Andrej Tarkovszkij gimnáziumban zenét és festészetet tanult, később a Bányászati Intézetbe került, de itt sem fejezte be tanulmányait. Két évet töltött Szibériában, egy geológiai expedíció miatt, majd 1954-ben iratkozott be a Moszkvai Filmfőiskolára, ahol Mihail Iljics Romm osztályába került.
Karrierje 1962-ben kezdődött, ekkor forgatta az Iván gyermekkora című filmjét, mely rögtön hatalmas nemzetközi sikert aratott. Az 1966-os Andrej Rubljov forgatása közben már érték őt atrocitások a szovjet belügyi hatóságoktól, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. Ezekben az években forgatókönyveit visszautasították, csak 1972-ben forgathatott újra. A Solaris ismét hangos nemzetközi sikert aratott, a Cannes-i Filmfesztivál zsűrije különdíjjal jutalmazta. 1974-es Tükör című filmje után, a Sztalker forgatásakor a hatalom ismét szembehelyezkedett vele. Noha forgatókönyvét és a film németországi forgalmazását egy német filmforgalmazó vállalat előre megvette, a vállalattól a forgatásra küldött jó minőségű negatívot az Állami Filmbizottság nem juttatta el Tarkovszkijhoz, hanem azt más készülő filmekre elhasználta. Tarkovszkij így olyan negatívot kapott, melyet nem lehetett Moszkvában előhívni, így az első, csaknem leforgatott film nyersanyaga megsemmisült. Tarkovszkij ennek ellenére újra belekezdett a forgatásba, és 1978. áprilisi infarktusa sem akadályozta meg abban, hogy 1979-re elkészítse a film második variációját, mely - elmondások szerint - jelentősen különbözik az elsőtől.
1979-ben készítette el a Nosztalgia forgatókönyvét. A filmet már Olaszországban forgatták, és a Cannes-i Filmfesztivál nagydíját nyerte el. Többéves huzavona után (a szovjet hatóságok nem akarták tartozkodási engedélyét meghosszabítani) 1984-ben jelentette be, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba. Az 1986-os Áldozathozatal ismét a zsűri különdíját nyeri el Cannes-ban. Következő filmjét Szent Antal megkísértéséről tervezte, de elkészíteni már nem tudta, tüdőrákban meghalt.
És ezek közé a nevek közé nem fér be Tarkovszkij? Nem állítom, hogy jelentősebb lenne náluk, hiszen a filmrendezés nem 100 méteres síkfutás, hogy ezt el lehessen dönteni. És szerintem a Solaris is fontos filmje.
Azt ömlengtem, hogy EGYIK!!!! legnagyobb. De, ha egy szakértő úgy gondolja, tőlem lehet ZS kategóriás is. Nem venném a bátorságot, hogy egy valóságos Experttel vitába szálljak.
Azt azért túlzásnak érzem, hogy a "legnagyobb rendező", bár valószínűleg ennek nincs is értelme, hogy "legnagyobb".
Én Bergman-t helyezem legelőre, de ez csak egy egyéni szubjektív rangsor.
Valamiért mindig úgy éreztem, hogy Tarkovszkij színházi rendezőként teljesedhetett volna ki, hasonlóan J. Ljubimov-hoz. Bár valószínűleg a hatalom nem adott volna neki J. Ljubimov-hoz hasonló mozgásteret.
6db hozzászólás a filmtörténet egyik legnagyobb rendezője topicjához! Jencarlos Canela értelmi fogyatékos dél-amerikai szappanopera hős témájához több mint 100 000-en írtak kommentet. Most már én is elbizonytalanodtam. egy milliárd légy csak nem tévedhet. Nosza együnk mi is szart!
Tarkovszkijhoz csak annyit: több, mint 30 éve láttam az "Andrej Rubljov-"ot, de máig előttem vannak a film komor és kegyetlen képei és a hatásuk alatt vagyok, ha rágondolok.
szerintem megemlíti a naplójában. Én ugyan csak most kezdtem el olvasni, de a z elején mintha utalna az Irával való kapcsolatára, ezzel kapcsolatos bûntudatra és így a gyerekre is talán.
Csatlakozom.
(Ne haragudj, megnéztem a korodat, mert kíváncsi lettem rá az állításod után: csak gratulálni tudok, hogy ily fiatalon ily érett ízléssel rendelkezel!)
Minden jó film, minden nagy film, alapvetõen egy lelkiállapot, egy belsõ lelki világ kivetülése. Tarkovszkij filmjei ilyenek. Egész életében ugyanazon/egyetlen mûvön/alkotáson/filmen dolgozott. Bátran használható az õ esetében az a kifejezés, hogy életmû, mert az, amit õ maga mögött hagyott, az egy IGAZi ÉLETmû! És ráadásul remekmû, mestermunka. A legtisztább, legnemesebb értelemben gondolom róla azt, hogy mûvész, igazi alkotó ember volt. És igaz ember. Kétségtelen.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások