A pici kábel-Dávid térdre kényszerítené a nagy tőzsdei Góliátot, avagy nehéz-e átfúrni az Appalache-hegységet, és pontosan mire elég a 16 milliszekundum?
A 16 milliszekundum pontosan megfelel egy kolibri egyetlen szárnycsapásának. Persze nem tudjuk, konkrétan melyik kolibri fajról van szó, mert akad több is, de ez így egyrészt roppant frappánsan hangzik, másrészt megmagyarázza a címet is. A 16 milliszekundum az az elérendő cél, amelyet egy merész vállalkozás kitűz magának: ennyi idő alatt akarják a megfelelő információkat eljuttatni a kansasi tőzsdéről a New York-i Wall Streetre, amivel megelőzhetnek mindenki mást, és ennek az előnynek a birtokában gennyesre kereshetnék magukat. Ehhez mindössze egy száloptikás kábellel kell összekötni a két várost. Amik 3000 mérföldre vannak egymástól.
Az ötletgazda két unokatestvér, az örökmozgó, nyughatatlan Vincent (Jesse Eisenberg) és csodabogár Anton (Alexander Skarsgård), akik régi munkahelyüket otthagyva, egy gazdag befektetőt megnyerve vágnak neki a szinte lehetetlen feladatnak. A 3000 mérföld azt jelenti, hogy ekkora távon kell nyílegyenesen a föld alatt átfúrni a kábelt, át folyókon, mocsarakon, hegyeken, és legfőképpen több ezer ember telke alatt, akiknek szükséges a beleegyezése. Ehhez az irdatlan sok pénzen kívül hihetetlenül nagy erőfeszítésre, kitartásra és leleményre van szükség, és a korábban jóval egzotikusabb témákat feldolgozó rendező, Kim Nguyen (A háború sámánja, Árnyak városa) úgy mutatja be, mint egy klasszikus heist filmet, mert A Kolibri projekt az, bár bankot nem is mutatnak benne.
Merthogy a heist film rendszerint bankrablósdi, mint az Ocean’s Eleven filmek és társaik – a célpont lehet kaszinó, a tőzsde vagy bármi más, ahol sok pénz gyűlik össze -, csak az a fajta, ami mindig valamilyen dörzsölt, csavaros és látványos terven alapszik, amibe rengeteg rögtönzés és sok veszély is belefér, és persze igazi nagy spílerek. És veszély itt is van, a két srác nyomában ott lohol volt főnöknőjük, aki nem riad vissza a piszkos módszerektől sem, a terepviszonyok és a feladat adta nehézségek pedig borítékolják a buktatókat, és az azokra adott, rendszerint frappáns válaszokat. És ami hőseinket illeti, ők tényleg igazi játékosok.
Azt gondolom, hogy Jesse Eisenberg nem mindig jó – vagy diplomatikusan fogalmazva, nem minden szerep fekszik neki -, de amikor jó, akkor nagyon jó, és most elképesztően jó, ráadásul, végleg vagy sem, de maga mögött hagyta azt a maníros bizonytalankodást, amit olyan sokáig használt. Itt elszánt, ha kell, kemény, ha kell, esendő, de sosem irritáló. Azt meghagyja Alexander Skarsgårdnak, de félreértés ne essék, neki a karaktere ilyen, az enyhén autista zseni, és a majdnem két méteres, elképesztő fizikumú színész olyan könnyedén vedlik át a félig kopasz, mindig görnyedt kockává, hogy le a kalappal előtte, de meglepetés Salma Hayek is, aki végre nem valakinek a karikatúráját játssza el, hanem egy izgalmas karaktert – igaz, így is kell egy sort káromkodnia spanyolul, úgy látszik, ezt mindig elvárják tőle. És a Kolibri projekt nem hibátlan, sok mindent például nehéz elhinni magáról a tervről, és van pár billegő részlet dramaturgiailag is, de az egész olyan őrült és merész, hogy nehéz nem szeretni.
Értékelés: 7/10
