A cannes-i közönség lelkesen fogadta Enyedi filmjét, a kritikusok nem voltak elragadtatva

A Füst Milán regénye alapján készült A feleségem történetét a fesztivál közönsége ovációval és hosszú tapsviharral fogadta. Az első kritikák szerint azonban a film túl hosszú és mesterkélt, az Enyedi filmjeit jellemző varázslat csak ritkán mutatkozik meg.

Tegnap este a 74. Cannes-i Filmfesztiválon, a 2000 fős Lumiere teremben volt az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története világpremierje. A Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján négy ország koprodukciójában készült alkotás hatalmas sikert aratott a világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiválján, ahol versenyprogramban szerepel. 

Hatalmas ovációval fogadta a Cannes-i közönség a filmet: a világpremieren végig tapsolták a vége főcímet, majd további hosszú percekig állva tapsoltak és éljeneztek.

A film férfi főszereplője, a holland Gijs Naber és Louis Garrell mellett szinte a teljes stáb jelen volt, ám a film női főszereplője, Léa Seydoux koronavírus betegsége miatt kénytelen volt távol maradni, a film operatőre, Rév Marcell pedig a tengerentúlról nem tudott átutazni, ahol most forgat. A nézők között a zsűri mellett olyan hírességek tűntek fel, mint Sharon Stone és Mathieu Amalric színészek, valamint Poppy Delevingne, Rose Bertram, Hana Cross, Chiara Sampaio, Helena Gatsby modellek.

Enyedi Ildikó francia nyelven megköszönte az egész stábnak, hogy szívüket-lelküket beletették ebbe a munkába. Másnap így emlékezett:

Nagyon jó volt bent ülni és hallani, ahogy a humort, az érzelmeket, mindent nagyon pontosan követett a közönség. Mindannyian úgy éreztük, a nézőkhöz igazán elért a film! A végén nagyon megható volt az ünneplés is. Végig az vezetett, hogy Füst Milán szellemiségéhez hűséges legyen a film. Ez a munka egyfajta szolgálat is volt nekem. Szeretném, ha a film segítségével minél többen megismernék és olvasnák őt. Ez nem egy szerzői film, ez egy Füst Milán film.

Mécs Móni vezető producerben így él a tegnap esti világpremier élménye:

Felemelő érzés volt a vetítés végén magyarként a fesztiválpalotában ott állni és érezni a közönség felénk áradó szeretetét. Büszke vagyok, hogy Füst Milán méltán híres regényét eljuttathattuk a nemzetközi közönséghez.


Störr kapitányt a holland Gijs Naber, feleségét, Lizzyt a James Bond-, Mission: Impossible-filmekből és a cannes-i Arany Pálmás Adéle életéből ismert világsztár, Léa Seydoux alakítja. Fontos szerepben látható továbbá Louis Garrel (Bernardo Bertolucci - Álmodozók), Sergio Rubini (Interjú), Jasmine Trinca (Fortunata), Josef Hader (Stefan Zweig – Búcsú Európától), Ulrich Matthes (A bukás – Hitler utolsó napjai), Udo Samel (Babilon Berlin), valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly.

Forrás: Inforg-M&M Film

 

A forgatókönyvet Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám. A film vezető produkciós irodája, a magyar Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András). A feleségem története magyar, német, olasz koprodukcióban, francia részvétellel, a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forintos támogatásával, a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült. További koprodukciós partnerek a német Komplizen Film, az olasz Palosanto films és a patinás francia Pyramide.

Így szól a hivatalos sajtóanyag. No de mit írnak a filmről a külföldi lapok?

A The Hollywood Reporter kritikusa szerint technikailag pompás, de a látvány túlzsúfolt, nem hagyja lélegezni a filmet. A csaknem három órás játékidő túlnyújtott, a karakterek üresek és a párbeszédek is hamisan csengenek – a cikk szerzője szerint Enyedi mintha vakációra küldte volna a saját művészi stílusát. A Variety kritikusa is hasonló hibákat talált: ez Enyedi első adaptációja, és híján van mindannak a varázslatnak, ami a filmjeit egyébként jellemzi. A játékidőt a szerző szintén túlnyújtottnak érzi, az egyes jelenetek is jóval hosszabbak, mint megkívánnák, a színészek pedig végig úgy beszélnek, mintha csak felolvasnák a szövegüket. A film vizuális ötletei előtt azonban fejet hajt, ezekben megtalálja Enyedi igazi nagyságát.

Szeptember 23-ától mi is eldönthetjük, a fesztivál közönségének vagy a kritikusoknak hiszünk, ugyanis akkortól vetítik a magyar mozik a filmet.