Sacha Baron Cohen mindig jó, de ő itt csak egy a nagyon nagy rakás nagyon jó színész közül, akik mind azt üzenik nekünk, hogy igenis van értelme a jogainkért harcolni.
Bizonyos értelemben vicces, hogy Sacha Baron Cohen két filmmel is készül a hamarosan kezdődő amerikai elnökválasztásokra, a Borat 2-vel, ahol idiótát csinál a jelenlegi kormányzathoz oly közel álló szélsőjobból, illetve az Aaron Sorkin által írt és rendezett A chicagói 7-ek tárgyalásában, amely egy amerikai koncepciós per történetét meséli el. Azoknak, akik nem tanultak történelmet vagy nem éltek a szocializmus alatt, a koncepciós per olyan eljárás, ahol már előre megszületett az ítélet, függetlenül attól, bűnös-e a vádlott, aki nem élhet alkotmányos jogaival. És Aaron Sorkin nagy név, aki a hollywoodi forgatókönyvírók krémjéhez tartozik, és ebben a minőségében olyan kiváló alkotásokhoz adta a nevét, mint az Egy becsületbeli ügy, a Charlie Wilson háborúja, a Pénzcsináló, a Steve Jobs vagy a Social Network – A közösségi háló (utóbbiért Oscar-díjat is kapott), illetve az Esti meccsek, Az elnök emberei és A színfalak mögött című nagyszerű sorozatok. Eddig csak egyszer vállalta, hogy megrendezi saját forgatókönyvét, a valós eseményeket feldolgozó 2017-es Elit játszma esetében – az speciel nem volt túl nagy durranás, ez viszont nagyot szólhat.
Miről is van szó? 1968 augusztusában a Demokrata Párt elnökjelölő gyűlést tartott Chicagóban, ahová számos polgárjogi szervezet hívta el követőit, tiltakozásul mind a vietnámi háború, mind a párt konzervatív jelöltje ellen. A hivatalos szervek erősen túlreagálták a dolgot, a több ezer rohamrendőr mellett a Nemzeti Gárda egységi is felvonultak, majd amikor a különben békés tüntetők megindultak a kongresszus helyszíne elé, nekik estek. Ekkoriban számos hasonló eset történt szerte Amerikában, a rendőri túlkapás sem volt újdonság, a dolog mégis meglepő fordulatot vett, amikor hét tüntetőt bíróság elé állítottak a lázadásra való fejbujtás és összeesküvés vádjával. Pontosabban nyolc tüntetőt, mivel az adott időpontban a városban tartózkodott, ha csak néhány órára is a Fekete Párducok vezetője, és ha már arra járt, beidézték őt is. A 151 napon át elhúzódó tárgyalás egyszerre volt bohózat és tragédia.
Sorkin, aki az eredeti forgatókönyvet még 2007-ben írta magának Steven Spielbergnek, egyrészt nyilvánvalóan elfogult, másrészt vérprofi. Ezért is nyit a „másik oldallal”, a politikai megbízást elfogadó fiatal ügyésszel (Joseph Gordon-Levitt), aki ugyan elítéli a tiltakozók tetteit, de tisztességes ember, majd megismerjük a vádlottakat, akik nem csak különböző szervezeteket képviselnek, de adott esetben egymás nézetivel és módszereivel sem értenek egyet. Közülük csak egy, a Sacha Baron Cohen alakította Abbie Hoffman, ennél fogva a színésze sem kap akkora teret és időt a történeten belül, hogy az Oscart vagy akár jelölést érjen, de ez nem baj, hiszen sokan vannak itt, akikre érdemes figyelni. Ilyen Eddie Redmayne, vagy a mindig zseniális Mark Rylance a társaság védőügyvédjeként, illetve Frank Langella, aki azt a konzervatív és mélyen elfogult bírót alakítja, aki maga is súlyos jogsértéseket elkövetve manipulálja a tárgyalást. Van már amúgy egy jelölése a Frost/Nixon kapcsán.
Persze máshol is tetten érhető, mennyire profi Sorkin: tökéletes ütemérzékkel adagolja nekünk az új információkat vagy éppen új bizonyítékokat, ha pedig lelassul a tempó, új játékosokat léptet a ringbe. Így kell egy minőségi bírósági drámát felépíteni és levezényelni, és az író-rendező egy picit nyilván a Filmakadémia felé is kacsintgatott, pontosan tudván, hogy azok mire és miért szoktak szobrocskát adni. A chicagói 7-ek tárgyalása van olyan jó, hogy esetleg tényleg valamilyen jelölés közelébe jusson, annyira viszont nem új vagy merész, hogy ezt valóban díjra is válthassa. Ez a baj a régi profikkal: amit csinálnak, azt nagyon jól csinálják, de nem szoktak kockáztatni és valami nagyon bátrat lépni.
Értékelés: 8/10
