Szeretet, hit, remény – Ulrich Seidl, a hírhedt osztrák dokumentumfilmes e három isteni erényt vizsgálva alkotta meg „Paradicsom-trilógiáját”, a mai osztrák társadalom triptichonként felállított torz, ám igazságos karikatúráját. Sajnos, a pénzért vett szeretet és az elvakult hit történetéhez képest A remény paradicsoma meglehetősen súlytalan lett, a benne szereplő túlsúlyos tinik összes reménytelensége ellenére is...
Morbid
A láger német szó, tábort jelent, amit elsősorban a zsidók második világháború alatti deportálása kapcsán szoktunk használni, igen sajnálatos módon. Van abban azonban valami ördögien ironikus, szinte morbid, hogy Seidl jelenkori osztrák társadalmat pellengérre állító filmtrilógiájának harmadik részében ismét német vezényszavak pattognak egy lágerben, ahol azonban ezúttal már nem csonttá soványodott, éhező és beteg zsidók bámulnak át a szögesdróton minden reményüket vesztve, hanem ahová túlsúlyos, ezáltal depressziós osztrák tinik jönnek többé-kevésbé önszántukból a nyári szünetben, hátha sikerül valamit veszteni hurkácskáikból. A módszer gyakorlatilag ugyanaz, a cél viszont teljesen más.
[img id=510979 instance=1 align=left img]Melanie
azért jött ide, mert anyja eközben Kenyában nyaral, valójában keresi a szerelmet, mint ahogy a Paradise Love – Szerelmet a feketepiacról című "első részből" megismerhettük. Nővére Bibliát árul, ahogyan láttuk már A hit paradicsomában, bár ő is a boldogságot kutatja, hasonló sikerrel, mint anyja, illetve húga, aki viszont fölös kilóiban látja szeretetlenségének okát. Ebben a fogyókúrás diétalágerben ér össze a családi kör, Seidl önkényesen kiragadott (vagy kreált), ám minden bizonnyal igaz és hiteles osztrák családmodellje. Mi innen Paradicsomnak látjuk Ausztriát, ő erre megmutatja, milyen az valójában. Melanie és családja nem számít gazdagnak, még csak középosztálybelinek sem, viszont megvan mindenük, kis autó, szép nagy ház, van mit enni és van mit felvenni. Nálunk, Magyarországon sok százezer (ha nem millió) magyarnak ez sajnos Paradicsom, ám ahogy látjuk, minden relatív, így ez is: valójában a Pokol is jobb hely ennél az érzelmileg sivár, szeretetlen családi békénél...
Összezárva
A tábor összes lakója ugyanabban a cipőben jár, vagy stílszerűbben szólva, ugyanazt az XXL-es ruhát hordja, mint Melanie, aki így gyorsan megtalálja a hangot a sorstársaival, ettől kezdve viszont minden pillanatuk azzal telik, hogy lehet áthágni a tábor szigorú rendjét. Azonban a tábor "kápói" is sajátos szelekció útján kerültek ide, szadista tornatanárok, sprőd modorú nevelőnők és egy bizarr mosolyú orvos...
Elfúló lélegzet
Seidl formanyelve mára egyfajta márkavédjegyévé vált, ebben a tekintetben sincs semmi új e filmben. Ugyanazok a mozdulatlan kamerával felvett, rideg, levegős, szimmetrikus és geometrikus kompozíciók, melyek mintegy téglákként egymás mellé, egymásra rakva épül fel az a fal, mely Ausztria polgárait elzárja, illetve, mellyel Ausztria polgárai elzárják magukat a boldogságtól. Ugyanazok a szinte pimaszul sokáig, szadista kíméletlenséggel kitartott jelenetek, melyekben a hallgatás szinte őrjítő zsivajjá hangosodik, vagy éppen olyan természetes zajok provokálják érzékeinket, mint a padlógázzal, rükvercben pörgetett 1000 köbcenti erőfeszítése, hogy felküzdje magát a túl meredek garázsbeállón. Témájában, tartalmilag azonban úgy tűnik, e filmre elfogyott Seidl energiája, elfúló lélegzettel taszigálja tovább szegény Melanie-t, ahogyan neki is elfúl a lélegzete három kör indiánszökdelés után. A depressziós, bár valójában inkább csak unatkozó, kövérkés tinédzserek "tragédiája" egy percig komikus, egy percig drámai, utána érdektelen - főleg, hogy látjuk, amint igen könnyen feltalálják magukat, ha hasonszőrűek között vannak. Melanie furcsa doki iránti vonzalmában van valami groteszk, de később nyilvánvalóvá válik e "szerelem" fájó közhelye, és minden sírás ellenére közel sem érezzük azt a mély, személyes boldogtalanságot, azt a sokkoló igazságot, amit a megelőző két részben éreztünk. Azokhoz képest ez a film banális, üres és semmitmondó. Azt, hogy nincs remény, már tudtuk eddig is...
Kinek ajánljuk?
- Túlsúllyal küzdőknek.
- A Paradicsom-trilógia első két részét ismerőknek.
- Társadalomkritikai szemléletű nézőknek.
Kinek nem?
- Rózsaszín szemüvegeseknek.
- A problémákat "struccmódszerrel" kezelőknek.
- Azoknak, akik nem szeretnének meginogni abbéli hitükben, hogy itt most egy szép, új világ épül...
5/10
