (Forrás: IndieWire)