Dübörög a Marvel Moziverzum 4. fázisa, és látszólag minden rendben. Eddig 55 órányi mozgóképet gyártottak le, többet, mint a 13 filmből álló első három fázisban összesen. A látogatottsági adatokra se panaszkodhatnak a Disney fejesei, a filmek (Fekete Özvegy, Shang-Chi, Örökkévalók, Pókember: Nincs hazaút, Doctor Strange az őrület multiverzumában, Thor: Szerelem és mennydörgés) közepesen jól (Fekete Özvegy, Örökkévalók, Thor) vagy elsöprően jól (Pókember) teljesítenek, már ami a bevételeket illeti. A nyitóhétvégéken telt házzal mennek a premierek, és részben a Marvelnek is köszönhető, hogy a világjárvány után az emberek újra visszatértek a mozikba, de a Disney+ sikerében is fontos szerepet játszanak az MCU sorozatai.

Ezzel együtt egyre több az elégedetlenkedő hang, a rajongók jóval többet panaszkodnak, mint korábban – a videómegosztók és a fórumok tele vannak a problémákat elemző videókkal és diskurzusokkal –, és nagyon úgy tűnik, hogy a 4. fázis összességében eddig csalódást okozott. Lássuk a lehetséges miérteket!

Túl magas a léc?

Az MCU 2. és 3. fázisának eseményei mind egy irányba vezettek: a Bosszúállók: Végtelen háború és a Bosszúállók: Végjáték grandiózus fináléjához. Thanos kitörölte az univerzum élőlényeinek felét, és a Bosszúállóknak öt évbe telt, mire megtalálták a módját, hogy visszafordítsák a tragédiát. Hová lehetne mindezt még fokozni?

A 4. fázisnak egyelőre nincs hasonlóan markáns narratív iránya, a szereplőknek ráadásul még a Végjáték traumáit, a „csettintés” következményeit is fel kell dolgozniuk, vagyis sok esetben „reakciós” filmeket és sorozatokat kapunk – sokan ezért panaszkodnak arra, hogy az MCU elvesztette a „narratív lendületét.” A Bosszúállókban összeterelt hősöknek immár külön kell boldogulniuk, és a különböző karaktereknek különböző problémákkal kell szembenézniük. Nincs világos irányvonal, nincs kohézió. A WandaVíziót, a Pókember: Nincs hazautat, a Sólyomszemet, A sólyom és a tél katonáját vagy a Thor: Szerelem és mennydörgést mindössze annyi köti össze, hogy mindegyik történet a Végjáték eseményeiből következik, a stílust illetően viszont jobban nem is különbözhetnének.

Az 1-3. fázis idején a rajongók mindig tudták, hogy mi várható, vagy legalábbis a képregények alapján tudtak találgatni. A 4. fázisban ez már nincs így, hiányzik az egységes, mindent összekötő narratíva. Az, hogy Feige múlt heti bejelentése szerint a 4., 5. és 6. fázis immár "The Multiverse Saga" néven fut, még édeskevés, ahogy a két új Bosszúállók-film bejelentése is, azokra ugyanis még 2025-ig kell várni. A Secret Invasion potenciálisan ugyan betölthette volna ezt az összefogó szerepet, azt a sztorit viszont „csak” egy Disney+ sorozatban láthatjuk majd 2023 tavaszán.

Rosszak a rosszak?

A Végtelen háború-sagával a Marvel egy olyan alaptörténetet mesélt el, amelyet elég nehéz überelni: a bolygó legnagyobb hősei összefognak, hogy szembenézzenek egy egzisztenciális fenyegetéssel.

A nézőknek nem kellett külön elmagyarázni a veszély jelentőségét, Thanost ugyanis számtalan stáblista utáni jelenet vezette fel, láttuk, ahogy felpróbálja a Végtelen Kesztyűt, és vártuk, hogy hova fog kifutni a története, a Végtelen háború és a Végjáték pedig feltette a koronát az évekig tartó építkezésre.

A 4. fázisban ezzel szemben Kang, a Hódító lehetne csak hasonló kaliberű főgonosz, ő viszont egyedül a Disney+ sorozatában, a Lokiban tette tiszteletét – ráadásul nem is ő maga, hanem egy multiverzum-változata.

A stáblista utáni jelenetek sem Kang érkezését harangozzák be, hanem új színészeket vezetnek be a franchise-ba, akik gyakran olyan peremfigurákat játszanak, akikért nehéz izgulni. Ha az X-Men vagy a Fantasztikus 4 karaktereit mutatnák be, talán indokolható lenne ez a módszer, de Eros, Pip, Clea vagy Herkules érkezése még akkor is mínuszos hír, ha olyan színészek játsszák őket, mint Harry Styles, Patton Oswalt, Charlize Theron vagy Brett Goldstein.

Túl sok a karakter és a lábjegyzet?

A 4. fázis jó része új karakterek bemutatásából áll, ami persze szükséges feladat, csak az arányokra is illene figyelni. Most már nemcsak a filmekben, de a Disney+ sorozataiban is egyre másra érkeznek az új belépők, és rajongó legyen a talpán, aki képes tartani a lépést a tartalomcunamival. A fokozatosság elve pedig közben ment a levesbe. Jó példa erre az Örökkévalók, amely minimális kapaszkodót kínált csak az MCU filmjeit sorozatként fogyasztó nézőknek. Tíz (!) olyan új szuperhőskaraktert mutatott be, akikkel még soha nem találkozhattunk, és akiket mind külön fel kellett volna építenie alig 157 percben. Holdlovag, Ms. Marvel, Kate Bishop (Sólyomszem) legalább kaptak külön sorozatokat.

A másik probléma, hogy Feige és társai abból indulnak ki, hogy a becsületes Marvel-rajongók az összes kapcsolódó szériát meg tudják nézni, és nincsenek tekintettel azokra, akik nem tudnak napra készek lenni például a WandaVízió stáblista utáni jeleneteiből. Aki például úgy ült be a Doctor Strange az őrület multiverzumában című filmre, hogy nem látta Wanda Maximoff sorozatát, aligha értheti, hogy a Végjáték végén még Víziót sirató nőnek hogyan lettek gyerekei, és miért vált belőle hirtelen főgonosz.

A szériákat persze le lehet „muszájból” is darálni, de

miért jó az, ha egy Marvel-tartalom fogyasztása kötelező házi feladatnak érződik?

Túl laza póráz a rendezőkön?

A leggyakoribb kritika, ami a Marvel-produkciókat érte korábban a filmkritikusok (vagy Martin Scorsese) részéről, hogy túlságosan uniformizáltak, és a felkért rendezők nem tudják igazán megőrizni a saját hangjukat (Edgar Wright is ezért passzolta végül a Hangyát) néhány kivételtől (Taika Waititi, James Gunn) eltekintve. A 4. fázisban viszont már több precedens is volt arra, hogy egy rendező a kreativitás nevében képes – vagy legalább megpróbál – elszakadni a formulától. A Chloe Zhao-féle Örökkévalók, Sam Raimi Doctor Strange-folytatása és most a Thor: Szerelem és mennydörgés is magán viseli a rendező kéznyomát.

Ami jó dolog, nem? Papíron igen, a gyakorlatban viszont a néző így még kevésbé tudhatja, mire számítson, amikor beül az aktuális MCU-filmre. Raimi elvitte a horror irányába a Doctor Strange-t, amit a nézők is díjaztak, Waititi viszont arra használta fel a nagyobb mozgásteret, hogy önparódiát csináljon Thor karakteréből. Dicséretes az alkotói szabadság, de a közönség joggal várhatja el azt is, hogy legalább valami minimális hangulati egysége legyen a közös univerzumba tartozó filmeknek.

Már a szuperhősködés se a régi

Az előző vádponthoz kapcsolódva felróható az is a 4. fázisba tartozó produkcióknak, de leginkább a Disney+ szériáknak, hogy nem találják az arányt a sztori „emberi” aspektusai és a kötelező szuperhősködés közt. A WandaVízió, A Sólyom és a Tél Katonája, a Sólyomszem, a Holdlovag és a Ms Marvel mind akkor a legérdekesebbek, amikor nem szuperhősszériaként működnek, hanem kvázi hús-vér figuraként mutatják be a szereplőiket, akik igazi problémákkal és traumákkal küzdenek. A probléma mindössze annyi, hogy ezek a sorozatok mégsem tehetik azt meg, hogy teljesen zárójelbe tegyék az akciójeleneteket és a nagy összecsapásokat, ezért az utolsó pár részben ezt az aspektust is behozzák – előkészületlenül és kapkodva, amitől teljesen elütnek ezek a B-kategóriás akciófilmeket idéző jelenetek a korábbi epizódok realizmusától.

És a látvány sem

Legutóbb az új Thor-film kapcsán írtunk arról, hogy az MCU kezd túlzottan támaszkodni a CGI-ra és a zöld képernyőkre, és emiatt a 4. fázis filmjei olcsónak, laposnak és egyformának tűnnek. Éppen pár hete panaszolta el a közösségi médiában egy VFX-es szakember, hogy a rossz munkakörülmények miatt szakított a Marvellel, a cég ugyanis agyondolgoztatja a CGI-ért felelős munkatársait, lehetetlen határidőket diktálva nekik, ami hosszútávon óhatatlanul is kihat a vizuális trükkök minőségére.

Nem segít az sem, hogy magukat az alkotókat ez annyira mintha nem is zavarná. Egy nagy port kavart Vanity Fair-videóban Waititi és a Valkűrt a alakító Tessa Thompson például jókat nevetgéltek a filmjük vágásán és speciális effektjein, pontosabban azon, hogy Korg karaktere az egyik képen mennyire nem tűnik valódinak, és a színe is változik jelenetről jelenetre, sőt Thompson egy folytonossági hibára is rámutat, amin mindketten remekül szórakoznak.

A Vulture magazinnak pedig egy bennfentes speciális effektes nemrégiben elárulta, miért olyan zavaróan bénácskák vizuálisan az utóbbi évek Marvel-filmjei, például miért olyan „rajzfilmszerű” a 2018-as Fekete Párduc vége. A titokzatos informátor szerint a nagy blockbusterekbe bedolgozó VFX-es cégeknél uralkodó kaotikus munkakörülmények járulnak hozzá leginkább ahhoz a nézők által is jól ismert problémához, hogy igencsak nehéz megérteni, mi történik épp a vásznon egy Marvel-filmben. Különösen igaz ez a harci jelenetekre. Na de miféle kaotikusságra kell itt gondolni? Utolsó pillanatban történő változtatások, létszámhiány, rugalmatlanul kezelt határidők és így tovább. A „fő problémát” pedig maguk a rendezők jelentik, akik „nem ismerik a vizuális effektekkel járó munkát”.

Bekavart a Covid?

Feige ugyan nem mentegetőzik semmiért, de ha akarná, megtehetné, eredetileg ugyanis máshogy nézett volna ki a 4. fázis. A 2019 júliusi Comic-Conon ismertetett tervek szerint a 4. fázis 2020 májusában kezdődött volna a Fekete Özveggyel, majd az Örökkévalókkal folytatódott volna novemberben, a Disney Pluszos sorozatok sorát pedig A Sólyom és a Tél Katonája nyitotta volna. Feige elképzelése szerint egy jól ismert hős vezette volna fel az új fázist, és utána fokozatosan dobták volna bele a nézőket a mély vízbe.

A koronavírus-járvány azonban átírta a terveket, a Fekete Özvegy premierje eltolódott, és A Sólyom és a Tél Katonája sem készült el időben, így a WandaVízióval startolt el a 4. fázis, amelyhez viszont a COVID-szabályok miatt nem tudták leforgatni a megálmodott grandiózus finálét.

A karakterek bevezetését is befolyásolta a pandémia. Xochitl Gomez például eredetileg a Pókember: Nincs hazaútban is eljátszotta volna America Chavez szerepét, miután az új Doctor Strange-ben bemutatkozik, de végül a Pókember-film került először mozikba, így abból ki kellett őt írni. Ugyanígy a Julie Louis-Dreyfus által alakított Valentina Allegra de Fontaine-t is már a Fekete Özvegyben bevezették volna, de erre végül A Sólyom és a Tél Katonájáig kellett várni.

A világjárványnak köszönhető az is, hogy feltorlódott a rengeteg tartalom. A negyedik fázisban (ami amúgy A galaxis őrzői új részével indul, ha nem kerülnek elő James Gunn régi tweetjei) évi négy film érkezett volna menetrendszerűen, köztük arányosan elszórva a tévésorozatok. Helyette most kis túlzással minden héten kapunk egy új szuperhősbetevőt, aminek könnyen szuperhőscsömör lehet a vége.

Via: Screenrant / Forbes / Collider / Gamesradar